Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Bernd Schuster a Real kispadján

Bernd Schustert nevezték ki a Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.
Bernd Schuster eddig a Getafe együttesét irányította, és a június 28-án menesztett olasz Fabio Capellót váltja a kispadon, akivel a királyi gárda megnyerte a bajnokságot. A 47 éves német tréner hosszas tárgyalások után egyezett meg a Getafe vezetőivel távozásáról, és spanyol lapértesülések szerint 480 ezer euróért vásárolta ki magát élő szerződéséből, hogy a Realhoz mehessen.

A szakember a kiscsapattal – amelynél két szezont töltött el – a legutóbbi idényben a pontvadászat 9. helyén zárt és, a klub története során először bejutott a Király Kupa fináléjába. A kupasorozatban ráadásul az egész szezon legnagyobb szenzációját produkálta együttesével, amikor az elődöntőben az FC Barcelonát ejtette ki úgy, hogy az első mérkőzésen 5–2-es vereséget szenvedett a gárda. A döntőben aztán a Getafe 1–0-ra kikapott a címvédő Sevillától.

Játékosként a zsenialitása mellett nehéz természetéről ismert Schuster 316 spanyol bajnokin lépett pályára a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid csapataiban, amelyekkel többek között három bajnoki címet és hat Király Kupa-elsőséget gyűjtött be.

A német válogatottal – amelyben 21-szer lépett pályára – 1980-ban, mindössze 21 évesen Európa-bajnokságot nyert, ám csupán 1984-ig volt tagja a nemzeti együttesnek, ugyanis nem kapott több meghívót, miután összeveszett csapattársaival. Hazájában 1978 és 1980 között az 1. FC Kölnben, majd 1993 és 1996 között a Leverkusenben játszott.

Edzőként a Getafét megelőzően a Levante és az ukrán Donyeck együtteseinél dolgozott az élvonalban, igaz, mindkét klubtól kevesebb mint egy év után a gyengébb eredmények miatt menesztették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már ezerháromszáz Pick Szeged-bérlet gazdára talált

Még javában tart a nyári szünet a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál, a játékosok a bajnoki… Tovább olvasom