Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Chad le Clos Londonban legyőzte Phelpset, most Vásárhelyen edz

Hétfőtől július 5-éig Hódmezővásárhelyen edzőtáborozik a dél-afrikai Chad le Clos (21), aki a londoni olimpián 200 pillangón legyőzte az amerikai úszólegendát, Michael Phelpset. A barcelonai vébé előtt ez az utolsó felkészülési állomás, és azt mondta: szeretné, ha Gyurta Danihoz hasonlóan neki is kabalavárossá válna Vásárhely. Chad le Closszal beszélgettünk.
– Azt nem tudom, járt-e Magyarországon, abban azonban biztos vagyok, hogy Hódmezővásárhelyen még nem. Vagy tévedek?
– Az országban már igen, márciusban Debrecenben töltöttem 1 hetet, nagyon hideg volt. Ez az időjárás sokkal jobb, Vásárhely barátságos, kedves város – a főteret már körbejártam –, kisebb, csendesebb, mint Durban, ahonnan származom, ahol nagy a forgalom, állandóan dudálnak az autók, jó látni, hogy itt sokan kerékpároznak.

– A magyar úszókról, úszósportról hallott? Például a régi legendákról, Darnyi Tamásról és Egerszegi Krisztináról, illetve mennyire ismeri a maiakat?
– Természetesen, ráadásul hazámban, Dél-Afrikában is több magyar tréner dolgozott, dolgozik. Cseh Laci jó barátom, 2009 óta Durbanben edzőtáborozik, de ismerem a Verrasztó testvéreket és Risztov Évát is, úgy hallottam, ő vásárhelyi kötődésű.

Chad le Clos eddig remekül érzi magát Vásárhelyen. Fotó: Schmidt Andrea
Chad le Clos eddig remekül érzi magát Vásárhelyen.
Fotó: Schmidt Andrea

– Tökéletes az infó. Teszteljük most az enyémet: önnek is van vásárhelyi kapcsolata, tinédzserként a Dél-Afrikában is tevékenykedő tréner, Bán Sándor lánya, Annamária is edzette.
– Ez nyolc évvel ezelőtt történt, akkor mellen még az utolsók között kullogtam. Megérte váltani.

Névjegy

Chad le Clos, teljes nevén Chad Guy Bertrand le Clos 1992. április 12-én született a dél-afrikai Durbanben. A világelitbe 2010-ben robbant be: az akkor rendezett nemzetközösségi játékokon Delhiben, két arany- (200 m pillangó és 400 m vegyes), egy ezüst- és két bronzérmet nyert. Még abban az évben 200 pillangón, 2012-ben pedig 100 pillén győzött a rövid pályás úszó-világbajnokságon, míg a szingapúri 2010-es nyári ifjúsági olimpián újabb sikert ért el 200 pillangón. A 2012-es olimpián Londonban 200 m pillangón, a 18-szoros bajnok Michael Phelps legyőzésével arany-, 100 méter pillangón ezüstérmet szerzett.

– Valóban, a londoni ötkarikás játékokon 200 pillangón legyőzte az úszósport legnagyobb alakját, a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpset. Buta kérdés, de kíváncsi vagyok: mit érzett akkor?
– Gyermekkorom óta ezt terveztem, és az edzőmmel sokat beszéltünk róla, hogy szeretném megverni. De más dolog valamiről diskurálni, álmodozni, és más az, valóra válik-e. Megtörtént, és csodálatos érzés volt őt legyőzve aranyat nyerni!

– Rióban olimpia, idén Barcelonában világbajnokság várja. Milyen tervekkel, elképzelésekkel utazik ezekre a versenyekre?
– Az olimpiai bajnoki címemet szeretném megvédeni, de erről még korai szólni: addig feltűnhet egy ifjú zseni, aki majd engem akar mindenáron legyőzni. Barcelona közelebb van: 100 és 200 pillangón aranyat tervezek, de 50 méter pillén is dobogóra szeretnék állni. Az utolsó felkészülési állomás Vásárhely, az utolsó versenyem a vébé előtt pedig a magyar bajnokság lesz, ahol a pillangókon kívül valószínűleg vegyesen és gyorson is rajtkőre állok.

Vásárhelyen úszik Chad le Clos,  Michael Phelps legyőzőjeFotó: Schmidt Andrea
Vásárhelyen úszik Chad le Clos, Michael Phelps legyőzője.
Fotó: Schmidt Andrea

– Nem tudhatja, ezért elárulom: Gyurta Dániel, amikor Hódmezővásárhelyen edzőtáborozott, az utána következő nagy világversenyt, legyen az Európa-, világbajnokság vagy olimpia, mindig megnyerte. Vagyis mindig jó kabala volt számára.
– Tényleg? Ez szuper! Arra kérem, egy év múlva tegye fel azt a kérdést, nekem bejött-e? Lesz rá alkalom, ugyanis edzőmmel, Graham Hill-lel már az eddigi tapasztalatok alapján – minden körülmény ideális – úgy határoztunk, 2014-ben is beiktatjuk a felkészülési programba a vásárhelyi edzőtábort. Vagyis bejött Bán Sándor tippje, javaslata.

– Az úszáson kívül foglalkozik még mással, leköti valamilyen egyéb sport?
– A labdarúgás, nagy ünnep volt a nálunk rendezett világbajnokság. De nemcsak szurkoló vagyok, pontosabban voltam: korábban a megyei focicsapat tagjaként, rendszeresen pályára léptem meccseken. Ma ez már nem fér bele.

– Négy napja tartózkodik Hódmezővásárhelyen csapatával, kóstolt valamilyen magyar ételt, és ízlett?
– Lángost, az egyik tréning után is ettem egy hatalmasat, ahogy itt mondják, malomkeréknyit. Finom, szeretem! Jaj, azt el ne felejtsük, hogy a vásárhelyi lányok nagyon szépek!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011: tizenegy távozó

Komoly változások várhatók a Szeged2011 keretében, a kiesés után ugyanis – különböző okokból -… Tovább olvasom