Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 18°C Még több cikk.

Bardóczky nosztalgiái

Sorozatunkban olyan sportolókkal, edzőkkel és sportvezetőkkel foglalkozunk, akikről régen hallottunk. Bardóczky Kornél a Hód TC teniszcsapatával sikert sikerre halmozott. A rutinos Davis-kupa-válogatott játékos nem elképzelhetetlen, hogy idén befejezi az aktív versenyzést.
A közelmúltban volt tíz éve, hogy Szegeden, az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban a város történetében először férfi tenisz Davis-kupa-mérkőzést rendeztek. A premieren a Sávolt Attila fémjelezte magyar együttes 5–0-ra verte Monaco csapatát. A 2001-es Dk-válogatottnak tagja volt Bardóczky Kornél is.

– Eltelt tíz év? Repül az idő, mintha csak most lett volna az a meccs. Akkor tartalék voltam, de a norvégok és a szerbek elleni szegedi meccsen pályára léptem, sőt a Gellért Szabadidőközpontban játszottam szabadtéri és fedett pályás országos bajnokságon is. Szerettem a pályát, olyan körülmények között teniszezhettünk, mint a nyugati nagy klubokban. Hiányzik is kicsit ez a hangulat, de a vásárhelyi csapat is.
Bardóczky sikeres időszakot töltött el a Hód TC teniszcsapatánál. A „Kore" becenévre hallgató teniszező a vásárhelyi alakulattal egyeduralkodónak számított hazánkban. Lapunk 2007-ben az év férfi sportolójának választotta a Délvilágnál.

Bardóczky Kornél a Hód TC teniszcsapatával sikert sikerre halmozott. Fotó: DM/DV
Bardóczky Kornél a Hód TC teniszcsapatával sikert sikerre halmozott. Fotó: DM/DV

– A csapatnál megbecsültek bennünket. Serfőző István olyan összetartó kapocs volt, amilyennel még nem találkoztam. Nemcsak sportvezető volt, hanem második apánkként viselkedett. Ezért szerettük a csapatot, már vártuk a nyári edzőtáborokat, azt, hogy együtt lehessünk. A kupák, az érmek, amelyeket a Hód TC-vel nyertem, a fő helyen vannak az otthonomban.

Fura leírni, de Bardóczky Kornél 32 évesen már rutinos játékosnak számít. Mivel hazánkban neve van a szakmában, így kézenfekvő, hogy az aktív pályafutása után edzősködésre adja a fejét.

– Egyelőre még a tenisz játssza a főszerepet. Sokáig bajlódtam sérüléssel, szerencsére idén már jöttek az eredmények, ismét jó formába lendültem. Nem tudom, hogy meddig csinálom még, de tisztában vagyok vele, hogy most már kifelé megyek a profi teniszből. Edző leszek-e? Még ezt sem döntöttem el, nyilvánvaló, hogy a tenisz közelében szeretnék maradni, ebben a sportágban töltöttem el életem nagy részét, ehhez értek igazán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Duplázhat a Videoton

A bajnoki címet múlt szerdán elhódító Videoton kedden a magyar kupát is megszerezheti, amennyiben a… Tovább olvasom