Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

BB Mentor-kupa: minél kevesebb hiba kell

Izgalommal várja a január 15. és 19. között az újszegedi teke- és bowlingcentrumban rendezendő 12. BB Mentor-kupa nemzetközi egyéni világranglista-versenyt a tavalyi torna másodikja, a szegedi Karsai László.
A szegedi nemzetközi egyéni világranglista-verseny története során tavaly először jutott a döntőbe a rendező klub játékosa, Karsai László, aki a háromszoros győztes vajdasági Zavarkótól végül kikapott.

– Meg is nyerhettem volna a tornát, hiszen a döntőben egyetlen hibám volt, ami korábban nem volt jellemző rám. Ez plusz három dobásomba került, és mivel ezzel elvesztettem a második szettet, jöhetett a hirtelen halál, amely aztán tényleg „halálos" volt nekem Zavarkó Vilmos ellen. Az azért látszik, hogy ugyan az élmezőny mindig ott van a torna elején, de a végső győztest sosem lehet előre megjósolni, mert kiszámíthatatlan az esemény menete– nyilatkozta Karsai László.

A viadalra – amelyet január 15. és 19. között rendeznek az újszegedi létesítményben – ismét népes mezőny nevezhet, viszont lesznek komoly hiányzók is.

– Az idei viadalon a szlovák Podbrezova játékosai sajnos nem vesznek részt, így Zavarkó, Csalics, Foltin sem jön, hiszen éppen bajnokijuk van, így okkal bízhatok abban, hogy egy szegedi nyeri meg a viadalt. Mondjuk én, de bárki sikerének örülnék. Az idei első komoly erőpróba lesz, ezért mindent meg kell tennünk a megfelelő szereplésért – vélte a Szegedi TE csapatkapitánya.

Karsai László tavaly második volt a BB Mentor-kupán. Fotó: Karnok Csaba
Karsai László tavaly második volt a BB Mentor-kupán. Fotó: Karnok Csaba

A szuperligában éllovas csapat a december közepi záróünnep után immár teljes erőbedobással készül a feladatokra, így a 12. BB Mentor-kupára is.

– Egyre fontosabb, hogy észrevegyük, muszáj kiegészítő sportokat űzni a teke mellett. Külön edzők foglalkoznak velünk, és ennek az eredménye meg is látszik a csapaton. A kéthetes leállás után jó lesz már tétért küzdeni, mert az újabb feladatok csak január végén, február elején jönnek. Az osztrák St. Pölten elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő hazai meccsét január 25-én játsszuk, és ugyan mi vagyunk az esélyesek, óvatosan kell bánni az ellenféllel, hiszen négy nagyon jó játékosuk van. Aztán februárban folytatódik a bajnokság, amelyet szeretnénk megnyerni, a St. Pöltent legyőzve pedig jöhet a BL négyes döntője a németországi Straubingban – tette hozzá végül Karsai László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Totógyilkos karnevál

"Eljött az év, amelyet a futball szerelmesei annyira vártak: a világbajnokság esztendeje." Tovább olvasom