Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Barát: fél év kényszerpihenő

Ebben a bajnokságban már nem számíthat a tabella harmadik helyén található Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának edzője, Gyöngyösi András Barát Ferencre. A 24 éves kapus vállát Gyulán műtötték meg, a felépülés hat hónap múlva várható.
Barát Ferenc kálváriája még a múlt évben kezdődött. November 5-én Szegeden játszott a Beton pólócsapata a LEN-kupa 2. selejtezőkörében, a J csoport harmadik fordulójában. Az ellenfél a világ egyik legjobb gárdája, a Sintez Kazany volt. Még csak az első negyedben járt a mérkőzés, amikor bekövetkezett a baj. Az oroszok támadtak, bejátszották a labdát a centernek, Feri kiúszott a kapujából, viaskodott a vendégek hatalmas testű „középcsatárával", Schertwitisszel, bal kézzel benyúlt a német hóna alá, ő rántott egyet, a kapus válla pedig kicsavarodott. Barát azonnal észlelte a bajt, a második negyedtől már nem tudta folytatni a játékot.

– Fájt a vállam, nem akart javulni a sérülés – magyarázta a kapus. – Az MRI-vizsgálat részleges izomszakadást állapított meg, fizikoterápiára jártam, gyógyszert szedtem. A kezelések mellett sokat pihentettem, eltelt 5-6 hét, azt gondoltam, most már tökéletesen kell működnie. Tévedtem, sajnos nem következett be a remélt javulás, amikor ki kellett nyúlnom, azt éreztem, mintha ki akarna a helyéről ugrani a vállam.

Eddig megúszta

Barát Ferenc már 17 esztendősen bemutatkozott az OB I-ben. Baksa László érkezéséig első számú kapusa volt a Szeged Betonnak. A kisebb sérülések természetesen őt sem kímélték, de a komolyabbak messze elkerülték. Egészen mostanáig.
– Jobb híján a lelátóról szorítok majd a srácoknak, hogy 2005 után megint bajnoki érmet nyerjünk. Fantasztikus élmény volt, jó lenne megint átélni azt a semmi máshoz nem hasonlítható csodálatos érzést – fogalmazta meg óhaját a kiváló kapus.

Az események január második felében, a Szentes elleni mérkőzés előtt gyorsultak fel. Feri akkor találkozott ugyanis dr. Csotye Jánossal, a gyulai kórház főorvosával.
– Nem tudta, mi a bajom, megnézett, megtapogatott, majd azonnal

közölte: elkerülhetetlen a műtét. Egy darabig várni kellett az Angliából érkezett speciális titánkapcsokra, amelyekkel összefogta a vállizmot tartó porcot. A beavatkozás jól sikerült, legalábbis nekem ezt mondták. Egyelőre a testemhez van rögzítve a vállam, hogy még véletlenül sem tudjam mozgatni. Nem egy kellemes érzés, nem tudok vezetni, de még a cipőmet sem bekötni. De nehogy azt higgye, hogy türelmetlen lennék. Az egészség mindennél fontosabb, a felépülésemre még sokat kell várni. Nekem már befejeződött ez a bajnokság, ha minden a terveknek megfelelően alakul, hat hónap múlva talán már a srácokkal együtt kezdhetem el a következő évadra a felkészülést. A doktor úr őszintén elmondta, azt ne várjam, hogy valaha is tökéletes lesz a vállam, de 90 százalékos minden további nélkül lehet; és még azt is a lelkemre kötötte, nyugodjak meg, a most műtött testrészem nem hátráltat majd a pólóban. Hiszek neki!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Születésnapodra - Nyári Sándor ma hatvanéves

"Elnézést a tegező tónusért, nexusért, de akiről szó lesz, azt muszájból sem tudnám magázni. Nyári… Tovább olvasom