Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Az Ásotthalmi TE közleménye

Az Ásotthalmi TE megyeegyes labdarúgócsapata az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe az elmaradt hétvégi meccsével kapcsolatban.
"Az Ásotthalmi TE vezetősége sajnálatát fejezi ki az elmúlt vasárnapi, Ásotthalmi TE–Mórahalom VSE megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság elmaradt mérkőzés miatt kialakult helyzetért.

Egyúttal visszautasítja mindazon feltételezéseket, melyek arra utalnak, hogy a mérkőzés elmaradását szerette volna. A mérkőzés levezetését a játékvezető a versenyszabályokra való hivatkozással, egyesületünk többszöri kérésének ellenére visszautasította.

Az egyesület játékosállománya a mérkőzés előtt 100 %-os volt. Hiányzó, sérült, kiállított vagy eltiltás alatt lévő játékosa nem volt. A pálya, az időjárás ideális volt és a mérkőzést mintegy 500 néző szerette volna megtekinteni. Az igazolások, mint később kiderült, rendben voltak (versenyengedélyek, sportorvosi vizsgálatok). Következésképpen semmi nem indokolta részünkről, hogy a mérkőzés elmaradjon.

A megtalált és leadott iratokat késő este vettük át a mórahalmi rendőrőrsön. Az Ásotthalmi TE továbbra is a mérkőzés lejátszását szeretné és kéri a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség versenybizottságát, hogy az egyértelmű „vis major" helyzet miatt a mérkőzést új időpontra tűzze ki!

A mérkőzés lejátszása esetén a Mórahalom VSE és a játékvezetők utazási költségeit természetesen megtérítjük. Sportszerűségéről tenne tanúbizonyságot a Mórahalom VSE, ha ők is a meccs lejátszása
mellett tennék le voksukat. 

Köszönjük azon labdarúgó klubok telefonhívásait, akik együttérzésüket fejezték ki! A kilátogató nézőktől, a sajtó munkatársaitól, a Mórahalom VSE -től ezúton is szeretnénk elnézést kérni! Azok a kedves szurkolók, akik a belépőjegy árát még nem kapták vissza, kérjük, jelentkezzenek az egyesület címén (Ásotthalom, VII. ker. 1067.)!"


Ásotthalmi TE vezetősége

Olvasóink írták

  • 3. azigen 2011. november 17. 23:08
    „Itt egyértelmű, hogy a Mórahalom bojkottálta a meccset, ugyanis az Asotthalom 12/12 nyert meccsel a háta mögött simán legyűrte volna ellenfelét, ezért azok ilyen sunyi módszerhez folyamodva megakadályozták a meccs létrejöttét. Ha lenne <moderálva> akkor odaállnának és nem a "fehér asztal" melleti döntésre várnának. Dőljön el a pályán, hogy ki a jobb...”
  • 2. dobi 2011. november 17. 08:42
    „hát a sörözés részről nem lehet mit gondolni, de a közlemény nagyon amatőr... :) nincsenek papírok és győzködni a játékvezetőt... mégis mit kellett volna tenni? és le is írják...”
  • 1. ébresztő 2011. november 16. 09:40
    „Tisztelt Ásotthalom TE vezetősége!

    Önök csúsztatnak, a lényegről nem beszélnek,és fura érthetetlen nyilatkozatot tesznek! Önök nem tudták bemutatni az igazolásokat és többször mondták a játékvezetőnek,hogy vezesse le a mérkőzést? Igazolások nélkül nem lehet azt levezetni, persze ezt önök is tudják,tehát csúsztatnak! Le akarták játszani a meccset? Akkor miért nem öltözött át a játékosok több mint fele ( egy szegedei internetes portál képeit ajánlom figyelmükbe !) ? / Mi is az a vis maior (vagy vis major)? Jelentése ´nagyobb erő´, azaz valami előre nem látott körülmény meggátol egy kötelezettség teljesítésében és az ember kevés ahhoz, hogy elhárítsa ezt a körülményt vagy annak következményeit!/ Na ez önöknél nem állt fenn! Mikor vették észre h eltűntek az igazolások,azt miértnem jelentették időben, az ifi meccs meg lett tartva nem egy helyen vannak az igazolások stb. Megannyi kérdés amire nem válaszolnak! Viszont 13 óra előtt a fél csapat átöltözve, másik fele civilben, de sör az volt az öltözőben, tehát önök nagyon jól tudták h nem lesz mérkőzés, és nem is akartákazt lejátszani! Miért? Erre várjuk a választ!! Önök beszélnek sportszerűségről, és kérik h a Mórahalom is legyen sportszerű és játsza le a meccset? Ők ott voltak, mindenki átöltözött, melegített 1 órát, maguk meg söröztek az öltözőben! Nevetséges,felháborító az egész. Reméljük a versenybizottság a szabályok betartása mellett, a 3 pontot a Mórahalom javára írja! Utána pedig majd lehet őket szidni, h a zöld asztal mellett dőlt el a pontok sorsa, mert az önök részéről most ez a verzió jönmajd elő! Ugye? Amit megfőztek egyék is meg, nézzenek tükörbe, a sok szurkolónak pedig adjanak vmi értelmes választ, h miért maradt el a meccs, mert azért Ásotthalmon sem mindenki hülye, sőt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kék Mókus-kupa: hajrá a nevezésben

A hajrájához érkezett a Szegedi Sport és Fürdők Kft. szervezésében megrendezendő Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótornára való nevezés. Tovább olvasom