Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bajnok az Üllés a megye II-ben: Baks-Üllés 1-1

Az Üllés nyerte a megyekettő Homokháti csoportját, miután a Baks otthonában játszott 1-1-es döntetlennel egy ponttal megelőzte vendéglátóját a 27., utolsó forduló után.

Baks-Üllés 1-1 (0-0)
Arany Ászok labdarúgó megye II. Baks, 500 néző. Vezett: Bartucz.
Baks: Tóth M. – Bereczki, Potor, Tóth A., Kasza, Vári, Bánfi (Varga), Kiss, Kapornai, Papp (Rostás), Kovács. Edző: Bozó Csaba.
Üllés: Bazsó J. – Bozsity, Bazsó F., Cseh, Ottlik S., Csányi, Fődi, Mihalkó (Domonkos), Bodré G., Tari (Temesvári), Kormos. Edző: Ottlik Sándor.
Gólszerzők: Kovács Sz. (11-esből), illetve Fődi B.

Bozó Csaba:  - A bajnokság végére kicsit elfogytunk. Csapatom becsülettel küzdött, nem ma, hanem az előző fordulók botlásai során úszott el a bajnoki cím. Három meccsből háromszor ikszeltünk az Ülléssel, ez is bizonyítja, hogy két jó erőkből álló csapat versengett a bajnoki címért - a szerencsésebb nyert.

Ottlik Sándor: - Nem volt egyszerű meccs, a srácok viszont az összes taktikai utasítást betartották, ami sikert eredményezett. Hátrányban sem csuklottunk össze, ezért is érdemeljük meg a bajnoki címet. Ez a meccs jó reklám volt a megyei futball számára. A megyeegy? Még nem beszéltünk róla, de azt sem tartom kizártnak, hogy a csapat a játékosokkal és az edzővel együtt szétrepül...

II. félidő

99. perc:
Vége! Az Üllés a megyekettő Homokháti csoportjának bajnoka!

94. perc: Domkokos helyett Sárközi jön a hajrára.

88. perc: Kopornai lépett rá véletlenül Bazsó Ferencre, sárga a "jutalma".

Bajnok az Üllés a megye II-ben: Baks-Üllés 1-1

81. perc: az asszisztens szerint tíz perc hosszabbítás várható.

80. perc: egyenlít az Üllés! Fődi maradt egyedül az ötös vonalán, elépattant a labda, amit ballal a léc alá vágott 1-1.

78. perc: tíz perc kényszerű szünet után folytatódhat a meccs. Tari helyére Temesvári érkezik az Üllésbe.

68. perc: áll a játék, a mentő a pályán keresztül jön be Bánfiért. A játékos lába nagyon csúnyán néz ki, a csont kis híján átszúrta a bőrét.

65. perc: Tóth Miklós hárít egy hatalmas ziccert a vendégek szabadrúgása után, ám a spori már korábban lest jelzett.

63. perc: megvolt a csere, Rostás állt be Papp helyett. Rostás egyből egy sárgával kezdi a meccset.

60. perc: Bozsity kap sárgát. Papp jön le a pályáról, begörcsölt a lába. A csere még várat magára.

55. perc: a gól felkorbácsolta a kedélyeket, de verbális ütközeten kívül semmi nem történt.

51. perc: Bánfit hordágyon vitték le, Varga P. állt be a helyére. Előzetes hírek szerint a játékosnak eltört a sípcsontja.

Bajnok az Üllés a megye II-ben: Baks-Üllés 1-1

50. perc: Kovács váltja gólta a tizenegyest, vezet a Baks 1-0.

48. perc: Bánfi nagy helyzetben ütközött a vendégkapussal, tizengyes. A hazai csatár percek óta nem tud felkelni a földről.

46. perc: elkezdődött a játékrész.

I. félidő

45. perc: az első játékrészben nem bírtak egymással a csapatok, 0-0-val vonulhatnak öltözőbe a felek.

43. perc: egyébként nagyon szimpatikus, hogy bár a drukkerek nem minden kifejezése bírja a nyomdafestéket, egymást nem szidják a felek.

39. perc: eddig szinte csak a vendégek jelentettek veszélyt a kapura, de egy baksi drukkertől megtudtuk, kedvencei inkább a második félidőre szoktak felpörögni.

34. perc: Tari második lövése is veszélyes, Tóth bravúrral hárít.

