Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

ASA-HNKC: Borbély győzelmet remél

Borbély Zsanett is a halasi különítménnyel – rajta kívül Vörös és Koroknai tartozik még ebbe a csoportba – érkezett Vásárhelyre, az ASA-HNKC NB I-es kézilabdacsapatához. A válogatottat is megjárt játékos erősítésnek számít beállós poszton.
Szombaton 18 órakor a Debrecen látogat a Hódtói Sportcsarnokba, ezen a mérkőzésen újra bizonyíthat.

– A vásárhelyiek kerestek meg, én pedig örömmel mondtam igent – emlékezett az ASA-HNKC-hoz való igazolására Borbély Zsanett. – Szakmai szempontból is jó megoldásnak tűnt, és az sem volt utolsó szempont, hogy még közelebb kerültem Szegeden élő szüleimhez. Szabadidőmben sokat járok haza. Nem bántam meg a döntésemet. Hiszek benne, hogy magvalósíthatjuk célkitűzésünket – a játékosállomány adott ehhez –, és jó, igazán erős középcsapattá válhatunk.

Zsani szülővárosában, Szegeden az Odessza II. Általános Iskolában ismerkedett meg a kézilabdázás alapjaival, első egyesülete a Szegedi ESK volt. Tizennyolc évesen, 1996-ban került el a Tisza-partjáról a fővárosba, a Vasasban folytatta pályafutását. Külföldi szerződéssel, dániai csapattal is kacérkodott, de eddig nem mert belevágni a „kalandba". Eredményeket, címeket tekintve a legsikeresebb időszak a kétéves dunaújvárosi volt, bajnoki és kupaaranyat akasztottak a nyakába. Legszívesebben mégis Kiskunhalasra emlékszik vissza.

– Zsiga Gyulánál már nem kiegészítő szerepet játszottam, kezdő ember, meghatározó játékos lettem. A válogatott keretbe is bekerültem, és hivatalos mérkőzésen nyolcszor ölthettem magamra a címeres mezt. Németh András akkori szövetségi kapitány azért nem számított rám ezt követően, mert a védőmunkámmal elégedetlen volt.

Borbély elmondta, eddigi vásárhelyi teljesítményével elégedetlen, hiányoznak az egyéni sikerélmények, a gólok; pedig korábban hármat-ötöt hintett meccsenként. Nem tudja, mi ennek az oka, úgy érzi, amit tud, megtesz hozzáállásban és edzésmunkában egyaránt, reméli már a mai (kezdés: 18 órakor) hazai Debrecen elleni összecsapáson fordul a kocka.

– A Loki ellen szoros, fordulatokban gazdag mérkőzésre számítok, és remélem a végén mi örülhetünk majd a két pontnak. Szeretnék a győzelemnek tevékeny részese lenni. Sérült irányítónk, Wolf Alexandra gólerős, meghatározó játéka hiányozni fog, tőle Jókai Nóra veszi át most a stafétabotot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HFC-vereség Csabán

Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen a HFC kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán, a Tisza Volán SC… Tovább olvasom