Délmagyar logó

2016. 06. 25. szombat - Vilmos 21°C | 32°C

Cirkuszi artistából lett robbantós a hódmezővásárhelyi atlétika atyja

Cirkuszi artistából lett robbantós a hódmezővásárhelyi atlétika atyja
Sorozatunkban Csongrád megyei élsportolókkal, edzőkkel beszélgetünk egészen más témában: a gyermekkori élményeikről faggatjuk őket. A hódmezővásárhelyi atlétika atyja, Sós Imre (82) az ország akkori legnagyobb cirkuszában nevelkedett, majd a háború határozta meg diákéveit. Nem félt sem a katonáktól, sem a robbanószerektől, ezt csínytevései is igazolják.
Kedvencek
Kíváncsiak voltunk Sós Imre néhány gyerekkori kedvencére.
Játék: – A snúrozás. Húztunk egy vonalat a homokba, majd aprópénzt dobtunk felé. Akié legközelebb volt a vonalhoz, az összes olyan érmét megnyerte, amely a fillér feliratra esett.
Mesekönyv: – Hófehérke és a hét törpe.
Rajzfilm: – Kisgyerekként még nem láthattam ilyeneket, de később a Frédi és Bénit nagyon szerettem.
Tantárgy: – Matematika, fizika, testnevelés. Előbbi kettő miatt gépészmérnökként végeztem.
Tanár: – Körtvélyessy László biológiát, Tornyai Sándor matematikát, Balogh Imsi pedig testnevelést tanított nekem, ők kiemelkedő pedagógusok voltak.
1953-ban már a Műegyetemen is szervezkedett, vezetésével újraindították az atlétikai szakosztályt, majd amikor visszakerült Hódmezővásárhelyre, pedagógusként a lelkes, mozogni vágyó ipari tanulókból egyesületet alapított. Így lett szülőváro- sában az atlétika atyja Sós Imre, akiben 82 esztendősen is élénken élnek a gyerekkori emlékek. Nem is csoda, hiszen olyan ingergazdag környezetben nőtt fel, amelyről sok kortársa csak álmodhatott: cirkuszban.

– Nem is akármelyikben, akkoriban a Gazdag Cirkusz az ország legnagyobbja volt. Édesanyám artista volt, aki miatt tornász édesapám is ezt a pályát választotta, így együtt dolgoztak.

Az előadások, az állatok, és persze maga a közeg is nagy élmény volt, a legszebb emlékem mégis az, hogy édesapámmal együtt felléphettem. Ikáriát mutattunk be, apukám a lábával dobált engem, én pedig mindig visszaestem a talpára. A nagy szó ebben az volt, hogy mindössze ötévesen képes voltam erre – büszkélkedett Sós Imre, akinek későbbi atlétikai karrierje így nem is lehet meglepő.

A cirkuszból a nagyszülőkhöz került. Egy ideig ritkán látta állandóan utazó szüleit, de nagymamája halála miatt édesapja visszatért. Ekkor jött a háború, amely a másik meghatározó élmény volt számára.
 
Atletizált és csibészkedett. Kalandos gyermekkora volt Sós Imrének.
Atletizált és csibészkedett. Kalandos gyermekkora volt Sós Imrének.


– A csínytevések megmaradtak, csak olykor ennek nem örültek. Voltak itt román katonák, akiknél egyszer-kétszer kihúztam a gyufát. Az egyikük például ellopta a biciklimet, én pedig megkerestem a felettesét, hogy visszakérjem. Puskával kergettek el, fel voltak háborodva, hogy mit képzelek magamról. A háború végén volt olyan, hogy különböző tárgyak az utcára kerültek, és szabadon lehetett „rabolni". Egy autógumi ottmaradt, én pedig megörültem neki, hiszen abból is lehet valami játék. Elkezdtem hazafelé gurítani, de egy tisztnek is szüksége volt rá, így fegyvert fogott rám. Egyből búcsút is intettem a keréknek – mesélte az 50 éven át edzősködő szakember.

 Esténként a világító vadászgépeket számolgatta, de ennél közvetlenebb és félelmetesebb élménye is volt.
 


– Egyszer a kútnál voltam, amikor váratlanul orosz géppuskasorozatot indítottak. Akkor azért nagyon féltem, de egy eresz alá bebújva megúsztam sérülés nélkül. Az elszórt töltényeket felhasználtuk, ugyanis Balogh László barátommal rájöttünk, hogy ha egy téglába szöget verünk, arra pedig gyutacsos töltényt, akkor csak egy követ kell rá hajítani, és már robban is. Ezzel szórakoztunk a töltésen. Egyszer megmentették az életünket, Lacival ugyanis találtunk egy színes tárgyat, amit kulacsnak néztünk. A szomszédunk viszont még az utcán kiszedte a kezünkből, és ijedtében jó messzire eldobta, ugyanis egy repeszgránát volt – számolt be veszélyes kalandjairól Sós Imre, aki sorozatunkban a hódmezővásárhelyi atlétika másik ikonikus alakjának, Neményi Bélának „passzolta a labdát".
Kérdések

– Milyen poszton szerepelt, amikor fociztak? 
– Jobbszélső.
– Volt bőrlabdája? 
– Nem, de egy jómódú osztálytársunknak volt, mindenki hozzá járt focizni. Többnyire rongylabdával játszottunk a töltésen.
– Házőrző volt a bújócskában? 
– Az is, de a játék volt a lényeg. 
– Mászott fára? 
– Rengeteget, főleg az eperfákra csemegézni. Nekem onnan a levél is kellett, mert gyerekként egy ideig selyemhernyót tenyésztettem. 
– Verekedős volt? 
– Nem.
– Legjobb gyerekkori barátja? 
– Balogh László az általános iskolából, vele sokat játszottam, és minden csínytevésben benne volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tele a szekrény, de kinek?

Tele a szekrény, de kinek?
A zákányszéki labdarúgás nem éppen szép napjait éli: 18 és fél éve még bajnok volt a csapat a megyeegyben, jelenleg a megyehárom egyik sereghajtója. Tovább olvasom