Délmagyar logó

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 28°C Még több cikk.

˝Bonifert 50 perece˝

˝Repül az idő! De ennyire?˝
Húsz éve ismerkedtünk meg, első cikkem a Délmagyarnál hivatalosan a Szedeák férfi kosárcsapat nyári felkészülésének a kezdetéről szólt. Kihez menjek? Kit kérdezzek? Édesapám mondta, majd Bonifert Domonkos másodedző segít a probléma megoldásában. Így is történt.

Gyorsan képbe kerültem, nem volt nehéz megismerkedni a csapattal. Pávlicz Gábor, Kiss Zsolt, Buzás Sándor, Jáhni István, Vitaszek Attila, Nyilas István rótta a köröket a SZEOL-pálya már akkor lepukkant salakján. Boni mindenkiről mesélt a tőle megszokott stílusában, miközben a játékosok nyomták a kilométereket. Mindig jött egy poén, persze a srácok is kapták a zrikát. Ez a jókedv mindig is jellemezte, jellemzi őt.

Ha Szedeák, akkor ő az egyik pillére a ma már az egész országban ismertté vált csapatnak. Rögös út vezetett idáig, mert voltak a klub életében kemény időszakok. De ő mindig szedeákos maradt. Akkor is, amikor NB II-ben szerepelt szeretett csapata, és akkor is, amikor Bonyhádon kiharcolta újból az A csoportos tagságot. Mindig segített, dolgozott, méghozzá éppen azon, mint amit ebben az évben él meg a csapat. Hogy sikeres és elismert legyen. Kellett az ő akarata, kitartása is hozzá, hogy a csodás Szedeák-família egyre népszerűbbé váljon. Tiszta szívvel teszi ezt, úgy, ahogy szüleitől, anyukájától és apukájától tanulta.

Tényleg lepergett húsz év mióta ismerjük egymást? Le! „De kit érdekel, Robikám!" – mondaná. A szegedi férfi kosárlabda kulcsfigurája, aki ma ünnepli az 50. születésnapját, amihez sok boldogságot kívánunk, legalább 50 pereccel.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pálmarsson újra Szegeden: a MOL-PICK vasárnap 17 órától a Barcelonát fogadja a BL-ben

Pálmarsson újra Szegeden: a MOL-PICK vasárnap 17 órától a Barcelonát fogadja a BL-ben
Sztárcsapat érkezik az újszegedi sportcsarnokba. Vasárnap 17 órától a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata a Barcelonát fogadja a Bajnokok Ligája A csoportjának 8. fordulójában. Tovább olvasom