Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Beton-gála a harmadik negyedtől, a fordulásig remekelt a Bodrogi Bau

A férfi vízilabda OB I tegnapi fordulójában érvényesült a papírforma, a szomszédvárak Csongrád megyei összecsapását a jóval esélyesebb Szeged nyerte a Szentes otthonában.

Az ősszel 20–6-ra nyert a Szeged, méghozzá úgy, hogy az első negyedben már 9–1-re vezetett. Ezúttal nem lehetett ekkora különbségre számítani, de abban még a hazai drukkerek is biztosak voltak, hogy a jóval erősebb Beton most is megszerzi mind a három pontot. Abban viszont reménykedtek, hogy Turzaiék megnehezítik a szomszédvár csapatának a dolgát.

A mérkőzés előtt a szentesiek egykori játékosának, a Beton jelenlegi pólósának, Juhász Zsoltnak a 200. élvonalbeli meccse, míg Szabó Róbertnek, a klub egykori kiválóságának 79. születésnapja miatt járt a köszöntés. Az első szegedi találatra mindössze 37 másodpercet kellett várni, de a vendégek részéről a remélt folytatás elmaradt. Köszönhetően annak, hogy sok volt a helyezetlen, pontatlan lövés, de a hazaiak rendkívül fegyelmezett játéka is gátat szabott a gálázásnak. Még a negyed sem lett a Szegedé, ugyanis a Józsa által kiharcolt büntetőt Turzai értékesítette. Majd felrobbant a sátor, amikor Szabó Zoltán átlövésével a házigazdák megszerezték a vezetést. Horváth kapus bravúrok sokaságát mutatta be, a csúcs az volt, amikor kivédte Molnár Tamás büntetőjét. A Tisza-partiak csak azért tudtak egygólos előnyel (2–3) fordulni, mert az ausztrál Younger előbb előnyből, majd akcióból is betalált.

Sima ügy: Bodrogi Bau Szentes-Szeged Beton 4-12. Fotó: Vidovics Ferenc (galéria)
A térfélcsere jót tett a szegedieknek, lényegesen jobb teljesítménnyel rukkoltak elő, mint amit az első két negyedben mutattak. Felpörgették a játékot, a fizikálisan gyengébb hazaiak ezzel pedig nem tudtak mit kezdeni. Gyönyörű gólokat dobáltak Kayesék, úgy látszik ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kijöjjön a két csapat közötti reális különbség.

A nyolcadik találatot Kiss Csaba szerezte, ez azért érdekes, mert ezt követően játékra jelentkezett Lehmann István. A szegediek vállműtéten átesett pólósa ekkor mutatkozott be a 2010/2011-es évadban. Győztes meccsen tért vissza, csak azt sajnálták az érte szorítók, hogy nem sikerült gólt szereznie. A mai fordulóban a Szeged Beton 18 órakor a Pécs együttesét fogadja, a Szentes pedig az Újpest vendége lesz 17 órától.

Sima ügy: Bodrogi Bau Szentes-Szeged Beton 4-12. Fotó: Vidovics Ferenc (galéria)
Bodrogi Bau Szentes - Szeged Beton VE 4-12 (1-1, 1-2, 0-6, 2-3)

Vodafone férfi vízilabda OB I. 20. forduló.
Szentes, ligeti uszoda, vezette: Madarasi, Petik.
Szentes: Horváth - Szabó Z. 1, Józsa, Turzai 1, Araczki, Németh D., Balogh Z. Csere: Nacsev, Imre, Nagy, Beleon, Szabó L. 2. Edző: Tóth László.
Szeged: Németh - Juhász, Kiss 4, Busila, Kayes 3, Molnár, Somogyi. Csere: Török 2, Lehmann, Varga 1, Vindisch, Younger 2, Palotás. Edző: Kásás Zoltán.
Emberelőny: 6/1 ill. 5/1.
Ötméteres: 1/1 ill. 3/2. 
Kipontozódott: Busila.

Tóth László: – A végére beleerősített a Szeged, mi pedig elfáradtunk. Az Újpest elleni mai meccsen sokat profitálhatunk ebből az összecsapásból.

Kásás Zoltán:
– Az első két negyedben megúszattuk saját magunkat. A Szentes az elején jól tartotta magát, de utána kidomborodott a fölényünk.

Ma újabb forduló

A Vodafone férfi vízilabda OB I-ben ma újabb fordulót rendeznek. A Szeged Beton VE 18 órától az újszegedi sportuszodában a Pécs gárdáját fogadja. A Bodrogi Bau Szentes idegenbe látogat: az Újpest vendége lesz 17 órától. Nem túlzás, ha azt mondjuk: mindkét találkozón megszerezhetik a győzelemért járó pontokat a Csongrád megyei alakulatok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szedeák: meghálálták a bizalmat a fiatalok

A fiataljait is bevető Szedeák magabiztosan győzte le a sereghajtó Salgótarjánt a férfi kosárlabda NB I A csoportjában. Tovább olvasom