Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Benépesül a vásárhelyi Rolandring

Hódmezővásárhely - Szeptember 16-ára készül a vásárhelyi Rolandring, ahol a junior és az amatőr országos motokrosszbajnokság idei ötödik fordulóját rendezik, de rajthoz áll a profi osztály nemzetközi mezőnye is.
A vásárhelyi Center Motorsport Club rendezésében zajló versenyre több mint száz nevező, köztük számos külföldi motoros érkezését várják. A Szegedi úti pályán már folynak az előkészületek: a kánikula miatt a legnagyobb feladat a talaj locsolása, portalanítása lesz.

Izgalmas verseny várható Hódmezővásárhelyen.
Izgalmas verseny várható Hódmezővásárhelyen.


A nézők ezúttal is szoríthatnak hazai esélyesekért: Técsy László a szenior, Nagy Alex a profi kategóriában győzelemért száll harcba. De elindulnak egykori nagy kedvencek is, mint például a 80-as, 90-es évek sokszoros bajnokai, Horváth Pál és Kamrás Károly. A junioroknál rajthoz áll a budapesti Firtosvári Gábor is, aki tagja a szeptember 30-i, belgiumi csapat-világbajnokságon induló magyar válogatottnak.

Érdekes színfolt lesz az először bemutatkozó hobbi-géposztály, ahol a teljesen kezdők vagy csak a kifejezetten passzióból motorozók színes mezőnye versenyhelyzetben küzdhet meg egymással.

A verseny napján már a délelőtt folyamán érdemes kilátogatni, mert az időmérő edzések is izgalmasnak ígérkeznek. A versenydepó szabadon látogatható, ahol a versenyzők mellett a motorokkal, köztük már a 2013-as új modellekkel is lehet találkozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádon is büszkék Nemere Zoltán aranyaira

A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Csongrádi Honvédban kezdett el vívni. 2011-ben a város posztumusz díszpolgárának választották. Tovább olvasom