Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 3°C Még több cikk.

Az argentin vb-n is bizonyított

A szentesi vízilabdasport évről évre „termeli" a tehetségeket. 2005-ben Juhász Zsolt alkotott nagyot: egyrészt meghatározó játékosa lett a Legrand-Szentesi VK-nak, másrészt pedig húzóembere volt a junior világbajnokságon szerepelt magyar juniorválogatottnak. A kettőt figyelembe véve, őt választottuk az elmúlt esztendőben a Délvilág legjobb utánpótláskorú férfi sportolójának.
Juhász Zsolt (fehér sapkában) a védekezéshez is ért. Fotó: Vidovics Ferenc
A mindössze 20 éves Juhász Zsolt sportpályafutása nem úgy indult, hogy a pólóban ér majd el sikereket. Már három esztendősen úszni kezdett, egészen tízéves koráig szelte labda nélkül a vizet.

Testi erő és ügyesség

– Aztán váltottam, elmentem vízilabdázni, az első edzőm Horváth Sándor volt – emlékezett a kezdetekre Zsolt. – Tizenhét éves voltam, amikor a 2002/2003-as évadban Kádár Józsefnél bemutatkozhattam az OB I-ben.
Mára meghatározó játékosává vált a Legrand-Szentesi VK-nak, ez különösen azért nagy teljesítmény, mert mindössze 176 cm magas, és csak 75 kg.

– A mai vízilabdában hátrányban vagyok a nagyobb testű, súlyosabb társaimmal szemben, ezt gyorsasággal, játékintelligenciával igyekszem kompenzálni. De nehogy valaki is azt gondolja, hogy ezáltal behatároltak lennének a lehetőségeim. Tény, centerben és bekk poszton szükség van a testi erőre, de a mezőnyjátékosoknál nem feltétlenül kell. Ott az ügyesség számít.

A nevelőegyesület

A szentesiek évek óta ontják a tehetségeket a magyar pólónak. Emlékezzünk csak Ibolyára, Matajszra, Komlósira, vagy éppen Somogyira. Közös bennük, hogy egyikőjük sem a Kurca-parti klubban szerepel.

– A Szentes mindig is nevelőegyesület hírében állt – jegyezte meg a témával kapcsolatban Juhász. – Szentesen nincs lehetőség a továbbtanulásra, meg aztán azzal sem árulok el nagy titkot, hogy anyagiak terén sem fenékig tejfel errefelé az élet. Ezzel együtt imádok a Legrandban vízilabdázni, ehhez a közösséghez tartozni. 2007. július 1-jéig köt a Szentesi VK-hoz élő szerződés, mostanság egyáltalán nem foglalkozom más ajánlatokkal.

Játékba lendült

A tavalyi esztendőről Zsolt elmondta, hogy gyengébb kezdés után belelendült, jónak érzi a produkcióját.
– Sokat játszottam az OB I-ben, az edzőim szerint sem ment rosszul a játék. Az elmúlt évben nagyjából 40 gólt szereztem, de nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem a gólpasszaimra. A mostani Szentes dinamikus, fiatal csapat, legnagyobb erénye, hogy a játékosok tudnak egymásért küzdeni. Mindenképpen szeretnénk az alapszakaszt minimum a nyolcadik helyen zárni. Erre feltétlen képesek érzem magunkat.

Csalódás

Nagy reményekkel utazott el októberben a magyar junior férfi vízilabda-válogatott az argentínai korosztályos világbajnokságra. A keretben két szentesi is helyet kapott: Németh Dániel és Juhász Zsolt.
– A vb színhelye, Mar del Plata gyönyörű hely, igazi turistaparadicsom, mégis, ha rá gondolok, a csalódottság jut eszembe – magyarázta Zsolt. – Minimum a harmadik helyet meg kellett volna szereznünk (titkon a döntőbe jutásról is álmodtam), ehhez képest jócskán elmaradva a várakozásoktól csak ötödikek lettünk... A spanyolok elleni meccset leszámítva nem ment rosszul a játék, a többi találkozón azt nyújtottam, amit elvárt tőlem a szakvezetés. De ez csak sovány vigasz volt számomra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemes-kézbe került a kupa

Zalaegerszegi versenyző, Nemes Attila nyerte a Ferroép-kupa nemzetközi A kategóriás egyéni férfi… Tovább olvasom