Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Barna Éva, a világutazó kézilabdás

Kétlaki életet él, és ha teheti, sokat utazgat a Kiskunhalas szegedi születésű kézilabdása, Barna Éva. A 30 éves irányító az idei szezonban ontja a gólokat, és megőrizné csapatával jelenlegi ötödik helyüket.
Bár még csak 30 esztendős, már eddig is mozgalmas pályafutást tudhat maga mögött Barna Éva. A kézilabdás a Szegedi DKSE-ben kezdte karrierjét, Hódmezővásárhelyen, a HNKC-ben lett élvonalbeli játékos, majd a Ferencvárosba igazolt. Kipróbálta a légióséletet, a Kanári-
szigeteken a BM Rocasában játszott, 2006-ban pedig egy másik Csongrád megyei csapathoz, a Makóhoz szerződött. Miután a Maros-parti klub csődbe ment, Kiskunhalasra került, majd jött egy izlandi kaland, amely után a Hunnia és a Siófok érintésével igazolt régi-új csapatához, a Kiskunhalashoz.

– Kétlaki életet élek, Szegeden és Halason is sokat tartózkodom. „Korkedvezménnyel" néhány edzést kihagyhatok, így jut időm a szegedi vállalkozásomra, a csapattársammal, Valovics Nórival közösen működtetett Menta Fitness Studióra – mondta Barna Éva, akinek a szülei Sándorfalván élnek.

A Kiskunhalas remekel az NB I-ben, az ötödik helyen állnak, ugyanúgy 13 ponttal, mint a harmadik Érd. Barna Éva 52 góljával csapata legeredményesebb játékosa.

– Úgy kezdtük a szezont, hogy szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, aztán ahogy jöttek a bravúrok, elkezdtük elhinni, hogy előrébb is juthatunk. Edzőnk, Golovin Vlagyimir a legjobb szakember, akivel valaha dolgoztam, és bár néha mi is meglepődünk, amikor ránézünk a tabellára, szeretnénk ezt az ötödik helyet megtartani a szezon végéig.

Az irányító nagy utazónak számít, Facebook-adatlapján ott sorakoznak ennek bizonyítékai fotók formájában: London, Los Angeles, Miami.

A Dodgers meccsén.
A Dodgers meccsén.

– A nyáron Nórival sikerült kijutnom az olimpiára, ahol láttuk a fiúk két csoportmeccsét is. Egy rokonom pedig Los Angelesben él, hozzá utaztam ki az Egyesült Államokba. A Los Angeles Dodgers baseballcsapatának egyik meccsére is eljutottam, hatalmas élmény volt. Pár hete kaptunk másfél hét szünetet az edzőnktől, így a Miamiban élő barátnőmhöz mentem. Imádom az NBA-t, így a Miami Heat Milwaukee Bucks elleni hazai meccsére is kimentünk – természetesen a kedvenc játékosom, LeBron James mezében – mesélte a kézilabdás.

Jóbarátnők.
Jóbarátnők.
Fotók: DM/DV
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másolt szegedi eredmény: Aramis-UTC 3-3

A férfi futsal NB I 13. fordulójában az UTC Futsal Team Budaörsön 3–3-at játszott a házigazda… Tovább olvasom