Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Békésen nyert a Floratom-Szeged

A férfi asztalitenisz-bajnokság legmagasabb osztályába idén felkerült Floratom–Szeged Békésen tette le a névjegyét, s 10:6-ra diadalmaskodott.
A párosok mérkőzéseivel kezdődött a Békés–Floratom extraligás bajnoki mérkőzés. A szegedi Kriston, Bohács kettős sajnos kikapott 3:2-re, azonban a Dudás, Lukács duó győzelemmel kezdett a Klampár, Kaiser páros ellen. Az egyéni mérkőzések első körében is 3:3 volt az állás. Ezután azonban Dudásnak „bejött" egy nem várt kisiklása, majd Bohács minimális különbséggel, a döntő játszmában 11:9-re, kikapott Klampártól.
Szerencsére Dudás ezután szinte megtáltosodott, s valamennyi ellenfelét magabiztosan győzte le. Némi izgalmat hozott, hogy 5:8-as állásnál Lukács meccslabdáról bukott. De ekkor már a negyedik órája tartott a küzdelem! Szerencsére Kriston hátrányból fordítani tudott, s nyert Klampár ellen. Végül Bohács sikere állította be a végeredményt.
T
óth Tibor edző joggal bosszankodott, hiszen a hat békési pontból négy a legkisebb különbséggel született meg.
A Floratom legközelebb két hét múlva a Móricz tornatermében a Zsámbék együttesét fogadja.

Békés–Floratom-Szeged 6:10
A szegedi pontszerzők: Kriston 4, Dudás 3, Bohács 2 és a Dudás, Lukács páros.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robogott a Liss-HNKC

Második bajnoki mérkőzését is megnyerte a Liss-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata. A vásárhelyeik… Tovább olvasom