Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Cseh László vegyes bronzérme

A Melbourne-ben zajló vizes világbajnokság tegnapi magyar mérlege felemás: címvédő női vízilabda-válogatottunk nem jutott be a döntőbe (hosszabbításban kapott ki az Egyesült Államoktól), Cseh László viszont bronzérmet szerzett 200 m vegyesen. A világcsúcsok ezúttal sem maradtak el.
Kezdjük az úszással, ahol Cseh László valóra váltotta az első reális magyar éremesélyt: 200 méter vegyesen. Azt sejteni lehetett, hogy az ausztrál habokat torpedóként szelő, minden világcsúcsot „leromboló", megdöntő amerikai Michael Phelps ellen nem lesz ellenszer. Ez be is igazolódott, az „amcsi" majdnem egy teljes másodpercet javítva saját korábbi világrekordján (1:55.84 után most 1:54.98) elsőként csapott a célba, a második honfitársa, Ryan Lochte lett, míg Cseh fantasztikusan úszva, új Európa-rekordot (1:56.92) repesztve tempózott fel a dobogó harmadik fokára.

– Fantasztikus az időm, nagyon örülök az új Európa-csúcsomnak, még ha két századdal el is maradtam attól, amit edzőm, Turi György előírt számomra – nyilatkozott Cseh László. – Nem figyeltem a többiekre, bár láttam, hogy Lochte elment mellettem mellen, én a saját tempómat úsztam. Holtpont nem volt. Hogy mire lehet következtetni a 400 vegyes előtt a mostani, 200-as Európa-rekordomból? Arra, hogy nagyon jó formában vagyok!

Kerékjártó Tamás 200 vegyesen a 6. helyen végzett. Itt, a mieinknél kell megemlíteni, hogy Gyurta Dániel 200 mellen bejutott a mai fináléba (hetedik idővel, 2:12.31-gyel), ugyanez Bodor Richárdnak nem sikerült, ő már az elődöntőig sem jutott. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Phelpsen kívül még a 4x200 m-es amerikai gyorsváltó ért el világcsúcsot, 50 m háton pedig Leila Vaziri (Egyesült Államok) beállította az aktuális rekordot.

Vb-eredmények:

Úszás, férfi 200 m vegyes, világbajnok: Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:54.98 perc – új világcsúcs (régi: 1:55.84, Phelps, 2006.08.20, Victoria), 2. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:56.19, 3. CSEH LÁSZLÓ 1:56.92 – új Európa-csúcs, 6. KERÉKJÁRTÓ TAMÁS 1:59.57; férfi 100 m gyors, világbajnok: Filippo Magnini (Olaszország) és Brent Hayden (Kanada) 48.43-48.43 mp, 3. Eamon Sullivan (Ausztrália) 48.47; női 200 m pillangó, világbajnok: Jessicah Schipper (Ausztrália) 2:06.39 p, 2. Kimberly Vandenberg (Egyesült Államok) 2:06.71, 3. Otylia Jedzejczak (Lengyelország) 2:06.90; női 50 m hát, világbajnok: Leila Vaziri (Egyesült Államok) 28.16 – világcsúcs-beállítás, 2. Aljakszandra Heraszimenija (Fehéroroszország) 28.46, 3. Tayliah Zimmer (Ausztrália) 28.50; női 4x200 m gyorsváltó, világbajnok: Egyesült Államok (Natalie Coughlin, Dana Vollmer, Lacey Nymeyer, Katie Hoff) 7:50.09 p – világcsúcs (régi: 7:50.82 p, Németország, 2006.08.03., Budapest), 2. Németország (Meike Freitag, Britta Steffen, Petra Dallmann, Annika Lurz) 7:53.82, 3. Franciaország (Alena Popchanka, Sophie Huber, Aurore Mongel, Laure Manaudou) 7:55.96.

Nem jutott a döntőbe a címvédő magyar női pólóválogatott

Egyesült Államok–Magyarország 10–9 (2–1, 4–2, 2–2, 0–3, 1–1, 1–0)
Női vízilabda-világbajnokság, elődöntő.
A mérkőzés góldobói: Wenger 4, Golda 2, Lorenz, Cardenas, Van Norman, Villa 1–1, ill. Primász 5, Valkay Á., Tomaskovics 2–2.
A másik elődöntő eredménye: Ausztrália–Oroszország 12–9.
A szombati helyosztók párosítása, a 3. helyért (7 óra): Magyarország–
Oroszország, döntő (8.30): Egyesült
Államok– Ausztrália.

