Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Cseh László az első pekingi hősünk

Cseh László 4:06.16 perces Európa-csúccsal második lett a 400 m-es vegyes úszás döntőjében a 4:03.84-es világcsúccsal győztes amerikai Michael Phelps mögött a pekingi olimpián. Ezzel a nagyszerű győzelemmel megszerezte a magyar csapat első érmét. Kis Gergő ebben a számban hatodik lett.
A vasárnapi fináléban a nyolc ötkarikás aranyérem begyűjtésére törekvő Michael Phelps első számában első sikerét úgy aratta, hogy elképesztően nagyot javított az általa 4:05.25-tel június 29. óta tartott rekordján. Cseh László saját kontinentális csúcsát adta át a múltnak, korábbi legjobbja 4:07.96 volt, ezt idén június 14-én úszta a franciaországi Canet-en-Roussillonban. Cseh parádésan úszott, és másodikként csapott a célba.

A döntő másik magyar szereplője, Kis Gergő a hatodik helyen végzett 4:12.84-gyel.

A szegedi tanárképző testnevelés tanszékének Vásárhelyen élő adjunktusa, Bán Sándor szakavatott szemmel – három volt tanítványa, az algériai Mahrez Mabarch, a dél-afrikai Jasper Venter és a szerb Szilágyi Csaba szerepel a pekingi olimpián – figyeli az olimpia úszóversenyeit. Tőle kértünk véleményt:

Michael Phelps és Cseh László pillangón még teljesen együtt haladt. A végén a magyar fiú is boldog volt, második helyen ért célba. Fotó: MTI
Michael Phelps és Cseh László pillangón még teljesen együtt haladt. A végén a
magyar fiú is boldog volt, második helyen ért célba. Fotó: MTI

– Szerintem 400 férfi vegyesen a papírforma érvényesült. Cseh Laci nagyszerűen felkészült, de pechje, hogy egy olyan szupertehetséggel egy időben versenyez, akit szinte nem lehet legyőzni. Egyébként Phelpsszel Melbourne-ben, a világkupán találkoztam, egy hétig egy szállodában laktunk. A hírekkel ellentétben, bár állandó testőr kíséri, nagyon barátságos és udvarias. Nekem is van egy közös fényképem róla. A másik amerikai, Ryan Lochte versenyzése számomra csalódást jelentett. Érthetetlen, hogy miért úszott olyan gyengén a gyorsban. Az eddigi úszóversenyeken látottak alapján azt kell, hogy mondjam, elmaradt a nagy kínai betörés, amit nagyon sokan, köztük én is vártam. Ami pedig a további várakozásokat illeti, szerintem Cseh lesz az újabb magyar éremszállító, aki vagy 200 vegyesen, vagy 200 pillén állhat fel a dobogóra, vagy akár mindkettőben. Kovács Emesét 200 pillangón, Szepesi Nikolettet 100 háton várom a döntőbe.

Malőr

Kellemetlen közjáték zavarta meg Michael Phelps első aranyérmének ünneplését: az amerikai úszó könnyezve hallgatta hazája himnuszát, amikor a zene hirtelen elhallgatott. A „Star Spangled Bannerből" még 20 másodperc volt hátra, de az ünnepélyes dallam csúcspontja helyett csak néma csend következett. Történt mindez George Bush amerikai elnök, felesége, Barbara és apja, idősebb George Bush exelnök jelenlétében. A Pekingben nyolc aranyra törő Phelps és a fehér házi vendégek kényszeredett mosollyal fogadták a bakit, és miután a félbeszakadt himnusz nem folytatódott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vásárhelyi Hódi Anikó az olimpián!

A visszalépéseknek köszönhetően a vásárhelyi Honvéd Bercsényi SE kerékpárosa, Hódi Anikó részt vehet a pekingi olimpián, aki a debütáló sportág, a BMX krossz küzdelmeiben vesz részt. Tovább olvasom