Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Az öröm és a keserűség könnyei

Lapunk, a Délmagyarország és a Délvilág hagyományos decemberi „Év sportolója" díjátadó ünnepségén az életműdíjat a röplabdában maradandót alkotó Nyári Sándor vehette át.
Nyári Sándor (jobbra) meghatottan vette át díjunkat kollégánktól, Süli Józseftől. Fotó: Schmidt Andrea
– Nagyon jólesett, megérintett ez az elismerés – mondta elérzékenyülve Nyári Sándor, aki 1980. január 15. óta szegedi polgár –, jó tudni, hogy nem felejtettek el, értékelik a munkámat. Mára csak az emlékek maradtak, azokkal azonban nap mint nap szembesülök, sokan megállítanak, megszólítanak az utcán, és kérdezgetik: „Nyári úr, ha az egészsége engedi, majd dolgozik, és lesz újra nagycsapat Szegeden?"

Nézőként jár meccsre

Mostanában elszakadt egykor imádott sportágától, legfeljebb érdeklődőként látogat ki a Starcopy-Szeged mérkőzéseire. Ahogyan keserűen megjegyezte: „Az ember odamegy szívesen, ahová hívják..." De azzal tisztában van, hogy a jelenlegi egyesület is minimális költségvetésből dolgozik, a büdzséjük hasonló „nagyságú", mint az utolsó években a szponzorát vesztett DFRC Szegedé. Szerelemből csinálják. Az egészségi állapota nagy ellensége, ha nem lenne ilyen „zilált", és a viszonyok is jobbak lennének a sportágban, szívesen tevékenykedne még.

A múltat, a kilencvenes és a korábbi évek nagy sikereit senki nem veheti el tőle. Szeretettel sorolja egykori játékosai nevét, akikkel – ha alkalom adódik – még ma is tartja a kapcsolatot: Petre Béla, Pesti Csaba, Huszta Péter, Katona János, Arany János, Polgár Gábor, Petheő Gábor, Hulmann Zsolt, Urfi Csaba, Schildkraut Krisztián és Jurij Melnicsuk. A teljesség igénye nélkül. Utóbbi hattal kapcsolatban megjegyzi: „Bennük sohasem csalódtam, és nélkülük nem lett volna bajnokcsapatunk". Az aranyakért még két szakember, Titkos Lajos és Nusser Elemér tett sokat, és nem feledkezhetünk meg a „szürke eminenciásokról", a technikai vezetőkről, Bozsó Szabolcsról és Verba Lászlóról sem. Sajnos utóbbi már nincs közöttünk.

Vélemények Nyári Sándorról

Urfi Csaba, egykori játékosa: – Csak jót mondhatok róla. Tulajdonképpen ő fedezett fel, amikor 17 évesen meghívtak a válogatottba, ő volt a másodedző, és azt követően szinte folyamatosan tagja voltam a nemzeti együttesnek. Amikor 1994-ben Szegedre kerültem azonnal befogadott a csapattal együtt. Sok embert adott, nevelt – hosszan sorolhatnánk a klasszis játékosokat – a sportágnak, és talán így tenne most is, ha foglalkoztatnák. Nyugodtan kijelenthetjük: beírta a nevét a röplabda honi történelmébe, aranykönyvébe.
Csíkos Gábor, egykori játékosa: – Sokat tett a szegedi röplabdáért, a sportág elismertetéséért, népszerűsítéséért. Az is tény, hogy ő szerezte Szegednek labdajátékban az első magyar bajnoki címet. Elvitathatatlanok az érdemei.

Együtt a közönséggel


– Nem felelhettem meg mindenkinek – vallja –, nekem is sokan okoztak csalódást, de karácsonykor – először hiányzott a családi körből elhunyt édesanyám – igyekeztem nem rájuk gondolni, megfeledkezni róluk; és március 6-án a 60. születésnapomon is csak a szépre fogok emlékezni. Ha újra kezdeném, ugyanígy végigcsinálnék mindent. Fantasztikus volt, amikor 1995-ben és 1996- ban a közönség velünk együtt ünnepelte a bajnoki címeket, kupagyőzelmeket – a Medikémia Rt. nélkül soha nem értünk volna fel a csúcsra –, énekelt, nagyon szerettek minket. Ezért érdemes volt...

Akadtak nehezebb, pesszimistább szakaszai is edzői pályafutásának, és ezek vannak időben közelebb. Frissebbek, erősebbek, fájnak:
– A betegség nem hiányzott, és ezért a végén már nem tudtam úgy kézben tartani a szakosztályt, ahogy szerettem volna. A családban is szinte elviselhetetlen volt pánik az anyagiak miatt, nem véletlenül cseréltem ötszobás újszegedi lakásomat szerényebbre... Lelkileg felörlődtem. És azt vettem észre, hogy már nem a röplabda az első a számomra. A sportág elsorvadásában szándékom ellenére részem volt. Az viszont nagyon rosszulesett, mélyen érintett, amikor visszahallottam, hogy Nyári Sándor nemcsak felépítette a röplabdát Szegeden, hanem a leépítésében is döntő szerepet játszott. Lelkes voltam, rengeteget és szenvedélyesen dolgoztam, talán értettem is hozzá, de nem romboltam. Tehetetlen voltam, és belefáradtam a létért vívott egyre kilátástalanabb harcba. Az vigasszal tölt el, hogy az emberek többsége – ezt a visszajelzésekből szűröm le – pozitívan gondol vissza a munkámra.

Három kívánság

A végére az aranyhalat is „kifogtuk", nézzük a három kívánságot: „Az első, hogy a gyerekeim sikeresek legyenek, és szeretnék végre már nagypapa lenni; a második, hogy a sok-sok betegség ne eméssze fel a lelkem; a harmadik pedig, hogy jó lenne újra röplabda bajnokcsapatnak tapsolni az újszegedi sportcsarnokban."


Névjegy

Nyári Sándor 1947. március 6-án született Szolnokon, első edzője a helyi Dózsában édesapja, Nyári Endre volt. A Szolnoki Dózsa (1963- tól 1965-ig) után a Bp. Honvédban (1965-től 1967-ig),a Kecskeméti Volánban (1967-től 1969-ig) a Csepel SC-ben (1969-től 1973-ig), majd a Szolnoki Vegyiművekben (1973-tól 1980-ig) röplabdázott. Utóbbiban már játékos- edzőként. 1980-tól 2003-ig kisebb megszakításokkal – Karagics Mátyás és Nagy Péter is irányította a Tisza- parti együttest – edzősködött a szegedi (Építők, Délép SC, Papiron SC, Medikémia, DFRC) gárdánál. Játékosként négy bajnokságot és két Magyar Kupát nyert, edzőként pont fordítva: két bajnoki arany és négy MK-serleg került a vitrinbe. A válogatottat 1996-tól 2001-ig irányította, a nemzeti együttes vele jutott ki utoljára Európa-bajnokságra. Az év edzője 1992-ben, '95-ben és '96-ban volt. 2003-ban vonult vissza, azóta – megroppant egészségi állapota miatt – rokkantnyugdíjasként él és szakkomentátorkodik a Sport1 televíziónál a röplabda-közvetítéseknél. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fontos idény

2007 talán még több izgalmat rejteget. Az olimpiai kvalifikáció éve lesz. Rengeteg versennyel. Tovább olvasom