Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Baksa, Miskolczi: kiderült, hol folytatják

Két meghatározó megyei vízilabdacsapat két meghatározó, válogatott játékosa találta meg új klubját a hétvégén: Baksa László az A-Híd Szeged után a német Spandauban folytatja, míg Miskolczi Kitti a Hungerit-Szentesből a Dunaújvárosba igazolt.

Megtalálta új csapatát Baksa László, az A-Híd Szeged VE 27 esztendős, korábbi válogatott játékosa. Azt már hetek óta tudjuk, hogy a kapus eligazol Szegedről, és a válogatott első számú játékosa, a Vasastól érkező Nagy Viktor pótolja majd a következő szezonban. Most viszont az is kiderült, hogy Baksa Németországban, a Spandau 04 csapatában folytatja pályafutását, egyéves szerződést kötött új egyesületével.

Az egyik legjobb német csapatnak számító Spandau 04 nem ismeretlen a szegedi drukkerek számára, hiszen az együttes éppen az A-Híddal szerepelt egy csoportban a Bajnokok Ligájában: Szegeden 8–5-re, Berlinben 11–7-re nyert Vincze Balázs együttese. A Spandau a kvintett utolsó helyén végzett három ponttal, így nem jutott a nyolcaddöntőbe. Baksa Németországban ismét együtt dolgozhat majd a nemrég kinevezett Gyöngyösi Andrással, aki korábban Szegeden már volt az edzője.

Baksa László Németországban folytatja. Fotó: Frank Yvette
Baksa László Németországban folytatja.
Fotó: Frank Yvette

Vasárnap szerettük volna megkérdezni a játékost arról, miért a német bajnokságot választotta, ám nem értük utol telefonon – SMS-ben annyit jelzett, hogy hétfőn szívesen áll a rendelkezésünkre.

A Hungerittől a szentesi női vízilabdázás egyik legnagyobb ígérete, balkezes játékosa távozott, a 18 éves Miskolczi Kitti 3 évre kötelezte el magát az egyik legnagyobb riválishoz, a Dunaújvároshoz. Az elmúlt pontvadászat legjobb utánpótlás-játékosának választott, a Világliga pekingi szuperdöntőjében 4. helyen végzett felnőtt válogatott lépése mindenkit meglepett, az egyesület vezetése szerette volna a Hungerit-Szentesnél tartani.

– Magam is a Nemzeti Sportból értesültem erről, és ezt ebben a formában nem tartom túl korrekt eljárásnak – mondta megkeresésünkre Magyar József, a Szentesi VK elnöke.

Miskolczi Kitti Dunaújvárosban folytatja pályafutását. Fotó: MTI
Miskolczi Kitti Dunaújvárosban folytatja pályafutását.
Fotó: MTI

– Szerettük volna megtartani a tehetséges pólóst, sajnos ő erre esélyt sem adott, nem is tárgyalhattunk a jövőjéről komolyan. Információim szerint dr. Tóth Gyulával közölte először telefonon, hogy eligazolt a Dunaújvárosba – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 3. lacla 2013. június 12. 21:46
    „szbarat igazad van! Közelről ismerheted a történéseket. /remélem ezt a hozzászólást a tisztelt szerkesztő most nem cenzúrázza, mint az ez előttit/”
  • 2. szbarat 2013. június 12. 16:57
    „Szentesről minden tehetséges pólós és nem pólós is elmenekül, aki meg itt szeretne maradni, vízilabdázni akár, őt meg tönkreteszik és lehetetlenné teszik az életüket, úgyhogy nagyon jól tette Kitti, hogy elment.
    Kövér-Kis helyébe is mentem volna már az Egerbe, mert már rég válogatott lenne, ehelyett bajnokságot sem nyert évek óta, meg a válogatott sem lesz egy ideig.
    Magyar Úr, van ilyen, hogy nem tájékoztatja önt mindenki a terveiről, mert nem mindenki úgy ugrál, ahogy ön szeretné.
    Biztos vagyok abban is,hogy egy jó szakembert sikerül odavarázsolni a Strand vezetés élére. Referencia - 4 év alatt 2 vezető, nulla szolgáltatás, magas jegyárakért. De, az biztos, hogy van hova fejlődni a strand és a vízilabda terén is.”
  • 1. bambulla 2013. június 10. 22:09
    „vannak már infók hogy Baksának miért áll ki innen és a válogatottból a rúdja”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zapletán sprintbajnok, Kakuk két ezüstérmet nyert

Három éremmel zárták a férfi egyéni tekebajnokságot a házigazda szegedi játékosok az újszegedi teke-… Tovább olvasom