Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Bajnok lett a Pick (V. rész: Berta Róbert)

Berta Róbertet, a Pick Szeged jobb szélsőjét nem érte váratlanul, hogy nem kívánják meghosszabbítani a június 30-án lejáró szerződését. A volt válogatott játékos egyelőre nem tudja, hogy hol folytatja. Véleménye szerint egy bajnokcsapatból távozónak egészen biztosan lesz kérője.
– Azt javaslom, hogy a bajnoki arany megszerzésének körülményét már ne feszegessük. De arra azért kíváncsi vagyok, véleménye szerint mi volt az oka annak, hogy két hónap alatt megtáltosodott a csapat? – kérdeztem tegnap Berta Róberttől a Steak House vendéglátóegységben, amely a játékos tulajdona.
– Elárulom, hogy nem ebben a két hónapban tanultunk meg kézilabdázni. Az a változás azonban, amely Zoran Kurtes távozása után bekövetkezett, mindenkire jótékony hatással volt. Vladan Matics és erőnléti segítője, Vladimir Brankovics olyan edzéseket tartott, ami felfrissített bennünket, ugyanakkor olyan erőt adott számunkra, amellyel minden ellenfelünkön sikerült túlverekednünk magunkat.

– Térjünk vissza Zoran Kurtesre. Azt annak idején is megírtuk, hogy ő volt az első szegedi edző, aki még a kispadon sem vette számításba. Ezek szerint a szerb tréner nem lopta be magát a szívébe?

– Eltalálta! Kurtes mester nem számított rám, s ezt éreztette velem. Ha csak lehetett, nem játszatott. Matics belépésével azonban megváltozott a helyzetem: éreztem a bizalmát, s azt hiszem, Bendó Csabával megoldottuk a jobb szélső posztot. Csabával nem csupán a pályán, hanem azon kívül is jól megértjük egymást.

Névjegy

Név: Berta Róbert
Születési hely, idő: Szeged, 1976. 07. 04.
Családi állapota: nős, fia Botond
Iskolai végzettsége: középiskola, nyelvvizsga
Posztja: jobbszélső
Klubja: Pick Szeged
Válogatottsága: 34 felnőtt és 50 junior
Eredményei: kétszer magyar bajnok öt-öt ezüst- és bronzérem
Edzői: Prónai Gyula, Tibai József, Kővári Árpád, Skaliczki László, Buday Ferenc, Koleszár György, Tamás Sándor, Dragan Djukics, Kovács Péter, Zoran Kurtes, Vladan Matics

– Ezek után nem érte váratlanul az elnökségnek azon bejelentése, hogy nem kívánják meghosszabbítani június 30-án lejáró szerződését?

– Már tavaly is téma volt a szerződésem. Az utolsó pillanatban egyeztünk meg egy esztendőben. Véleményem szerint akkor nem sikerült a helyemre megfelelő szintű játékost találni. Én még úgy érzem, két-három évig hasznos tagja tudtam volna lenni a Pick Szegednek. Az idén azonban már nem is ültünk le még tájékozódó jellegű beszélgetésre sem. Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy nekem is jót tesz a váltás.

– Elárulná, hova igazol?

– Sajnos még magam sem tudom. Van három ajánlatom. De ha megkérem, felhívná most a játékos-menedzseremet, Szörnyi Attilát? Hátha megnevezi a csapatot.

Szörnyi Attila rögtön felvette a telefonját. Kérdésünkre – Berta Róbert hova igazol? – a következő választ adta:
– Egyelőre nem szolgálhatok konkrétummal, de a jövő hét elején egészen biztosan tudok már csapatot is mondani.
– Na, nekem ugyanezt mondja – folytatta a szegedi szélső. – Azzal a különbséggel, hogy nekem elárulta, bundesligás és spanyol első osztályú csapattal tárgyal.

– A család már beletörődött, hogy el kell menni a szülővárosból? Ha jól tudom, a felesége is tősgyökeres szegedi.
– A feleségemmel már egy évvel ezelőtt is beszéltünk a váltás lehetőségéről. Fél évvel ezelőtt már konkrétan is mondtam, hogy a Pickben nem kellek. Legalább három hónapig téma volt a váltás, de úgy érzem, ő is beletörődött. Sőt a Veszprém elleni utolsó összecsapás délelőttjén tudtam meg, hogy a feleségem a második gyermekünket várja. Egyébként mind a négyen megyünk az új helyre.

– Hova igazolna legszívesebben?

– Nincs ilyen óhajom. Teljesen mindegy, hogy 500 vagy 1500 kilométerre megyek. Még az is benne van a pakliban, hogy egy magyar első osztályú csapatban folytatom.

– Most már kész tényként lehet kezelni, hogy a Pickből eltávozik az utolsó echte szegedi kézilabdás is. Mire emlékszik a legszívesebben az itt eltöltött tizennégy évből?

– Kiemelni lehet epizódokat, momentumokat, örömteli pillanatokat, bánatos eseményeket – de minek? Azt azért megemlítem, hogy a legszívesebben a Dragan Djukics irányította csapatra – Puljezevics, Matics, Buday, Eklemovics, Laluska, Mezei, Vadkerti, Ilyés, Bajusz, Kotormán – emlékszem. Egyébként a legjobb kapcsolatom is a szerb edzőhöz fűződik. Még jelenleg is telefonos kapcsolatban állunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikapcsolás

Kikapcsolták a Körkapcsolást. Újból kapott egy nagy pofont a magyar sport. Évtizedek alatt népszerű… Tovább olvasom