Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Balogh László a forduló gólvadásza

Rovatunkban az elmúlt futballhétvége legjobb Csongrád megyei gólszerzőjét mutatjuk be. Mivel ezúttal nem született mesterhármas, a duplák közül a csapata meccsét eldöntő székkutasi Balogh Lászlóra esett a választásunk.
Nem túl gólerős hétvégén vagyunk túl a megyei futballban: elmaradtak a mesterhármasok, az első osztályban csak egy kétgólos teljesítmény volt, és a megyekettőben is csak négyen tudtak duplázni. Közülük talán a székkutasi Balogh László góljai voltak a legértékesebbek, hiszen csapata mindkét találatát szerezve tartották otthon a három pontot az Újszentiván ellen (2–1).

– Csapattársam, Szél Csaba harcolt ki egy büntetőt az első félidőben, és mivel én vagyok a kijelölt végrehajtó, oda is álltam a labda mögé. Szerencsére nem hibáztam, magabiztosan a bal alsóba helyeztem – mondta a középpályás, aki ezúttal nem irányítóként, hanem a bal szélen szerepelt.

– A második félidőben is pontrúgásból találtam be: egy 25 méteres szabadrúgást tekertem el ballal a bal alsóba, ez az előny pedig kitartott a végéig – mondta.

A Székkutason harmadik szezonját taposó Balogh László jól kezdte az évet, a hatodik forduló után négy találatot jegyez. – Bízom a hasonló folytatásban is – tette hozzá a középpályás.

Olvasóink írták

  • 2. stevestone 2010. szeptember 21. 10:08
    „Kedves ráérő!

    Ebbe a rovatba a megyeegy és a megyekettő góllövői kerülhetnek be, mivel e két bajnokság részletes jegyzőkönyveit közöljük hétfői számainkban. A megyehárom eredményeit néhány nappal később hozzuk le, így az ott szerzett gólok ide nem számítanak bele.

    Üdvözlettel,
    Gyúrós István”
  • 1. ráérő 2010. szeptember 21. 09:17
    „..."Mivel ezúttal nem született mesterhármas, a duplák közül.."Ez ebben formában csakakkor igaz ha a megye 3. osztály nem tartozik a megye focijához,mert szinte biztos hogy hétröl-hétre (ezen a héten is) innen kerülne ki a golvadász.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét érem Pöstyénből

A szlovákiai Pöstyénben rendezték a fiatal kajakosok és kenusok nagy nemzetközi megmérettetését, amelyen huszonkét ország közel háromszáz versenyzője állt rajthoz. Tovább olvasom