Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

BEK-győztessel erősítettek

Erősített a Szegedi Vízipóló Suli. Az utánpótlás-együttes szakmai vezetése az egykori remek vízilabdással, az Újpesttel BEK-győzelmet szerző, a városhoz ezer szállal kötődő Szabó Zoltánnal egyezett meg. A szakember a továbbiakban az SZVPS szakmai munkájáért felel majd.
Azt eddig is tudtuk, hogy Szabó Zoltánnak, az egykori kiváló vízilabdásnak szívügye a szegedi vízilabda. Ez nem véletlen, szeretett klubjának az eredményeit mindig is figyelemmel követte, és amikor csak tehette, a parton szurkolt a csapatnak. Az sem vitás, hogy naprakész a magyar és nemzetközi vízilabdából. Szerda óta hivatalosan is újból „szegedi" lett, kinevezték az egyre szélesebb bázissal rendelkező Szegedi Vízipóló Suli szakmai vezetőjének. Mód Péter, az SZVPS elnöke a Tiszavirág kávézóban jelentette be a hírt.

– Régóta foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy keressek egy olyan embert, aki a szakmai és uszodai dolgokat összefogja. Zolival remek a kapcsolatom, a szakmán és a vízilabda-társadalmon belül nagy tekintéllyel bír, kiváló a kapcsolatrendszere. Egyik fő feladata lesz, hogy a szövetséggel, a sajtóval tartsa a kapcsolatot, illetve felügyelje a Szegedi Vízipóló Suli szakmai munkáját – kezdte a beszélgetést a klubelnök, Mód Péter.

Szabó Zoltán és Mód Péter egymás tenyerébe csapott. Fotó: Frank Yvette
Szabó Zoltán és Mód Péter egymás tenyerébe csapott.
Fotó: Frank Yvette

– Az egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy a szegedi utánpótlás-vízilabda ismét stabil lábakon álljon, legyen minimum olyan szinten, mint egykor éppen Mód Péter, vagy éppen Molnár Tamás idejében. Tudom, sok munka kell ehhez. A célkitűzésem, hogy a kicsik szeressenek vízilabdázni, a nagyobb korosztályból pedig évente legalább 2-3 gyerek kopogtasson a nagycsapat ajtaján. Tavaly október óta ismét Szegeden élek, a munkám hetente egyszer szólít csak a fővárosba, így elfogadtam a klub invitálását, nagy kedvvel látok a munkához. Mindig is jellemző volt rám, csak olyan dolgot vállalok el az életben, amiről tudom, hogy maximális hozzáállással végezhetem – vette át a szót a szakmai vezető, Szabó Zoltán.

– A vízilabdaéletet szeretnénk komplexebbé tenni. Ne csak arról szóljon a póló, hogy edzésre járnak a gyerekek. Egy edzőnek nemcsak trénernek kell lennie, hanem foglalkoznia kell a gyerekekkel, tisztában lenni az iskolai eredményeivel, hiszen jóformán második apja tanítványainak. Már megvannak a terveink arra, hogy miként sikerülhet olyan klubéletet létrehozni, mint a mi időnkben – folytatta a gondolatait Szabó Zoltán.

– Jó döntés volt, hogy két egykori vízilabdást, Lehmann Istvánt és Varga Pétert is szerződtettük edzőnek. Mindketten remek munkát végeznek, éppen Lehmann példája követendő, hiszen az egykori LEN-kupa-győztes játékos amilyen szakmai képzés csak volt Magyarországon, azt elvégezte. Tudom, hogy Szabó Zoltán remekül összefogja majd a szakmai csapatot, és ennek hamarosan kézzel fogható eredménye is lesz – fejezte be Mód Péter.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvan Vincze Balázs harmadik aranycsapata!

A magyar férfi vízilabda-válogatott tegnap nagy csatában 5–4-re legyőzte az oroszokat a kazanyi Universiade döntőjében, így megnyerte az egyetemisták és főiskolások világjátékát. Tovább olvasom