Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Az ország legerősebb embere

Az idei a súlyemelésben – szegedi szempontból – egyértelműen Nagy Péter éve. A 19 esztendős sportoló súlycsoportjában (+105 kg) megnyerte a junior és a felnőtt országos bajnokságot, a korosztályos Európa-bajnokságon pedig a 9. helyen végzett.
Fotó: Schmidt Andrea
A győri, pontosabban rédei Nagy Péter az idén robbant be igazán a súlyemelés elitjébe Az ifjú sportember itthon nem talált legyőzőre, a +105 kilósok között megnyerte a junior és a felnőtt ob-aranyat is és ezt már a Szegedi Lelkesedés SK versenyzőjeként – tanulmányai miatt igazolt a csongrádi megyeszékhelyre, itt Oláh Imre az edzője – tette. Szintén a nagy múltú Tisza-parti klub színeit (is) képviselve a trencséni junior Európa-bajnokságon a 9. helyen végzett. Ezek után talán meglepő, de igaz, hogy 2000. szeptember 1-jétől csak a középiskolában kezdett el „birkózni" a vassal.

– A tesóm, pontosabban a bátyám, Nagy Richárd ismertetett meg ezzel a sportággal – emlékezett a kezdetekre Péter. – Rögtön megtetszett, de csak hobbiból csináltam, mellette fociztam, és súlyt löktem. Hogy mi vonzott a súlyemeléshez? Éppen az, hogy nagyon nehéz, munkás, és én erősödni akartam. Persze nem volt mindig ilyen töretlen a lelkesedésem, egy esztendő elteltével besokalltam az edzésektől, a rengeteg melótól, és abba akartam hagyni az egészet. Szerencsére jókor jött a nyári szünet, kipihentem magam, újra átgondoltam mindent, és folytattam.

Az első sikerek is ezután, a kezdést követően két évvel jöttek: az országos bajnokságon dobogóra állhatott. De azt, hogy végérvényesen elkötelezi magát a súlyemelés mellett, az tavaly dőlt el, amikor meghívást kapott a korosztályos B válogatottba. A tatai edzőtábor, az ottani miliő nagy hatással volt rá, óriási élményt jelentett számára. Ekkor határozott úgy, hogy a jövővel kapcsolatos tervei között vezető helyet kap a sport. Elhatározásának helyességét felsorolt eredményei igazolják, természetesen már készül a 2006-os feladatokra.

– Jövőre a korosztályos, vagyis a junior világbajnokságot Kínában, a kontinensviadalt pedig Olaszországban, közelebbről a szicíliai Palermóban rendezik meg. Mindkét világversenyre szeretnék eljutni, és az előbbin az első tízben, utóbbin pedig az első hatban végezni. Tény, hogy a 333 kilónál többet idén senki sem emelt, tehát, ha úgy tetszik, én vagyok az ország legerősebb embere. Az egyetlen szépséghiba, hogy ez a világszínvonaltól nagyon messze van, ahhoz legalább még negyven kilót kellene fejlődnöm.

Csak „mellékesen" jegyezzük meg: tavaly óta – mikor úgy döntött, arccal a súlyok felé – 30 kg-ot erősödött. Nem piskóta! Az biztos, hogy ezt minden évben nem lehet produkálni, de jelzi: Nagy Péterben van fantázia, szép eredmények elérésére hivatott. Saját bevallása szerint még a fogások technikai kivitelezésén akad javítanivalója. Ha ez sikerül, akkor a nagy álom is valóra válhat:
– Nagyon szeretnék egy olimpiára kijutni, és úgy érzem, ez már 2008-ra, Pekingre sikerülhet. Nem érdekel, hogy ott milyen helyezést érek el, csak jussak ki! Mondom ezt most... Ha már ott állok a dobogón, biztos erről is másképpen gondolkozom majd.


Doppingárnyék

– Kár lenne tagadni, Athén óta a doppingesetek miatt elég negatív a sportágunk megítélése – vallotta be őszintén Nagy Péter. – A súlyemelés addig sem volt a topon, de azt követően tapasztaljuk, hogy kevesebb gyerek jön le az edzőtermekbe, a szülők nem engedik őket. Ferde szemmel néznek ránk, és félnek, hogy a trénerek azonnal elkezdik őket különböző szerekkel tömni. Megértem ezt a reagálást, de higgyék el, alaptalan. Erre magam vagyok a legjobb példa: nem szedek semmilyen szert, és így értem el az eredményeimet. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi gyász

"Drága Lajos bácsi, mélységes fájdalmat okozott, mégsem haragszom, tudom, hogy nem volt szándékos." Tovább olvasom