Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Csapat Vajda mellett

Jelentős változás állt be a 2015-ös versenyidényre és a 2016-is riói olimpiára készülő Vajda Attila életében, hiszen a kiváló kenust már nem csak egy szakember segíti. Vécsi Viktorral alkotott párosuk az elmúlt több mint tíz évben számtalan sikert ért el, ám az EDF DÉMÁSZ-Szeged kenusa úgy érezte, hogy megújulásra van szüksége.
Az EDF DÉMÁSZ-Szeged és az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila közösön úgy döntött, hogy a versenyző felkészülését a jövőben egy több tagú szakmai stáb vezeti. Vajda Attila edzéseit januártól az EDF DÉMÁSZ szakmai vezetője, Sík Márton, a korábbi világbajnok kenus, Boldizsár Gáspár és Vécsi Viktor közösen irányítja. A 2014-ben világbajnokságon C1 1000 méteren bronzérmes, C1 5000 méteren ezüstérmes klasszis új típusú edzéseket végez, illetve az Argustress teljesítménydiagnosztikai eszköz is segíti a felkészülését.

– Az új ingerek és a jó együttműködés számomra elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kvalifikációt tudjak szerezni az idei milánói vb-n, amely a Rióba vezető út fontos része – mondta Vajda.

– A célom a mesebeli hármas számhoz kapcsolódik: Athén és Peking után 2016- ban harmadszor is dobogóra szeretnék állni a hárombetűs városban, Rióban. Érzem és tudom, hogy ezt csak úgy valósíthatom meg, ha új színeket viszünk a mindennapokba, és új edzésmódszereket próbálok ki. A motivációm megtartásához ki kellett lépnem a korábban megszokott komfortzónámból.

Vécsi Viktor 1993 óta dolgozik Vajdával, ez alól csak egy hároméves periódus (2001 és 2004 között) volt a kivétel, így kettejük közös kapcsolata tizennyolc éves múlta tekint vissza.

– Mindenkinek az az érdeke, így nekem is, hogy Attila Rióban újra olimpiai bajnok, esetleg dobogós legyen. Elfogadtam, megértem a megújulási szándékot, és én is mindenben segítem majd Vajdát a siker elérésében – mondta lapunknak Vécsi.

A tavalyi trombózisa miatt Vajda Attila még nem futhat, viszont heti hatszor úszik, így nincs jelentősebb lemaradása. Az uszodai foglalkozások mellett további négy alkalommal speciális erőfejlesztés és ergométerezés szerepel az edzésprogramjában.

A 31 esztendős kenus március elsején utazik el a meleg vízi edzőtáborba Portugáliába az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE csapatával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mol-Pick Szeged: váratlan vereség Újvidéken

Második edzőmeccsét játszotta 2015-ben a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Tovább olvasom