Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 17°C Még több cikk.

Börcsök Balázs bronzérmes lett

A magyar válogatott két arany-, két ezüst- és két bronzéremmel zárta a Győrben rendezett maratoni kajakos és kenus világbajnokságot. A Démász-Szegedi VE kiválósága, Börcsök Balázs K2-ben a harmadik helyen végzett, míg a kenusoknál Hüttner Csaba C2-ben hatodik lett.
Az elmúlt napok kellemetlen, esős időjárása alaposan megtréfálta a szervezőket, ugyanis a Duna és a Rába vízszintemelkedése miatt egyetlen számban sem volt futószakasz a viadalon, azaz szokatlan módon csak a vízen nyújtott teljesítmény alapján dőltek el a küzdelmek.

A szombati egyes számok során minden színű medálból jutott egy-egy a magyaroknak, akik a vasárnapi páros versenyekben is egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek. A Démász-Szegedi VE-ből Hüttner Csaba (C2) a hatodik helyen végzett, míg Börcsök Balázs Salga Istvánnal párban (K2) a harmadik helyen zárt.

– Abszolút elégedett vagyok a helyezéssel. A hazai pálya előnyéről nem beszélhettünk, hiszen eltörölték a futást, pedig fontos taktikánk épült rá. Kihoztuk magunkból a maximumot, alaposan kihajtottuk magunkat. A párom, Salga István a példaképem, sokat tanulhattam tőle a felkészülés és a vb során is – nyilatkozta Börcsök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ferroép-Szeged: szenvedve kell nyerni!

A férfi teke Szuperligában a Ferroép-Szeged szombaton Sopronba látogat, ahol 14 órától (ifik: 13… Tovább olvasom