Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Balástyán már épül a focipiramis

Az idei megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság egyik legmarkánsabb együttese a Balástya-Lubicka, amely a második helyen telelve várja a tavaszi folytatást. Tóth Ákos edző és csapata szeretne az élen végezni a pontvadászatban, igaz, ezzel a törekvésével nincs egyedül.
A Balástya-Lubicka a közvetlen riválisokkal ellentétben 19 helyett csak 18 mérkőzést játszott ősszel, így vesztett pontokat tekintve egy pontnyira van a listavezető Csongrádi Tiszapart SE-től.

Bajnoki címről álmodnak

– A bajnoki cím megszerzését fogalmazták meg elvárásként a csapattal szemben a vezetők – mondta Tóth Ákos edző, aki Csák Zoltánt, majd Czibere Lászlót váltotta a balástyai kispadon, munkájukat másodedzőként segítette. – Azért dolgozunk, hogy ez sikerüljön. Arról még korai beszélni, hogy vállalnánk-e a feljutást, az NB III-as szereplést, de elképzelhető, hogy a helyi vállalkozók megteremtenék a feltételeit.

A legfontosabb, hogy a településen nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésére – pedig ezt a területet hosszú évekig elhanyagolták. Idén nyártól azonban az általános iskolában dolgozó Vén Lászlónak és az ifiket trenírozó Illyés Gábornak köszönhetően felpezsdült az élet. A klub előkészítő, serdülő és ifjúsági csapattal rendelkezik, és a felnőttkeretben – amely rendkívül erős, hiszen Ausztriából hazatért Tóth Lukács és Gábor Zoltán, Fábián Gábor pedig Amerikából készülődik haza – öt, 21 éven aluli focista található. Ez utóbbi is előrelépés a korábbiakhoz képest.

Emlékezetes meccsek

– Hogy melyek voltak a legemlékezetesebb meccseink? A Csongrád elleni, hazai 5–3-as és a Kiszombor elleni, idegenbeli 2–1-es siker. A negatív kategóriába a Sándorfalva és a Tisza Volán elleni vereséget sorolom. Érdekes, hogy tizennyolcból tizenötöt megnyertünk, és még ez sem elég az első helyezéshez. Ez is bizonyítja, hogy évek óta ez a legerősebb megyei I. osztályú focibajnokság. A külföldről hazatérő játékosok miatt is. Rajtunk kívül még a Csongrád és a Tisza Volán is az aranyra pályázik, izgalmas, valószínűleg fordulatokban gazdag tavasz várható.

A már említett fiaskókat annak tulajdonítja, hogy együttese minden rivális ellen támad, nyom, „erőlteti" a gólszerzést, ebben az offenzív stílusban viszont benne rejlik – labdavesztést, vagy az ellenfél szempontjából labdaszerzést követően – a kontrák veszélye. A Volán és a Sándorfalva ellen végül is ez történt. A gól különbsége így is imponáló a Lubickának (62–21), s ezt, az eredményes, jó produkciót a közönség is díjazza. A hazai meccseken általában két-háromszázan drukkolnak, de olyanok is akadnak, akik vidékre is elkísérik a kedvenceket. A Baráti kör nyolcvanöt főt számlál, és ez a közösség jelentősen hozzájárul a költségvetéshez.

Hosszú távra terveznek

– Nem az a cél, hogy egy-két évig legyen jó, ütőképes gárda Balástyán és utána pedig semmi; hanem az utánpótlás-nevelésre alapozva egy tartós „focipiramist" építsenek fel. A megkezdett munka nem személyfüggő, az minden körülmények között folytatódik – mondta zárásként Tóth Ákos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évbúcsúztató a bajnok ellen

Ma este hat órakor Pécsett lép pályára a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata. Tovább olvasom