Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Átok ül a Szeged Betonon

Megnyertnek hitt mérkőzést veszített el a Szeged Beton VE a Domino-Honvéd elleni OB I-es találkozón. A Tisza-partiak a harmadik negyed közepén még három góllal vezettek, de ekkora előny nem volt elég még a döntetlenhez sem.
A harmadik negyed második felében, a meccs huszonkettedik percben ölelgették egymást a szegedi drukkerek, pacsiztak a mellettük ülővel, állóval, és olyasmiket mondtak: na végre, meg, hogy végre ezt is megéltük. Mi másról szólt volna ez a történet, mint arról, hogy már-már elkönyvelték a betonos pólósok győzelmét a Honvéd ellen. Lehmann vágta Gergely kapujába a labdát, ezzel alakult az eredmény 7–4-re! Sporttörténelmi pillanat volt születőben, ugyanis a Domino-Honvédot még soha az életben nem győzte le a Szeged, de még csak pontot sem szerzett ellene. Majd most! – futott át a gondolat a már említett szurkolókon.

Eszük ágában sem volt másra gondolni, elvégre kedvenceik pompásan játszottak addig. Baksa válogatottformában óvta kapuját, de társai védekezésére sem lehetett panasz. Támadásban Varga Csuvi űzte, hajtotta a többieket, és hogy jó példával álljon elő, kétszer mattolta Gergelyt, akivel Athénban és most Pekingben is együtt nyert olimpiai aranyérmet. A góllövőkedv elsősorban az idősebbek Koroliját, Mihajlót kapta el, az elsősorban bekknek szerződtetett szerb nem lehetetlen, hogy élete meccsét játszotta. Robogott a Szeged-expressz, a fővárosiak hiába próbáltak piros jelzést mutatni, az hiába való kísérletnek bizonyult. Ráadásul ekkor már rég nem volt a vízben a Domino védekezésének egyik bástyája, a kipontozódott Vári.

A centereken nem múlt semmi: Molnár Tamás (balról) és Milos Korolija is jól játszott a rangadón. Fotó: Segesvári Csaba
A centereken nem múlt semmi: Molnár Tamás (balról) és Milos Korolija
is jól játszott a rangadón. Fotó: Segesvári Csaba

A zárófelvonás 7–5-ös szegedi vezetéssel indult. Látni kellett volna a hazai nézők arcát, amikor valamivel több mint két perc elteltével már 7–7 virított az eredményjelzőn... Mihajlo Korolijának a jobb felső vinklibe csapódó labdája ugyan idegnyugtatónak bizonyult, de ekkor már nem akadt senki a sátor alatt, aki borítékolta volna Weszelovszkyék sikerét. Ekkor rezgett a léc, amely sajnos le is esett... A negyedik negyed harmadik honvédos lefordulását klasszishoz méltó mozdulattal váltotta gólra Szeged szülötte, Molnár Papesz, majd 23 másodperccel a vége előtt Vindisch maradt üresen, 8–9. Előnyhöz jutott a Beton, ha góllal zárja az akciót, pontot szerez. Tudják, ki hibázott? A mezőny legjobbja, Mihajlo Korolija, aki rosszul passzolt, a labda az alapvonalat jelző kötél mögött landolt... Ezt hívják a sors fintorának. Ezek után mondja valaki, hogy a Honvéd ellen nem ül átok a Betonon!

További eredmények: Újpest–FTC 8–11, Pécs–BVSC 13–7, OSC–Szolnok 8–11.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Szeged Beton VE–Domino-Honvéd 8–9 (4–2, 2–2, 1–1, 1–4)

ING férfi vízilabda OB I, 2. forduló. Újszegedi sportuszoda, 250 néző. Vezette: Kiszelly, Petik.
Szeged Beton: BAKSA – Vejzagics, Weszelovszky, Komlósi, MILOS KOROLIJA, VARGA T. 2, Lehmann 1. Csere: Varga P., Juhász Zs., MIHAJLO KOROLIJA 5, Molnár P., Török, Kuncz. Edző: Kásás Zoltán.
Domino-Honvéd: Gergely – Székely, Andrei 1, Vári, MOLNÁR T. 3, VINDISCH 2, SZIVÓS 2. Csere: Matajsz, Paján 1, Jansik, Bátori. Edző: Vad Lajos.
Gól – emberelőnyből: 15/3, ill. 11/3. Ötméteresből: 1/1, ill. –.

Kásás edző joggal volt bosszús. Fotó: Segesvári Csaba
Kásás edző joggal volt bosszús.
Fotó: Segesvári Csaba

Nyilatkozatok

Kásás Zoltán: – Az utolsó negyed előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy a Honvéd lefordulásaira nagyon figyeljenek. Erre föl három gólt kaptunk így... Mindent tönkretettek, amit addig felépítettek. Ennyit a figyelemről, a fegyelemről. Úgy érzem, hiába dolgozunk annyit.

Varga Tamás: – Az első három negyedben jól játszottunk, jól zártunk hátul, remekelt a kapusunk. Aztán a zárófelvonásban csináltunk két buta hibát. Hogy a végén hogyan maradhatott ennyire üresen Vindisch? Nem tudom...

Baksa László: – Köszönöm a szurkolóknak, hogy kijöttek, és végig kitartottak mellettünk. Három negyedig minden rendben volt, de az utolsót nagyon elrontottuk. Tanulni kell a hibákból, bár ezek többségét a serdülőben sem szabad elkövetni.

Molnár Tamás: – A meccs képében a fordított eredmény is benne volt. Teljesítettük a feladatot, nyerni jöttünk, nyertünk is. Ez a három pont még nagyon jól jön majd a végelszámolásnál.

A bajnokság állása

1. Vasas 2 2 – – 23 – 10 6
2. FTC 2 2 – – 27 – 15 6
3. Honvéd 2 2 – – 24 – 16 6
4. Eger 2 1 – 1 17 – 15 3
5. Szeged 2 1 – 1 18 – 17 3
6. Pécs 2 1 – 1 18 – 18 3
7. Újpest 2 1 – 1 18 – 18 3
8. Fehérvár 2 1 – 1 15 – 15 3
9. Szolnok 2 1 – 1 18 – 24 3
10. BVSC 2 – – 2 15 – 23 0
11. Szentes 2 – – 2 13 – 23 0
12. OSC 2 – – 2 12 – 24 0

Olvasóink írták

  • 2. pederzoli 2008. október 13. 08:31
    „15/3-as emberelőnyt lőtt a Beton? Mit mondjak,nem túl acélos...ez inkább közrejátszhatott a vereségben,mint pár másodperccel a duda előtti rossz passz. 40% környékére föl kell hozni,ha valakinek,akkor épp Kásás Zoltánnak kell tudnia,hogy ez mit fog jelenteni.”
  • 1. gubás 2008. október 13. 03:20
    „Tessék a Szentessel IS TÖBBET FOGLALKOZNI.
    Megérdemelnék.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bosszantó vereséget szenvedett a Makó FC

A labdarúgó NB II Keleti csoport 10. fordulójában a Makó FC nem járt szerencsével a Fradi… Tovább olvasom