Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Bajnokok és terveik

A Csongrád megyei labdarúgás gerincét, tömegét azok az együttesek alkotják, amelyek a megyei bajnokság különböző osztályaiban harcolnak a pontokért.
Fotó: Miskolczi Róbert
Rövid összeállításunkban a megyei bajnokokat mutatjuk be:

Kiszombor (megyei I. osztály)


A Kiszombor már esztendők óta meghatározó együttese a megyei I. osztálynak, és „sormintában" nyeri az érmeket: egy ezüst, két arany, egy ezüst, két arany. Szirbik Imre elnök abban reménykedik, 2005/2006-ban nem a „szabályok szerint", vagyis nem második helyezéssel folytatják.
– Gyengébbek voltunk, mint a 2003/2004-es bajnokságban, de – és ezzel nem akarok senkit sem megbántani – az ellenfeleink hibáztak annyit, hogy ismét mi lehettünk a legjobbak. Egyébként ez, a bajnoki cím megvédése volt a célunk, de az anyagiak miatt NB III-as megmérettetést nem vállaljuk; „megyeegyre" neveztünk, és ezt a szövetség el is fogadta – mondta Szirbik.

A gárdát Szirbik Imrén kívül az önkormányzat és többek között még Baranyi Sándor támogatja. Nagy veszteség, hogy a szurkolók által a legjobbnak választott Csehó Tibor abbahagyja az aktív játékot, s így döntött Rau Sándor is.

Csanádpalota (megyei II. osztály)

A Csanádpalota maximálisan megfelelt az elvárásoknak, hiszen a dobogós helyek valamelyikére kalibrálták a vezetők a csapatot. Első lett, és ezzel feljutott – ezt vállalta is! – az első osztályba.

– Évek óta arra készülünk, azért dolgozunk, hogy visszakerüljünk a megye élvonalába – árulta el Perneki László klubelnök, aki egyben a település polgármestere is. – A nevezésünket elfogadta a CSLSZ, és elképzeléseink szerint nem a bentmaradásért kell majd küzdenünk, szeretnénk megszerezni a 8-10. hely valamelyikét. Erre, vagyis a középmezőnyre szerintem alkalmas a keretünk. Az is biztató, hogy az utánpótlás-nevelésünk erős, stabil lábakon áll.

Csengele és Székkutas (megyei III. osztály)

A harmadik liga mindkét elsője, a Csengele (A csoport) és a Székkutas (B csoport) vállalta a feljutást a másodosztályba. Sőt az utóbbi alakulat még a Magyar Kupa országos tábláján is „áll". Kun Szabó Tibor, a Csengele elnöke elmondta az előrelépés volt a cél, ezt teljesítették, de utánpótlás-problémák miatt, lehet, hogy még sem indulhatnak a „megyekettőben". Az viszont már biztos, hogy 2006 márciusában birtokba vehetik felújított pályájukat. Róta Ferenc, a Székkutas „mindenese" is közölte: az osztályváltás volt a terv, s ebből következően, természetesen, indulnak a második vonalban. Az együttes az MK-ban is jó teljesítményt nyújtott, ezért nem szerénykednek, az első öt hely valamelyikét célozzák meg.

Olvasóink írták

  • 1. Dr.Bálint László 2007. november 17. 17:06
    „Mit szólsz?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az európai babérokért

Feladatokkal teli idény vár a Ferroép-Szeged szuperligás férfi tekecsapatára, amely a héten… Tovább olvasom