Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Auf Wienersehen, avagy imádunk, Poggy!

Először hosszan gondolkodtam azon, vajon megérdemli-e Emanuel Pogatetz, hogy egyáltalán írjunk róla, de a horvátok elleni meccsen annyira megragadott faragatlan játéka, hogy bevallom, Garics mellett főleg őt figyeltem a lengyelek és a németek elleni találkozókon.
A másik ok: most, hogy a másik rendező is kilépett a tornáról, mindenképpen megér egy szösszenetet Pogatetz, hasonló megemlékezésre ugyanis éppen a búcsú okán nem lesz lehetőségünk. A német Bild egyébként egy szójátékkal várta az osztrák–német kezdetét: Auf Wienersehen... Bakot nem lőhettek vele, hiszen bármelyik csapat is búcsúzott volna, a cím „ül"...

Azt hiszem, az időközben filmsztárrá avanzsált Vinnie Jonesról mondta Gascoigne, hogy „mindig tudtam, ha ő fut utánam, hallottam ugyanis a kattanást, amikor a zsebében kinyílt a bicska..."

Nos, a jó Emanuelről még senki nem mondott ilyet, holott az eddig öt országban játszó védő nem egy ízben került összetűzésbe az adott ország fegyelmi bizottságával. Oroszországban 24 hétre tiltották el, túlzott lelkesedésében többször összetörte saját orrát vagy éppen az állkapcsát, de az osztrák szövetség is eltiltotta már, amiért élesen kritizálta a kapitányt.

Szóval a horvátok elleni meccsre visszatérve: Pogatetz 3 perc alatt „döntött": Olic elleni agressziója miatt sárga lapot kapott, a horvátok meg tizenegyest, később kiderült, ez volt a találkozó egyetlen gólja... A 28. percben aztán nem mindennapi, ahogy megúszta: miután ellenfele „felbőrözte" (a fiatalabbak kedvéért: adott neki egy kötényt), előbb a mezét kezdte rángatni, aztán egy könyököst nyomott oda a horvátnak, majd odarúgott neki... A bíró még csak továbbot sem intett, inkább nemes egyszerűséggel nem vette észre az esetet.

A meccs folytatása ismert, mindenki elkönyvelte, hogy Ausztria az Eb-döntők történetének valaha volt legrosszabb csapata, amelynek Pogatetz vélhetően a legrosszabb védője, ha nem játékosa.

Pedig nem valami zöldfülű újoncról van szó, azaz kap esélyt bőven: 2002-es első válogatottsága óta még 26 ízben mondhatta el ugyanezt. Amúgy a Sturm Grazban nevelkedett hatéves kora óta, aztán Stockholmba emigrált, onnan tért vissza a Kärntenbe. Egy szezonnal később már a Leverkusen tartalékcsapatában láthattuk viszont, ahonnan a svájci Aarauhoz került – kölcsönbe. Onnan két év után a Szpartak Moszkvához igazolt, mint akkoriban mondta: óriási boldogság töltötte el, hogy új embereket, új futballkultúrát ismerhet meg.

Az „ismerkedési szakasznak" Karitonszkij általa elvégeztetett felrúgása vetett véget, ellenfele kettős nyílt törését 24 meccses eltiltásra „értékelte" a szövetség. Az oroszországi anyabázis 11 meccset és 0 gólt jelentett számára, ennél csak jobbra számíthatott, amikor 2005-ben The Pog a Middlesboroughoz igazolt, főleg, hogy megígérték neki: kedvenc posztján, „balbekkben" játszhat.

Ott tényleg magára talált, a helyi drukkerek imádják, ha egy játékosnak már az első sprint után vörös a feje az akarástól, és ha ennek ellenére végigrobotolja a meccseket.

Pog most kéthetente örvendezteti meg ezzel a Riverside Stadium népét, amely mindig óriási tapsviharban részesíti, és már becenevet is adott neki: „Mad Dog"...

Ez, valamint az a tény, hogy 2007-ben a klub legjobbjának választották a rajongók, és hogy már saját szurkolói nótája is van (a szöveggazdag Poggy, Poggy, Poggy, hej, hej, hej...), végül is nem mindennapi tehetségről árulkodik...

Hiába, ez (pontosabban: az) Anglia, ahol a meg nem értett favágóknak is drapit feszíthetnek ki a fanok: „Imádunk, Poggy!"

Olvasóink írták

  • 1. Surmó 2008. június 18. 12:35
    „Persze...
    Ha meg magyar lenne csókolgatnád a lábát...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt pólósnak még nagyon rossz lesz

A magyar férfi vízilabda-válogatott Szegeden kétkapuzott az egyik legnagyobb riválisával,… Tovább olvasom