Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Beton: győzelem után vereség

Az újszegedi sportuszodában zajló FILA-kupa nemzetközi férfi vízilabdatorna első napján a felemásan szerepelt a Szeged Beton: délelőtt legyőzte a Nagyváradot, délután viszont kikapott a Vasastól.
A korai időpont (reggel 9 óra) ellenére viszonylag sokan várták pénteken a Szeged Beton VE hazai bemutatkozását a FILA-kupa nemzetközi vízilabdatornán. A nyáron jelentős „vérátömlesztésen" átesett gárdát kompletten még nem láthatták a nézők, emiatt természetesen kíváncsiak voltak az újakra: hogy mire képes az olimpiai és világbajnok Varga Tamás, mennyire gólerős a sérüléséből épp csak felépült Weszelovszky László, milyen a bal keze Balatoni Máténak? Sajnos a sérült szerb centert, Milos Koroliját csak a lelátón láthatták ücsörögni, pedig mennyivel jobb lett volna azt nézni, ahogy viaskodik a bekkekkel. Török Béla sem volt ott társai között, de ennek sokkal örömtelibb oka volt: a magyar válogatottal a máltai ifjúsági Európa-bajnokságon szerepel a 17 éves tehetség. Méghozzá kiválóan, ugyanis nemzeti gárdánk bejutott a mai, szerbek elleni fináléba.

Csuvi bemutatkozott

Amíg társai alapoztak, Varga Tamás a máltai bajnokságban lövöldözte a gólokat. Az ottani kupában győzelemre segítette csapatát, ráadásul a döntőben ő szerezte a mindent eldöntő utolsó találatot. A Szeged dubrovniki edzőtáborában csatlakozott új társaihoz, és úgy játszott, mintha már régóta a Gyöngyösi-legénységhez tartozna.
Tegnap, a Nagyvárad elleni meccsen a hazai közönségnek is remekül mutatkozott be. Pompás centertalálattal kezdte meg a gólgyártást, majd azt követték a klasszikus sistergő „Csuvi"-bombák. Már most bizton állítható: hatalmas erőssége lesz a Betonnak.
De nélkülük is biztosan kellett vernie a Betonnak a román bajnokot. A győzelem persze meglett, bár az nem volt annyira sima, a nagyváradiak kapuját ugyanis Barát Ferenc nagyszerűen védte.

– A védekezésünk jó volt, a szezon első meccsének megfelelt a teljesítményünk – fogalmazott Gyöngyösi András edző. – Korolija nélkül szerkezeti hiányosságaink vannak, de ettől függetlenül megpróbálunk minél jobb eredményeket elérni a viadalon.

A délelőtti program további részében a horvátok (a JUG és a Mladost) egy-egy góllal verték a magyarokat (a Dominót, illetve a Vasast). Délután a több száz nézőtől támogatott Beton remek mecscet játszott a bajnok Vasassal. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a rengeteg találat nem a védekezést dicsérte. Főleg a Szeged esetében, amely öt gólt kapott lefordulásból. Elsősorban ez döntött az angyalföldiek javára.


Eredmények

Nagyvárad (romániai)–Szeged Beton 4–7, gólszerzők: Georgescu 2, Zentai, Dunca, ill. Varga T. 4, Weszelovszky 2, Balatoni; JUG Dubrovnik (horvát)–Domino- Honvéd 10–9, g.: Obradovic 4, Boskovic 3, Markovic, Sukno, Dobud, ill. Hárai 3, Molnár T. 2, Kiss G., Bárány, Paján, Gór-Nagy; Vasas–Mladost Zagreb (horvát) 8–9, g.: Kincses 3, Varga Dénes 2, Heinrich, Mátyás, Steinmetz B., ill. Vrdoljak 3, Muslim 2, Buric, Smith, Antonijevics, Loncar, Nagyvárad–Domino-Honvéd 7–12, g.: Dunca 3, Ridzyk 2, Zentai, Baidoc, ill. Szívós 3, Kovács O. 2, Vári 2, Székely, Bárány, Kiss G., Molnár T., Gór-Nagy. Szeged Beton–Vasas 11–13, g.: Lehmann 3, Varga P., Varga T., Balatoni 2-2, Monostori, Weszelovszky, ill. Kovács R. 4, Varga Dénes 3, Katonás, Heinrich 2-2, Mátyás, Tóth M. A Mladost–JUG találkozó a sportrovat zárása után fejeződött be. 

További program

Szombat: Vasas–Domino-Honvéd (9), Szeged Beton–Mladost Zagreb (10.30), JUG Dubrovnik–Nagyvárad (12), Mladost–Domino-Honvéd (16.30), Szeged Beton–JUG Dubrovnik (18), Nagyvárad–Vasas (19.30). Vasárnap: Nagyvárad–Mladost (9), JUG Dubrovnik–Vasas (10.30), Szeged Beton–Domino-Honvéd (12). 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra idegenben a HNKC

Az ASA-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata Derecske után ismét idegenben szerepel, ezúttal a… Tovább olvasom