Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Baróti Lajos százéves lenne

Zseniális edző, csúcstartó kapitány, okos ember – mindezt az egykori szegedi labdarúgó, Baróti Lajos testesítette meg, aki éppen ma lenne százéves.
Baróti valójában Kratochfill Lajos néven született 1914. augusztus 19-én a romániai, Kovászna megyei Baróton. Futballpályafutása 1928-ban kezdődött Szegeden, ahol egészen 1946-ig játszott, így tagja volt az 1941-ben bajnoki bronzérmes Szegednek. Eközben, még aktív pályafutása alatt, jogi tanulmányokat folytatott Szegeden, ahol 1940-ben abszolutóriumot szerzett.

Győrben 1946-tól két évig szerepelt, majd a Testnevelési Főiskolán 1947-ben szerzett edzői, 1956-ban pedig szakedzői diplomát. Visszavonulása után volt a Győr, a Budapesti Postás, a Vasas, a magyar válogatott (1957–66), az Újpesti Dózsa, Peru, megint a Vasas, újra a válogatott (1975–78), a Wacker Innsbruck és a Benfica edzője. A magyar nemzeti együttes szövetségi kapitányaként máig csúcstartó, hiszen 117 alkalommal vezette a csapatot – nála többször senki. Kétszer szerepelt játékosként a válogatottban: 1939-ben a németek, 1941-ben a svájciak elleni barátságos meccsen.

A legnagyobb magyar edzők egyike volt Baróti Lajos. Fotó: DM
A legnagyobb magyar edzők egyike volt Baróti Lajos. Fotó: DM

Négy világbajnokságon vezette a magyar nemzeti válogatottat: 1958-ban Svédországban, 1962-ben Chilében, 1966-ban Angliában és 1978-ban Argentínában, ezen kívül Eb-harmadik és olimpiai bajnok szakvezető. A Vasassal Közép-európai Kupát (1956, 1957), egyszer bajnokságot, kétszer MNK-t, az Újpesttel három bajnoki címet nyert, majd 1982-ben visszavonult az edzősködéstől. A legnagyobb magyar edzők egyike 91 éves korában, 2005. december 23-án hunyt el.

Lapunk 2006-ban közéleti személyiségek, neves labdarúgók részvételével kétezer néző előtt emlékmérkőzést szervezett a tiszteletére az újszegedi sportcsarnokban a Kék Mókus-kupa zárónapján, 2007- ben pedig az 1899 és 2007 közötti 108 esztendő legjobb szegedi labdarúgóit felvonultató szavazáson a harmadik helyen végzett.

Az már biztos, hogy idén is méltóképpen emlékezünk meg róla – éppen a századik születésnapja kapcsán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elindult a lapgyűjtés a megye I-II-ben

Lapunk díjazza az idény végén azt a csapatot, amely a sportszerűségi versenyben, a meccseken kapott… Tovább olvasom