Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

ASA-Consolis-HNKC: döntetlen és vereség

Az ASA-Consolis-HNKC élvonalbeli női kézilabdásai a hétvégén Kikindán játszottak két edzőmérkőzést. A vásárhelyeik egy-egy döntetlent (28–28) és vereséget (27–31) könyvelhettek el a házigazdák ellen.
– Mivel 40 kilométert kerülnünk kellett, az első, a délelőtti meccsre úgy „estünk be" – mondta Farkas József, a Vásárhely vezetőedzője –, és ez rányomta bélyegét a szereplésünkre, az eredményre. A másodikon már sikerült döntetlent kiharcolnunk. Mindkét találkozón a nyitott védekezést, annak különböző variációit, például a 3–2–1-es és a 4–2-es formációt gyakoroltuk. Megnyugtató volt látni, tapasztalni, hogy a lányok már kiheverték az edzőtábor fizikális fáradalmait, most már következhetnek a gyorsító, a dinamikát szolgáló tréningek.

Az ASA-Consolis-HNKC együttese csütörtökön utazik a romániai Nagybányára, ahol pénteken és szombaton hatcsapatos nemzetközi tornán vesz részt. Vasárnap pedig már ellenfélnézőbe utaznak Kikindára, a helyi gárda ugyanis a kék-sárgák bajnoki első fordulóbeli (szeptember 5., 18 óra) ellenfelével, a Békéscsabával játszik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A győzelemhez néha mázli is kell

A magyar férfi vízilabda-válogatott nagy csatában, egy góllal, 12–11-re nyert Ausztrália… Tovább olvasom