Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Bendó Csaba, a Pick Szeged első számú jobbátlövője

Bendó Csaba immár második bajnoki mérkőzést játszotta jobbátlövőként a Pick Szeged együttesében. A Tisza-parti szurkolók személyesen győződhettek meg arról, hogy a szélső ezen a poszton is megállja a helyét. A Tatabánya ellen is szerzett látványos gólokat. Az egykori válogatott játékossal csütörtök délelőtt beszélgettünk.
– Európa legjobb formájában lévő jobbátlövőjével beszélek?
– Találó a mondat! Igen, jó helyen puhatolózik. Kérdezzen nyugodtan!

– Nem idegen jobbátlövőként játszani a Pick Szegedben?

– Abszolút nem, hiszen előbb a Szolnok, majd a Cegléd színeiben is ezen a poszton szerepeltem. Sőt az előbbi csapatban még gólkirály is lettem, szóval azért van rutinom, nem mozgok idegenül jobbátlövőként sem.

– A Tatabánya elleni meccs utolsó percében bemutatott egy olyan indulócselt, amivel elküldte Kanyót egy gyufáért a közeli közértbe.

– Herbert Gabi meg is jegyezte, hogy én már akkor tudtam ezt a cselt, amikor az ellenfelem még anyatejet ivott. Ennyit jelent az évek alatt megszerzett tapasztalat, amit szerencsére még rendszeresen tudok kamatoztatni. Éppen ezért senki se várja tőlem, hogy klasszikus, három lépés után „Bumm" gólokat szerzek, inkább betörésekből lehetek eredményes.

– Nagyot küzdött a Pick a Bányász ellen, ez nem mindig volt jellemző a csapatra.

Vladan Matics kiváló szakember. Remekül bánik a játékosokkal, éppen ezért pszichésen is remekül felkészített bennünket a meccsre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az új játékosok érkezésével versenyhelyzet alakult ki, mindenkinek meg kell küzdenie a csapatba kerülésért. Ez pedig jó hatással van ránk, harcol, hajt mindenki.

– Gondolom, azért várja már, hogy visszatérjen a szélre.

– Persze, az az én igazi posztom, ott érzem jól magam. Bízom benne, hogy Krivokapicsék hamarosan meggyógyulnak, és elfoglalják a helyüket. Az biztos, hogy „Krivo" a Nyíregyháza ellen még nem lép pályára, egyelőre pihen, így maradok jobbátlövő.

– A nyírségiek nem túl acélosak. Megsorozzák őket?

– Nem is lehet más a célunk. Nagyon fontos számunkra minden meccs, mert a Bajnokok Ligájában nem hibázhatunk. Minden találkozó fontos állomása a felkészülésünknek, ezért kell komolyan vennünk a holnapi összecsapást. Számomra is meglepő a Nyíregyháza gyenge produkciója, úgy gondoltam, hogy többre lesznek majd képesek. Szegeden se számítsanak semmi jóra, szeretnénk a közönségünket kiszolgálni, fölényes győzelmet aratni ellenük.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó Péter és a hét sakknagymester

A nagy visszaszámlálás véget ért, este magyar idő szerint kilenc órakor megkezdődik Mexikó Cityben a… Tovább olvasom