Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bajnoki érmesek találkoznak

A férfi teke szuperliga második fordulójában a Szegedi TE csapata holnap 14 órától (ifik: 13 óra) az Ózd együttesét fogadja. Azaz az előző bajnokság másodikja látja vendégül a harmadikat.
Bár a bajnokság már elkezdődött, és a csapatok túl vannak a nyitányon, az első hazai mérkőzését holnap 14 órától játssza a Szegedi TE szuperligás férfi tekecsapata. A rajt mindenesetre jól sikerült, hiszen a legutóbbi sorozat negyedikjénél, Szolnokon 6:2-re győztek a Zdenko Pavlics, Kaszás Zoltán edződuó tanítványai, most pedig az előző bronzérmes, az Ózd érkezik. Legutóbb a legjobb szegedi Szél Tibor (képünkön) volt, aki 628 fát ért el, emellett 3:1-es szettaránnyal győzte le ellenfelét.

– Szerintem biztos győzelmet aratunk holnap, mert itthon sokkal jobbak vagyunk a borsodiaknál. Igen sokat edzünk a futástól a technikai dolgokig, és ez mind azért van, hogy a spliti Európa-kupán minél jobban szerepeljünk. A formánkat akkorra kell élesíteni, mert néhányunknak huszonnégy óra alatt három pályára lépése lesz. Ígérem, felkészülünk rá, és ha kell, ehhez mi is edzünk huszonnégy óra alatt hármat. A saját formám? Most erősen közepes, de remélem, a sok munka meghozza gyümölcsét, és lesz még sokkal jobb is – vélte Szél, aki az egész első forduló legjobbja is volt.

A találkozó 14 órakor kezdődik, tehát az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, a belépés szokás szerint ingyenes.

Idegenben a Szegvár

A férfi tekecsapat Szuperliga második fordulójában a másik Csongrád megyei alakulat, a Szegvár szintén szombaton 15 órától Szombathelyen szerepel. A hazai rajt után – amely nem sikerült jól: a Zalaegerszeg 8:0-ra győzött Szegváron – talán összejöhet a pontszerzés az újonc együttesnek, persze ehhez sokkal jobban kell játszaniuk Kecskéséknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád megye hétvégi sportműsora

Tovább olvasom