Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Buday a pályán bizonyít

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata kétéves szerződést kötött a klub saját nevelésű válogatott kézilabdásával, Buday Dániellel (30). Az irányító egyelőre jelenlegi csapatával, az FTC-vel a bronzéremért csatázik. A kétszeres magyar bajnok idei első igazolásával, Budayval beszélgettünk.

– A szurkolók közül akadnak olyanok, akik örülnek a visszatérésének, de akadnak olyan vélemények is, hogy minek kellett leigazolni Buday Dánielt?
– Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki fogad tárt karokkal, azonban én a pályán szeretném bizonyítani, hogy érdemes volt leigazolni, kétéves szerződést kötni velem. Ha jönnek az eredmények, akkor senki sem kérdőjelezi meg a vezetők döntését, nyilvánvaló, ha rosszul játszunk, akkor célponttá válhatok.

– Azért sokakat meglepett a Pickbe való visszatérése. Mi döntött mellette?
– A vezetők korrekt ajánlatot és tervet vázoltak fel. Szimpatikus volt, hogy minden posztra két azonos képességű kézilabdást szeretnének szerződtetni. Tetszett az a törekvés is, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a Pick Szegedben. Izgalommal várom a szereplésem, és ezt tiszta szívből mondom, várom az első pályára lépést.

– Nyolc éve igazolt el a Pickből, akadtak komoly sérülései, a vállával bajlódott a legtöbbet. Hogy van?
– Idén sérülésmentesen játszottam a Fradiban. Teljesen rendbe jöttem. Persze tisztában vagyok vele, hogy a Picknél, mivel a Bajnokok Ligájában szerepel, még komolyabb terhelésnek leszünk kitéve. Biztos, hogy kemény felkészülés elé nézek, nézünk, de állok elébe. Nem levezetni igazoltam a Pick Szegedhez, hanem bizonyítani.

Buday Dániel (jobbról) még fradistaként (mellette Bendó) szokta a szegedi légkört.  Fotó: Karnok Csaba
Buday Dániel (jobbról) még fradistaként (mellette Bendó) szokta a szegedi légkört.
Fotó: Karnok Csaba

– A családjával költözik Szegedre?
– Igen, a feleségemmel és két fiammal, a négyéves Csanáddal és az egyéves Zéténnyel. A felkészülés kezdete előtt érkezünk majd a városba. Mindig is szerettem Szegedet, szép város, biztos, hogy a srácok is gyorsan megkedvelik. Leginkább anyukám örül annak, hogy visszatérek, hiszen ő Röszkén él, közel leszünk hozzá, bár eddig is elég sokszor jöttünk el meglátogatni.

– Egyelőre még csak ön az új szerzemény, de lesznek még igazolásai a kétszeres magyar bajnoknak. Mit vár a csapattól a következő idényben?
– A magyar bajnokságban és a kupában a döntőbe szeretnénk jutni, erre mindenképpen képesnek tartom a csapatot. A Veszprém, mindenki láthatja, meglépett a mezőnytől, nehéz őket utolérni. Persze mindent megpróbálunk majd ellenük. A Bajnokok Ligája? Az sorsolásfüggő. A sztárklubok olyan költségvetéssel dolgoznak, ami számunkra elképzelhetetlen. Az európai topcsapatok kerete bombaerős, minden poszton világklasszis játékosok szerepelnek, sőt még a cserék is azok. A bécsi sorsolás után lehetünk okosabbak, nyilvánvaló, a Picknek is hatalmas nemzetközi tapasztalata van, így a kedvező csoportbeosztással megismételhető az idei bravúros továbbjutás.

– Izgul azért az első fellépés miatt?
– Nem tagadom, amikor megkeresett a Szeged, akkor néhány nap gondolkodási időt kértem. Amikor 2003- ban elmentem, akkor sokan mondtak ezt-azt rólam, nem kedvező képben tüntettek fel. Ebből nem volt semmi sem igaz. Én lezártnak tekintek mindent, és ahogy említettem, a pályán szeretnék bizonyítani. Ha jól teljesítek, akkor azok a szurkolók is gyorsan elfogadnak, akiknek esetleg nem tetszett a Pickbe való igazolásom. Egy biztos, most nagyon várom, hogy újból a nevelőegyesületem mezét vehessem fel, a Pickben lettem ismert kézilabdás, és ezt sohasem feledtem. Most viszont még az FTC-vel
van feladatom, szeretnénk megszerezni a bajnoki bronzérmet.

