Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Botrány, óvás a rangadón

Befejeződött az „őszi" szezon az NB I A csoportos női kosárlabda-bajnokságban. A Szeviép-Szeged a harmadik helyen zárta az első kört. Az utolsó forduló rangadója, a Pécs–Sopron (106–108) összecsapás botrányosan kezdődött és fejeződött be. A győzelem ellenére a soproniak óvnak.
Nagy csatát hozott a női rangadó. Fotó: Szabó Gábor (Kisalföld)
Kezdjük egy nyilatkozattal. Király Sándor, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának egykori trénere, a Kecskemét jelenlegi mestere a Zala Volán elleni vesztes (81–61) meccs után a következőket mondta: „ Sajnálom, hogy dr. Németh László nem jött el a meccsünkre, mert két játékosnak engedélyt akartam közvetlenül szerezni a nézőtérről."

Mit akart Király? – tehetik fel többen a kérdést. A hét vége botrányoktól volt hangos a női bajnokságban. Előbb a Vasas–Diósgyőr meccsen kaptak a helyszínen játékengedélyt a miskolciak, hiszen Brantlovának, Borecskának, Tylernek, Kovácsnak, Sárközinek, Szávulynak, Hajdúnak a múlt héten visszavonták a játékhoz szükséges engedélyét. Végül megkapták, a pálya mellett, közvetlenül a kezdés előtt. Az elnöktől, dr. Németh Lászlótól. A DKSK nyert.

A Szeviép a Kassa ellen készül

A Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata csütörtökön este hat órakor hazai pályán, a FIBA Európa-kupában fogadja a szlovák Kassa együttesét. A tét a legjobb tizenhat közé kerülés. A vendégek szerdán érkeznek Szegedre, és este hét órakor az újszegedi sportcsarnokban edzenek. A Szeviép gárdája tegnap már kettőt edzett, ketten azonban, a válogatott irányító Török Szilvia és a bolgár Milena Tomova betegség miatt mindkét foglalkozást kihagyta.
A FIBA Európa-kupa párosítása: Szeviép-Szeged–Kassa, Dorsten (német)–Chevakata (orosz), Sibenik (horvát)–Taranto (olasz), Leon (spanyol)–Ramat Hasharon (izraeli), Dinamo Moszkva Region (orosz)–Kursk (orosz), Ribera (olasz)–Nadezsda (orosz), Hemofarm (szerb)–Tarbes (francia), Ruzemberok (szlovák)–Lavezzini (olasz), Gran Canaria (spanyol)–Besiktas (török), Hapoel (izraeli)–Dinamo Moszkva (orosz), Pays D' Aix (francia)–Lille (francia), Trogylos (olasz)–Adana (török), Ramla (izraeli)–Barca (spanyol), Gospic (horvát)–Montpellier (francia), CSZKA (bolgár)–Irun (spanyol), Kozacska (ukrán)–Faenza (olasz).

Másnap jött a rangadó. A Pécs–Sopron derbi. A találkozó előtt a komiszár, Zsíros Tibor, egykori Európa-bajnoki aranyérmes kosaras nem engedélyezte három pécsi sportoló, Krivacsevics, Edwards és Dojcsinovics pályára lépését. Ekkor ismét jött az elnök, dr. Németh László. „Takarodj az asztaltól!" utasítással elküldte azt az embert, aki a sportág legnagyobb sikerét érte el, és odaültette a pécsi (!) Várhalmi Zsoltot. A meccs minden idők legnagyobb csatáját hozta. Egyetlen tévécsatorna sem közvetítette. A pécsiek a Sport Tv kérésére nem tették át a meccset péntek estére. Pedig a Sopron belement ebbe. A végén a vendégek táncolhattak, háromszori hosszabbítás után 108–106-ra megnyerték a találkozót. És ezzel nem fejeződött be a történet.

Óvtak a soproniak. Török Zoltán, az MKB Sopron ügyvezetője: – Nem szívesen beszélek egy ilyen öldöklő, krimibe illő, soha nem látott találkozó után másról, mint magáról a játékról, hiszen mindkét csapat előtt tisztelegni kell a látottak után! Ám mégis: mi a találkozót a fair play szellemében játszottuk le. Most, hogy véget ért, úgy hiszem, az a minimum, hogy jogunk van megtudni, mi is történt valójában a mérkőzést megelőzően! Ennek elbírálása nem a mi feladatunk, de szigorú vizsgálatot kérünk az ügyben.

Mi a véleménye Domokos Mihálynak, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata ügyvezetőjének?
– Ott voltam a helyszínen, a lelátón izgultam végig a rangadót. Értetlenül állok a döntések előtt. A szabályok mindenkire vonatkoznak, így a pécsiekre és a diósgyőriekre is. Az elnöknek pedig nincs joga megváltoztatni azt a döntést, amelyet a bajnokságot szervező női tagozat versenybizottsága hozott. Itt jön a következő kérdés: a Debrecen férficsapatának játékosai akkor miért nem kaphattak játékengedélyt? A Vadkakasok emiatt nem tudtak kiállni Vásárhelyen. Az ügynek bizonyára lesz folytatása, méghozzá ma tárgyaljuk – Domokos Mihály tagja a versenybizottságnak, a szerk. – mindkét bajnokin történteket.


Az NB I A csoport állása

1. Sopron 12 1 1198 – 721 0.962
2. Pécs 12 1 1188 – 749 0.962
3. Szeviép-Szeged 11 2 983 – 783 0.923
4. BSE 9 3 933 – 809 0.875
5. Miskolc 8 5 899 – 835 0.808
6. Győr 7 6 1048 – 1045 0.769
7. Zala Volán 7 6 877 – 875 0.769
8. Szolnok 7 6 900 – 932 0.769
9. Cegléd 4 8 776 – 900 .0667
10. Szekszárd 4 9 818 – 1079 0.615
11. Kecskemét 3 10 878 – 1079 0.615
12. Vasas 3 10 744 – 916 0.615
13. Kanizsa 3 10 789 – 1060 0.615
14. BEAC – 13 718 – 1111 0.500 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2009-es Dakar-rajt Budapestről?

Ujhelyi István, a sportot felügyelő Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a… Tovább olvasom