Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

BL-kaland Laczkóval

A szegedi születésű, Tisza Volán-nevelésű labdarúgó, Laczkó Zsolt a Debrecennel megjárta a Bajnokok Ligáját. Tanult, tapasztalt, figyelt játékost, stadiont, ellenfelet, de a sorozat debreceni végeztével már lezárta magában az egész országot lázban tartó sorozatot, és előre tekint.
– Tegnap még Szegeden volt?
– Délelőtt igen, de kora délután már indulnom kellett Budapestre.

– Akkor megkapta az útravalót a következő hónapokra az egykori szegedi labdarúgó édesapától, Laczkó Jánostól?
– Azt mondják, kemény labdarúgó volt... Nem kell különösebb dolgokra gondolni, édesapám a helyén kezel mindent, így a játékomat, a teljesítményemet is, és eszerint próbálok élni én is. Másképpen könnyen veszélyes területre tévedhetek. Ha tud, eljön a mérkőzéseimre, és megbeszélünk mindent, így folyamatos a kapcsolat köztünk.

– Középcsapatból, a Vasasból a BL-résztvevő Debrecenbe igazolt a nyáron, nem volt ez nagy váltás?
– Nem éreztem hatalmas különbséget, amikor öt évre elköteleztem magam a bajnokcsapathoz. De a Bajnokok Ligája-szereplés valóban minden képzeletet felülmúlt. Csupa pozitívum ért az évben, amelyben egy ugrást jelentett ez a debreceni szerződés. Nem féltem tőle, hiszen külföldi tapasztalat is van a hátam mögött.

– Elégedett a megkapott játéklehetőséggel?
– Új labdarúgóként az elején nem egyszerű egy új csapatot megszokni, de minden sorozatban, így a bajnokságban kilenc, a magyar kupában három, a Bajnokok Ligájában pedig mind a hat találkozón pályára léptem, ezért elégedett lehetek. Egy fél év kell, hogy teljesen megismerjenek, és én is megszokjam a környezetet, ám most már a csapattal együtt kezdem el az alapozást, így aztán minden könnyebbnek tűnik.

Laczkó Zsolt (balról) ha csak egy meccs erejéig is, de újra Szeged-mezben futballozott. Fotó: Schmidt Andrea
Laczkó Zsolt (balról) ha csak egy meccs erejéig is, de újra Szeged-mezben futballozott.
Fotó: Schmidt Andrea

– Sokat emlegeti a BL-t. A szurkolók, de mi, újságírók is így teszünk még mindig, hiszen tizennégy év után jutott el magyar csapat a sorozat csoportkörébe. Mi az, amit hozzátett Laczkó Zsolt pályafutásához a BL?
– Nem mindenkinek adatik meg, hogy ebben a sorozatban szerepeljen, az összes összecsapáson tanulhattam, de már lezártam magamban a BL-t. A következő feladatokra kell koncentrálni, meg kell nyerni a bajnokságot, hogy újra legyen esélyünk eljutni a csoportkörbe.

– Mégis, mi az, ami elsőre beugrik a hat mérkőzés kapcsán?
– Talán az, hogy mennyire profi csoporttársaink voltak. Ezek az együttesek mindent tudtak rólunk. Mert másképp mivel magyarázható, hogy a Lyon olyan dolgokat csinált ellenünk, amit csak videózás és elemzés alapján lehet megtudni? Nem kezelt le bennünket egyik rivális sem, sőt azt éreztem, a franciák jobban felkészültek belőlünk, mint mi belőlük.

– A liverpooli Anfield Road, a lyoni Stade Gerland vagy a firenzei Stadio Artemio Franchi tette a nagyobb hatást önre?
– Egyértelműen az Anfield Road. Nem ott szurkolnak a legjobban, de mindent, ami a nézők számára szép vagy jó, azonnal és lelkesen megtapsolnak. A stadion gyönyörű, a szurkolók révén meghallani benne a Liverpool himnuszát, a You Will Never Walk Alone pedig hátborzongató.

– Testközelből végigélve Torres, Lisandro Lopez vagy Mutu a jobb játékos?
– A firenzei támadóduó, Mutu és Gilardino párosát nehéz volt tartani. Torres keveset játszott a Liverpoolban, ahogy Lisandro Lopez is a Lyonban, ezért inkább Benayoun nevét említem meg. A kis izraeli törékeny játékos, de borzasztó gyors a labdával. Az egyik lyoni brazil, Bastos is remek labdarúgó.

– Reális volt a csoport végeredménye?
– Igen. A kvartett győztese, a Lyon kiemelkedett, együtt volt a csapat és a játékuk, bárki is kapott lehetőséget. Szakmailag, taktikailag egyaránt remek gárda.

– Megint tizennégy évet kell majd várni az újabb magyar BL-kalandra?
– Meggyőződésem, hogy nem, érzek annyi erőt néhány csapatban, hogy hamarabb teljesüljön ez a vágy. A Fehérvár és a Debrecen kiemelkedik, anyagilag rendben van, de a Győr, valamint a Fradi is hasonló úton jár, bár most még nincs meg bennük a szükséges plusz. Szerencse kell a sorsolásnál, és mivel bajnok csak bajnokkal kerülhet össze, elkerülhetők a húzós olasz, angol, német, francia vagy spanyol második, harmadik, netán negyedik helyezettek.

– Milyen év lehet 2010?
– 2009 sem volt rossz, de úgy érzem, a következő még jobb lehet.

Olvasóink írták

  • 2. Lúdasmatyi 2009. december 30. 22:55
    „További szép sportsikereket kívánok Laczkó Zsoltnak.Sportbaráti üdvözlettel Lúdasmatyi!”
  • 1. Szala85 2009. december 30. 15:24
    „Még jó, hogy a Fiorentina nyerte a csoportot...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc között a Csaba a kupában

A női kézilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Békéscsaba idegenben győzte le a Siófokot. Tovább olvasom