Olvasóink írták

  • 9. PickSzeged007 2011. május 31. 23:19
    „W666W egyet értek.. Részben.. Valóban vicc amit csinálnak itt Szegeden, de akkor sem úgy kell felfogni, hogy akkor már nem is szurkolok. Ez a csapat mindig a szívem csücske lesz, ha Buday, ha még Pukit is visszahívják akkor is! A vezetők meg dögöljenek meg,-már bocsánat- kiváló példát mutatnak esetleg azoknak, akik csapatot akarnak rombolni. Ez itt nálunk jó párszor sikerült! HAJRÁ SZEGED!”
  • 8. polgár 2011. május 25. 21:03
    „W666W!
    Baláz is távozik Szegedről!”
  • 7. W666W 2011. május 25. 17:31
    „6. H.N. 2011.05.24. 22:26

    ÉN Skaló elsö szegedi aranyszerzésénél MINDEN idegenbeli meccsen elkisértem a csapatot de valahogy "elvették" a kedvem a szurkolástól ..A vezetöségi dilettantizmus és a megalkuvások sorozata..Mindig jött egy erösebb "szponzor" Pénzmosó kinek melyik tetszik aki mindig igért fűt fát, de NORMÁLIS CSAPAT valahogy sosem akart összejönni..
    Elméletileg a mostani csapat sem volt rossz..Írom elméletileg..Gyakorlatban meg mi történt ?? Kiestünk a Magyar kupából a BL szereplés az jó volt, DE ott is kiütközött az hogy van egy ALAPCSAPT ami JÓ meg ugye van akispad ami NULLA..A vezetöség megint mit csinált ?? gyakorlatilag egy jó elsöcsapatot csak elfelejtette hogy 8 emberrel nem lehet 3 versenysorozatban helytállni.....

    Én már belefáradtam abban hogy minden ÉVben várjam a csodát 42 évesen már nem a csodát akarom várni hanem a CSODÁT LÁTNI !!!!!!!
    de amíg a célkitüzés nem változik, hogy jaj csak amásodik hely meglegyen a Veszprém mögött addig Nekem a PICK SZEGED nem marad más mint egy 1996-os szép emlék amikor még sikk volt küzdeni....”
  • 6. H.N. 2011. május 24. 22:26
    „Nem kell tapsolni ennek az igazolásnak, elismerem, de ez a nonstop elégedetlenkedés se vezet sehova. ráadásul egy eleve ellenséges közegben nem hiszem, hogy túl jól lehet játszani. Legalább egy minimális bizalmat adjatok meg neki! Annyira nem rossz játékos azért a Dani..Aki igazi szurkoló kimegy szurkolni a csapatnak akkor is, ha teszem azt visszahozzák Doros Csöpit:) Bízzunk abban, hogy a további fejlemények kedvezőek lesznek, és majd akkor lehet kongatni a vészharangot, ha már teljes a keret és hasonló szellemű igazolások lesznek.”
  • 5. W666W 2011. május 24. 22:24
    „ÉN kíváncsi vagyok a többi igazolásra..Ugyanis Beocsanin még nem 100% os de azért kellene méág vagy két balkezes átlövö plusz még vagy kettö védekezöspecialista mert Herbert maradt egyedül.vagy már vetetk oda valakit Bajorhegyi helyett ?????
    Tehát a mostani csapat ha el nem rontom
    TATAI, MIKLER - kapusok
    TÖRÖ, HERBERT, VADKERTI, BUDAY, BEOCSANIN, BALÁZ, ZUBAI,
    valakit kihagytam ???elképzelhetö

    Viszont Tök röhejesnek tartom, hoyga döntöbe kerülést a bajnokságban úgy emlegetik mindig mint ha valami szenzáció lenne..Szerintem ennek kéne lenni a MINDENKORI MINIMUM FELTÉTELNEK !!!!!!
    Ráadásul úgy hogy ki kéne mondani hogy a döntöbe jutást maximum 2 alapszakasz vereséggel KELL abszolválni !! ami azt jelentené hoyg akét kalkulált vereségen kivül MINDENKIT legyöznek.....

    De ez csak álom fog maradni”
  • 4. Sandman 2011. május 24. 20:52
    „Javaslok egy új nevet a csapatnak: Pick Szeged Kézilabda Szanatórium ZRT.
    Ne igazolódjon be a sejtésem, cáfoljon rá Buday Dani! Sajnos azonban erre nem sok remény van az utóbbi időkben nyújtott teljesítménye alapján.”
  • 3. valakiszegedről 2011. május 24. 17:43
    „Hát, kedves Robi...az első kérdést igen diplomatikusan sikerült fölvezetni: a különböző fórumokra írogatók közül kb. 2% örül, hogy jön, de lehet, túlzok. Akik nem írnak, ott lehet akár rosszabb is az arány, főleg, ha már 2003-ban is jártak meccsre.”
  • 2. W666W 2011. május 24. 17:16
    „Egyszerüen a VICC kategória ez az igazolás. és ugy ala nature ez a PIck Szegednek nevezett bohóctársulat..Istenigazából csak az edzöt, éls a maradó játékosokat sajnálom, mert Ök nem tehetnek arröl, hogy ujra egy 1000% ig impotens banda lett a vezetöségböl...”
  • 1. Boribona 2011. május 24. 12:49
    „Nem bántásként mondom, de nem szeretem, amikor valaki már egy jövőbeli helyzetnek megfelelően "használja a ragokat". Ezt most Budaytól függetlenül értem, bárkire.
    "a döntőbe szeretNÉNK jutni", "mindent megpróbálUNK"
    Majd ha már tényleg a itt lesz, júl. 1 után.

    Ja, és csak VOLT vagy EGYKORI válogatott. Ma már a közelében sincs. Sajnos.
    A fotó meg rosszat sejtet, remélem nem Strano utóda mosolyog ránk a kép baloldalán. Mert az tényleg a vég kezdete lenne...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második, harmadik vonal

Tovább olvasom