Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Blazsó bajnok

Nagyszerű sikert ért el Blazsó Márton, a Szegedi Kerékpáros SC versenyzője: a mountain bike maraton szakágában országos bajnoki címet szerzett.
A 26 éves Blazsó Márton (Szegedi Kerékpáros SC) 1994 óta bringázik, és az idén eddig pályafutása legjobb eredményét érte el. A
mountain bike maraton szakágában a felnőttek között összetett bajnoki címet szerzett, tavaly második volt. Külföldi kötelezettségei miatt a hat fordulóból csak négyen tudott részt venni, kétszer győzött, kétszer pedig a második helyen végzett. Egyébként is csak a legjobb négy eredményt vették volna számításba, nála a kényszer úgy hozta, hogy nem volt „kieső" produkció. Tehetségére, kiváló adottságaira a szakemberek is felfigyeltek, tagja – Buruczki Szilárd, Melts András és Parti András mellett – az olimpiai keretnek.

Végeredmény

A bajnokság végeredménye, mountain bike, maraton szakág: 1. Blazsó Márton (Szegedi KSC) 740, 2. Hasenfratz Péter (Bringabanda) 640, 3. Bogár Gábor (Bringavilág) és Parti András (Trek) 600-600 ponttal.

– Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem – mondta Blazsó – és jövőre szeretném megvédeni a címemet. De ami még ennél is fontosabb, szeretnék ott lenni a 2008-as pekingi olimpián, és úgy gondolom, erre reális az esélyem. Ahhoz, hogy kvótát szerezzünk, az országnak a különböző kvalifikációs versenyek összevetésében az első huszonötben kell végeznie. Ez szerintem teljesíthető, és akkor két esztendő múlva nagy sanszom lenne a kínai kirándulásra – mondta a fiatal kerékpáros.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyés nem érti a döntést

Felgyorsultak az események Ilyés Ferencnek, a Pick Szeged kézilabdásának hétfőn tett bejelentése… Tovább olvasom