Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Bambergben a Szegedi TE

Péntek kora reggel elindult, majd délután megérkezett a németországi Bambergbe a Szegedi TE férfi tekecsapata.
A Tisza-parti együttes a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén lesz a hazaiak vendége. Sokan a szegediek mumusának tartják a német gárdát, amely ellen többnyire vesztesen hagyták el Karsaiék a pályát, ám a rossz sorozat az Európa-kupán megszakadt, amikor a Szeged nyert, a Bamberg pedig negyedik lett.

A szegedieket több probléma is gyötri, így például Kovács Péter el sem utazott a csapattal lábsérülés miatt, míg Sajermann és Kakuk kézgondokkal küszködik. A Bamberg egyik edzője a szegedi származású Csányi Béla, aki a német csapat honlapján nyilatkozva a számukra sikerekkel teli múltról beszélt, amely pozitív hatással kell, hogy legyen az őket amúgy mindig nagy csatára késztető Szeged elleni párharcban.
A mérkőzés ma 13 órakor kezdődik a Bamberg Volkspark nyolcsávos pályáján.

Kakuk Levente, a Szegedi TE játékosa: – Rengeteg probléma gyötör bennünket, többek között engem is. A németek amúgy is erősek, bárhol és bármikor is indulnak, így aztán különösen nehéz dolgunk lesz a BL első negyeddöntőjén. De azon leszünk minden idegszálunkkal, hogy a továbbjutás szempontjából megfelelő eredményt érjünk el Bambergben is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Batik Bence megszerezte első gólját a Fradiban - videó

A Ferencváros labdarúgócsapata az Admira ellen fejezte be a törökországi találkozóit – Détári Lajos együttese 5–2-es vereséget szenvedett. A szegedi Batik Bence megszerezte az első gólját zöld-fehérben. Tovább olvasom