Délmagyar logó

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 25°C Még több cikk.

Bizonyítottak a szegedi napraforgósok

Népes megyei csapat szerepelt a 18. alkalommal megrendezett Bécs–Pozsony–Budapest szupermaratonon. A közelmúltban rendezték meg a 18. Bécs–Pozsony–Budapest 325 kilométeres szupermaratont, amelyen sorozatban nyolcadik alkalommal vett részt a Szegedi Napraforgó Futóklub férfi váltója, sőt idén először női váltót is indítottak.
A Lukácsi, Dezső, Rostás, Répássy, Szabó összeállítású, Napraforgó Futóklub LIGHT nevet viselő férfi váltó az elmúlt évi nyolcadik helyet jelentő időn jóval belül érkezett a célba, idén mégis csak a kilencedik helyet szerezte meg a 160 váltó között. Előttük csak a jelen és a közelmúlt profi futóiból – erre a versenyre – verbuválódott 6 magyar és 1 szlovák váltó, valamint a számos világ-, Európa- és magyar bajnoksággal rendelkező kenusok és triatlonosok, Bajnokok társasága nevet viselő váltó végzett. Így e verseny ezen eredményei alapján túlzás nélkül kimondható, hogy a napraforgósok a legjobb magyar amatőr váltófutók.

Mivel a legjobb szenior váltónak bizonyultak, így természetesen ott állhattak a dobogón, amikor a korosztályos győzelemért járó díjat átvehették.

A Marótiné Bense Krisztina, Farkas Mária, Szerencsiné Csamangó Jusztina, Mazák Gabriella, Almási Tünde összetételű formáció Röszkei Napraforgók néven teljesítette a versenytávot. A nők – életük első ilyen hosszú távú versenyén – az abszolút versenyében a középmezőnyben végeztek, amely számukra a korosztályos második helyezést is jelentette.

A váltókat a teljes távon Szögi István és Nagy Zoltán kísérte kerékpárral.

A Napraforgó Futóklub tagjai közül – más váltókban futva – teljesítette a verseny 325 kilométeres távját Fekete Szeréna és Danyi István is.

A Futótűz Futóklub váltója (Nagy, Faragó, Vincze, Bunford, Kormányos) az élmezőnyben végzett, egyben kiérdemelte a legjobb katasztrófavédelmi csapatnak felajánlott különdíjat.

A középmezőnyben fejezte be a versenyt a hódmezővásárhelyi HBSE–MATASZ férfi és női váltója, valamint a „Szentesi bakák" nevet választó váltó.

A szegedi és megyei futók (többek között Sipos István, Imre Szabolcs, Imre Zsolt, Kiss Balázs) más váltók tagjaiként is résztvevői voltak az embert próbáló megmérettetésnek – sikerrel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dlusztus Diósgyőrben

Vágó Attila után újabb szegedivel erősödött a Diósgyőr labdarúgócsapata. Dlusztus Imre lett a… Tovább olvasom