Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Apró sérülések a Pick Szegednél

A keddi heroikus küzdelem után a Pick Szeged férfi kézilabdásai közül Perunicsics és Krivokapics kisebb sérülést szedett össze. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a vasárnapi ciudadi visszavágón pályára lépjenek. A spanyolok kitűnő kapusa, Sterbik Árpád is a maródiak listáján van, de őt elsősorban a szegedi drukker érthetetlen, durva megnyilatkozása foglalkoztatja.
– Sokat gondolkodtam azon, hogy mi volt az indítéka a szegedi embernek – mert szurkolónak nem nevezhetem – azzal, hogy engem nyakon vágott. De egyszerűen nem találtam rá magyarázatot. Különösen az fájt, hogy ezt a nagyon szép kézilabdaünnepet ilyen kegyetlen módon elrontotta valaki. Az ilyet ki kell zárni a sporteseményekről. Ami a sérülésemet illeti: most biciklizek, de nem vagyok rendben, és nagy a valószínűsége, hogy ugyanolyan félgyógyult állapotban állok a kapuban, mint Szegeden – mondta tegnapi telefonbeszélgetésünkkor a vajdasági kézilabdás.

A Pick játékosai szerdán pihentek, tegnap délelőtt azonban már az erősítőteremben, délután pedig a sportcsarnokban dolgoztak.
– Nenad Perunicsics csak visszafogottan edz, mert érzi a vádlijában a fájdalmat. Milorad Krivokapics vádlija pedig görcsöl, ezért gyógykezelésre jár. Valószínűleg mindketten bevethető állapotba kerülnek a vasárnapi visszavágóra – tájékoztatta lapunkat a csapat egészségügyi állapotáról Kovács Péter vezetőedző. A szakember továbbá elmondta, hogy megnézte a keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzéséről készült videokazettát, megállapította, hogy a szélsőbefutások, és ezzel a beálló helyzetbe hozása minden esetben nagy zavart okozott a Pick védekezésében. Ezért a rendelkezésre álló két nap alatt ezen taktika hatékony kivédésének gyakorlásán lesz a fő hangsúly.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még bizonytalan Lajtos Szandra olimpiai indulása

Lajtos Szandra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület kitűnősége 500 méteren olimpiai kvótát szerzett a… Tovább olvasom