Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Az Etelka soron edz a Pick Szeged

A Debrecen ellen aratott fölényes győzelem után Kovács Péter csütörtök délutánig pihenőt adott a Pick Szeged kézilabdásainak. Ma 16 órától Mezeiék a kick-box-világbajnokság miatt az Etelka soron készülnek a Ciudad elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő keddi első találkozójára.
Három sérült kezdőjátékos – Ilyés, Krivokapics, Perunicsics – nélkül is meglepően magabiztos győzelmet aratott kedden este a Pick Szeged kézilabdacsapata: a Debrecent gólcsúccsal (41–23) sikerült legyőzni.

Remeklő második vonal

– Végre elégedetten állhattam fel a mérkőzés végén a kispadról, hiszen a második vonal olyan jó teljesítményt nyújtott, amit már régen elvárhattunk volna – állapította meg Kovács Péter a mérkőzés végén. De a szakember nem határtalan örömében adott rögtön másfél szabadnapot játékosainak, akik természetesen nagyon örültek.

A legjobban a Pick Szeged sérültjeinek jött a pihenő. Milorad Krivokapics már ott volt a lelátón társai keddi mérkőzésén, s a járásán sem látszott a Dunaújvárosban elszenvedett térdsérülése.
– Nagyon bízom abban, hogy terhelésre sem lesz semmi problémám. Éppen ezért remélem, hogy a Ciudad ellen ott leszek a pályán.

Ilyés eldobta a mankót

Vadkerti Attila a Dunaferr elleni rangadóra való felkészüléskor megütötte a vállát. A szélső az elmúlt szombaton injekcióval játszott. Tegnap pedig Szekszárdon pihent.
– Thékesné Cinikéhez jártam gyógytornára, s nagyon gyorsan javult a vállam. Dunaújvárosban még fájt a sérült rész, de a Debrecen elleni találkozón már semmit nem éreztem. Nagyon jól jött ez a másfél nap, hiszen a hétvégén, szombaton és vasárnap is edzünk a Ciudad Real elleni nagy derbire. Beszéltem telefonon a Leónban játszó Laluska Balázzsal, aki azt mondta, nagyon fel kell gyűrni azt a bizonyos fehérneműt ahhoz, hogy akár egy tisztességes eredményt is elérjünk. A Ciudad nagyon jó formában van. Örömmel újságolhatom, Ilyés Feri már az elmúlt hét végén eldobhatta a mankót. Együtt voltunk a tornán, s Feri örömében végighúzta az utcán a két segédlábat.

Bendó születésnapja

Bendó Csaba szerdán ünnepelte a születésnapját – felköszöntöttük –, a szabad nap miatt természetesen Szolnokon.
– Már a Debrecen elleni mérkőzés után hazajöttem Szolnokra, s este a baráti kör rel meg is ünnepeltük a 23.-at, vagyis a számokat néha össze szoktam keverni. Na mindegy, aki ismer, az úgy is tudja, hány éves vagyok, aki meg nem, annak pedig úgyis mindegy. Szerdán a családdal ültük meg ezt a szép napot. Megfigyeltem, hogy mindig az év végére maradnak a nehéz mérkőzések. Most is vár ránk két bajnoki (Komló idegenben és Veszprém itthon) és két BL-összecsapás. Ha ebből hét pontot – én a döntetlent Ciudadban várom – begyűjtenénk, akkor nagyon elégedett lennék.

Hétfőn és kedden elővételben már árusították a jövő keddi Pick–Ciudad belépőit. A két nap alatt Kiss Tamásnénak volt elég dolga, hiszen eladta a jegyek nagy részét. Korlátozott számban azonban van még ülőhely a kapuk mögött, és állóhelyet is lehet vásárolni. Legközelebb hétfőn délután 3 és 6 óra között nyit ki a pénztár az újszegedi sportcsarnokban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatjuk a vb megyei versenyzőit (IV.)

Ma délben megkezdődik a 15. WAKO kick-box-világbajnokság. Az újszegedi sportcsarnokban egészen… Tovább olvasom