Győzelmet vártunk. Még akkor is, ha sokan előrehozott vb-döntőnek tekintették a címvédő magyar és az amerikai együttes párharcát. Nem véletlenül. Két esztendővel ezelőtt Montrealban ez a két gárda találkozott a fináléban, és akkor – hosszabbításban – 10–7-re a mieink diadalmaskodtak.

Most is ebben bíztunk. Az első két negyed azonban nem Godova Gábor szövetségi kapitány tanítványairól szólt, és a nagyszünet után már – magyar szempontból – 3–7 állt az eredményjelzőn. A pesszimistábbak valószínűleg már ekkor elkezdték temetni a csapatot, de a csajok nem adták fel. És mi, szurkolók sem. Ahogy csökkent a két alakulat között a távolság, úgy nőtt sportrovatunk és a televízió körül a lányokért izgulók száma. Egy kicsit megállt az élet a sajtóházban, és szinte egyszerre csaptak a levegőbe az öklök, amikor Tomaskovics fórból egyenlített, 8–8!
A rendes játékidőben már nem esett több gól, jöhetett a hosszabbítás – úgy, mint 2005-ben. Vagyis nem teljesen úgy. Ez azonban csak a kétszer 3 perces „extra time" végén derült ki. Primász vezetést szerzett (9–8), de erre két válasz is érkezett. 10–9 az USA-nak.

A bronzért is hajtanak

Hihetetlen, döbbenetes volt látni – átélni még inkább. A címvédő magyar női vízilabda-válogatott 3–7-ről állt fel, egyenlített, a hosszabbításban már vezetett (9–8), végül 10–9-re kikapott az USA-tól, és nem jutott be a vb-döntőbe.

– Valóban hajszálon múlott – mondta Godova Gábor szövetségi kapitány, akit mobilján, már útban a szállás felé értünk utol –, mindkét együttes megérdemelte volna a fináléba jutást. Szakmai indokról szólva azt mondhatom, a két válogatott más-más stílust képvisel a vízilabdában, és talán ez döntött. Az amerikaiak erőpólója kevés lövési lehetőséget engedett, hagyott számunkra, fizikálisan felőröltek bennünket, de aztán ők is elfáradtak. Ezt kihasználva zárkóztunk fel. Végig jól védekeztünk, de sajnos peches gólokat is kaptunk. A hosszabbítás? A szerencsésebb csapat győzött... Vereség után mindig csalódott az ember, ez most is igaz, de azt is ígérhetem: mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a bronzérmet. Mert a gárdának mindig volt tartása. Most is a végső győzelemre esélyesek közé sorolták csapatunkat, szeretném, ha ez így maradna az elkövetkező világversenyek esetében is. Összességében már elmondható: sok minden jó volt, de a fejlődés érdekében változtatni is kell a jövőben.

A mai program

Úszás, 2 óra (magyar idő szerint), előfutamok: férfi 50 m gyors, 100 m pillangó, 4x200 m-es gyorsváltó, női 50 m pillangó, 800 m gyors, 200 m hát (Szepesi Nikolett, Verrasztó Evelyn); 11 óra, elődöntők: férfi 50 m gyors, 100 m pillangó, női 50 m pillangó, 200 m hát; 11 óra, döntők: férfi 200 m hát, 200 m mell, 4x200 m-es gyorsváltó, női 100 m gyors, 200 m mell.
Vízilabda, férfiak, elődöntő: Magyarország–Spanyolország, 13 óra.
Televíziók, m1, 10.05: közvetítés Melbourne-ből (úszáselőfutamok összefoglalója, döntők élőben), 13 óra: Magyarország–Spanyolország, férfi vízilabda-elődöntő, élő; Eurosport1, 2 óra: úszás, előfutamok élőben, ismétlés 8.30-kor, 11 óra: úszásdöntők élőben, ismétlés 18 órakor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyvilág – kishírek

Tovább olvasom