32. perc: rövid közjáték: a hazai csapat dobosát kell arrébb küldeni a vendégkapu mögül. Közben Tari lőtt ígéretes helyzetből fölé.

26. perc: a vizifociból állófoci lett, a labda néhány másodpercre úgy baragadt a sárba, hogy egyszerre négyen nem tudták arrébb tessékelni. Közben az is eldőlt, hogy semmi pénzért nem cserélnénk Bartucz sporttársssal, aki kap hideget meleget a szurkolóktól.

23. perc: időnként vizifocira hasonlít a meccs, de mindkét csapat becsülettel küzd a győzelemért és a Homokháti csoport aranyáért.

18. perc: egy ütközés után Bazsó F. marad lent, a játékvezető nem nyúlt a lapjaihoz. Ezzel a vendégtábor nem teljesen ért egyet.

Bajnok az Üllés a megye II-ben: Baks-Üllés 1-1

15. perc: Bodré fejesét védi Tóth.

11. perc: Bartucz játékvezető szóban figyelmezteti a kakaskodó Potolt és Fődit.

7. perc: amíg a pályán még puhatolózás zajlik, addig a két szurkolótábor hangpárbaját a hazaiak nyerik. Lelkesek az üllésiek is, de nekik nincsen dobjuk...

4. perc: amekoora csatát vív a két csapat a pályán, mi legalább akooraát harcolunk a térerővel. Nem adjuk fel.

1. perc: elkezdődött a találkozó.

Bajnok az Üllés a megye II-ben: Baks-Üllés 1-1

16.41: - Inkább ezt a meccset nézem, mint a magyar válogatottat - mondta egy baksi szurkoló a kezdés előtt. A pálya továbbra is hagy kívánnivalót maga után, az öltözőkhöz közeli 16-oson belül áll a víz. Az ifimeccs sem kedvezett a talajnak - ezen egyébként a hazaiak 4-3-ra nyertek.

Korábban    
Egy biztos: a szombaton 17 órától sorra kerülő Baks–Üllés-mérkőzésen bajnokot avatnak az Arany Ászok megyei II. osztály Homokháti csoportjában. Az azonban, hogy kinek a birtokába kerül a megtisztelő cím, még nem dőlt el: a vendégek az utolsó, 27. forduló előtt 59 ponttal vezetik a tabellát, éppen az 58 pontos Baks előtt. Nem nehéz kiszámolni, az Üllésnek elég egy idegenbeli iksz a bajnoki címhez, míg a baksiaknak nyerniük kell. És nyerni is fognak – legalábbis a helyiek szerint.

– 3–1 lesz ide – mondta egy fiatal srác a baksi futballpálya előtt.

– Azért annyira nem lesz sima, de 2–1-re nyerünk – válaszolt a társa.
Hogy igazuk lesz-e, az csak a szombati találkozón dől el, amit nem éppen biliárdasztal simaságú pályán rendeznek. Megvizsgáltuk ugyanis a talajt, és sajnos a belvíz Bakson is gondot okoz: több helyen állt a víz a pályán, az öltözőkhöz közeli kapunál például az egész tizenhatos vonalat ellepi. A helyiektől megtudtuk, ma vágják le a füvet kistraktorral, de azt csak remélni lehet, hogy ez nem teszi még jobban tönkre a gyepet.

Bár a baksi pályán több helyen áll a víz, a szombati „aranymeccset
Bár a baksi pályán több helyen áll a víz, a szombati „aranymeccset" mindenképpen megrendezik.
A szerző felvétele

Történjen bármi, a baksi törzsszurkolók ott lesznek az év meccsén, a szokásos, 2–300 néző duplája is buzdíthatja a bajnoki címre hajtó együttest. – Mindenképpen kimegyek a meccsre, bár nem sok jót sejtek – mondta a pálya közelében lakó Huszka István. – Egyik legjobbunk, az egyébként pékként dolgozó Szalai Vili eltiltás miatt hiányozni fog, nélküle nehéz dolgunk lesz – fogalmazott, majd hozzátette, a pálya talaja talán nekik kedvezhet, hiszen két hete hasonló körülmények között 2–0-ra legyőzték az FK 1899 Szeged együttesét.

