Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Az első vásárhelyi pontok

A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli NB I A csoportos kosárlabdacsapata az első fordulóban 103–75-re kikapott a bajnok Atomerőmű SE vendégeként. A kék-sárgák legjobbjának a Falcóból kölcsönbe érkezett Jarosevits Róbert bizonyult, és ő szerezte együttese első élvonalbeli pontjait is.
Jarosevits Róbert Fotó: Tésik Attila

– Nagyszerű érzés, hogy én dobhattam a Vásárhely első pontjait, ezzel egyenlítettünk 2–2-re – emlékezett vissza az első bajnokin történtekre Jarosevits Róbert. – Igazából már annak is örültem, hogy kezdőként számított rám Czuprák László edző, és próbáltam jól játszani. Hogy én voltam a legjobb? Szerintem sok hibát vétettem, bár az is igaz, hogy ebben az összetételben még nem lépett pályára a csapat.

Valóban, Jarosevits két-két és fél hete érkezett a Bodrogi Bauhoz, és vele edzőmérkőzést a rajtig már nem játszott az együttes. A foglalkozásokon való gyakorlás pedig más, vagyis rögtön élesben debütált a Szombathelyről érkezett 24 éves, 210 centi magas, 110 kilós center. De hol ismerkedett meg a sportág alapjaival?

– Kézdivásárhelyi, Kovászna megyei vagyok, és Csíkszeredán, a középiskolában kezdtem el kosarazni, a testnevelő tanárom szerettette meg velem a sportágat. Ott hobbiból játszottam, majd 1999-től 2001-ig a Pitestiben szerepeltem, ezzel a gárdával 2000-ben junior és felnőtt bajnokságot nyertem. Magyarországon öt és fél éve tartózkodom.
Először a Körmendhez került, de ott nem kapott szerepet, mivel még nem volt magyar állampolgár – egy éve az –, légiósként pedig nem fért be a keretbe. Csak edzett és előkészületi mérkőzéseken szerepelt. Ez azonban, érthetően, nem elégítette ki, a körmendi vezetőkkel sem egyezett, így ideiglenesen szakított a sportággal, és két évig betanított munkásként dolgozott egy üzemben. A tavalyi volt az első A csoportos éve Magyarországon, de a Falcóban nem lett meghatározó ember, átlagban 7-8 percet játszott. A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársulihoz egyéves kölcsönszerződéssel került. Ezzel kapcsolatban a Falco KC hivatalos honlapja szerint a következőket mondta Váradi Attila vezetőedző: „Olyan helyre adtuk kölcsön, ahol sok játéklehetőséghez juthat. Muszáj megtanulnia, hogy kell kipontozódás nélkül befejezni egy meccset, és jobban együtt kell működnie a társakkal is. Ha ezt teljesíteni tudja, hosszú távon számolhatunk vele". A lehetőségnek Jarosevits is örül:

– Jó, hogy Vásárhelyre kerültem, mert pár perc alatt képtelenség bizonyítani, fejlődni. Erre viszont a Bodrogi Bauban minden adott. Nagyon rendesek a srácok, rögtön befogadtak, mindenben segítenek, nagyon jó a hangulat a csapatnál. Egyébként amikor elkezdtem kosarazni, az volt az álmom, hogy egyszer Magyarországon pattogtathassak a legjobbak között. Ez megvalósult. Egyszer szeretnék majd bajnok és kupagyőztes is lenni –, de most az a legfontosabb, hogy a csapat bennmaradjon az első osztályban. Ezért igyekszem mindent megtenni.

Robi azt is elárulta, hogy a város tetszik neki, közel lakik a Hódtói Sportcsarnokhoz, és nemsokára barátnője, Enikő is csatlakozik hozzá – így még otthonosabb, komfortosabb lesz minden.


Az első meccs statisztikája

Jarosevits Róbert jól mutatkozott be a Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli színeiben. Paks, a bajnok Atomerőmű SE otthonában 34 percet játszott, ezalatt 14 pontot dobott. Nézzük a többi játékelemben, kategóriában miként jeleskedett! Kilenc lepattanót szerzett, ebből nyolc támadó (ezt Czuprák László edző is kiemelte) és egy védő. És a többi, mezőnykísérlet: 9, ebből sikeres: 6, kiharcolt fault: 5, büntetőkísérlet: 6, ebből sikeres: 2. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Krivokapicsot megműtötték

Milorad Krivokapicsot tegnap az új klinikán porccal megműtötte Varga Endre docens. A traumatológiai… Tovább olvasom