– Biztosan nyerünk, mégpedig 2–1-re – osztotta meg velünk tippjét Terhes László, a csapat egyik törzsszurkolója, aki a pályához közeli kocsmában „hangolt" már csütörtökön a rangadóra. A pultos hölgytől megtudtuk, a hely a csapat törzshelyének számít, így reméli, szombaton is ott ünnepelhet majd a társaság.

Persze ehhez az Üllésnek is lesz egy-két szava.

DM/DV GRAFIKA
DM/DV GRAFIKA

Egyenlők küzdelme

A háromkörös megyekettőben eddig kétszer játszott egymással a Baks és az Üllés. Mindkét összecsapás 1–1-es döntetlennel ért véget, úgy, hogy kétszer is az Üllés vezetett, majd a baksiak egyenlítettek. Ez az eredmény holnap a vendégeknek jelentene bajnoki aranyat.

Edzőszemmel

Bozó Csaba (Baks, szakosztályvezető): – Hatalmas feladatom lesz, hiszen kollégám, Kálmán Róbert hiányában a szakosztályvezetés mellett az edzői munka is rám vár. Az Üllés jelenleg jobb formában van, ráadásul házi gólkirályunkat, Szalai Vilmost eltiltották. Az induláskor megfogalmazott cél a dobogó volt, ez megvan, ha megnyerjük a bajnokságot, az csak a bónusz.

Ottlik Sándor (Üllés, edző): – Egy kicsit izgulok, de a csapaton belül és a vezetőkkel sem beszéltünk még arról, mi lesz, ha megnyerjük a bajnokságot. Fontos mérkőzés, de nem stresszelünk, nem függ tőle például az életünk. Nekünk elég a döntetlen is, de természetesen – mint mindig – győzni szeretnénk.

Olvasóink írták

  • 10. kisgyerek.20 2010. június 06. 20:03
    „ez az Üllés megye I be maximum az utolsó 3 ba lesz benne !!”
  • 9. megyeifociert 2010. június 06. 16:06
    „"51. perc: Bánfit hordágyon vitték le, Varga P. állt be a helyére. Előzetes hírek szerint a játékosnak eltört a sípcsontja." A KAPUS JUTALMA SÁRGA LAP
    "88. perc: Kapornai lépett rá véletlenül Bazsó Ferencre, sárga a "jutalma"." VÉLETLENÜL, AMÚGY OTT VOLTAM, IDŐHÚZÁS VOLT, SEMMI TÖBB, EZ IS SÁRGA LAP!
    Hajrá Üllés, jövőre a megye I-ben törhettek lábakat! Nekünk elegünk van belőletek itt a megye II-ben! Gratulálok a sportszerű üllési edzőnek, illetve a hasonlóan sportszerű kapusnak, nem ment oda megnézni h mit művelt, az edző dettó..
    Ennyik voltatok, nem több, HAJRÁ ÜLLÉS CSAK ÍGY TOVÁBB, VAN MÉG ÉP LÁB A MEGYÉBEN!! OLLÉÉÉÉ”
  • 8. zoli66 2010. június 06. 13:11
    „Üllés szorult helyzetében lábat tör. Igy volt Tömörkényen is. Ez a bajnok csapat! Az ezüst fényesebben ragyog, mert nem árnyékolja be az a két lábtörés.”
  • 7. kisgyerek.20 2010. június 06. 00:48
    „szerintem nem megérdemelten nyert az Üllés !! SOKAT köszönhet a bíróknak !!”
  • 6. Agis 2010. június 05. 23:17
    „Gratulálok fiúk !!!

    A baksi sérült játékosnak, jobbulást :)”
  • 5. lila 2010. június 05. 20:22
    „Lábtörés Üllés meccsen.Miért nem csodákozom?!”
  • 4. gubanc 2010. június 05. 18:34
    „Se jó, hogy három munkatárs sincs otthon és szabadon lehet itt személyiség jogokat sérteni!
    Bravó Délmagyar! Eddig többre tartottalak.”
  • 3. szerika 2010. június 05. 14:04
    „Hajrá BAKS remélem nyerünk!”
  • 2. maroti06 2010. június 05. 11:41
    „Hajrá Üllés!”
  • 1. Feyd 2010. június 04. 13:08
    „Bartucz a Baks házi bírója. De mocskos módon tud fújni.
    Azért hajrá Baks!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makó FC: az utolsó fellépés következik

A labdarúgó NB II 29. fordulójában a Makó FC vasárnap 18 órától a Vecsést fogadja az Erdei Ferenc… Tovább olvasom