Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Cseh Pick-szurkoló

A Pick Szeged kézilabdacsapatának nem csupán helyi és környékbeli drukkerei vannak: az elmúlt szombaton találkoztunk egy Csehországban élővel is. Zbynek Cejka eddig öt Pick-mérkőzést szurkolt végig. A beszélgetésből kiderült, ő sem szereti az ősi ellenfelet, a Veszprémet.
Fotó: Miskolczi Róbert
– Ahogy egy vérbeli Pick-szurkolóhoz illik, úgy fel van öltözve. Hogyan kezdődött ez a fanatizmus?

– Szanyi Tamás barátom fertőzött meg. Én a pécsi egyetemen tanultam cserekapc solat révén, s összetalálkoztam Tamással egy villányi kiránduláson, összebarátkoztunk. Szegedi barátaim – Makula Béla, Csáki Sándor, Tornyosi Tamás, Pako Attila, Báló Ferenc, Koska Ferenc és a már említett Szanyi Tamás – gondoskodtak arról, hogy ne lógjak ki a sorból, s én is ugyanolyan feliratos (Zbynek) mezben legyek. Sálam, zászlóm is van – mondta széles mosollyal, s természetesen egy pohár sörrel a kezében Zbynek Cejka.

– A nagy távolság miatt hogyan tudja megoldani a kapcsolattartást?

– Budejovice, ahol élek, természetesen nem teszi lehetővé azt, hogy minden Pick-mérkőzésen jelen lehessek. No meg a munkahelyemről sem hiányozhatok, de a szabadságaimat úgy osztom be, hogy a legfontosabb összecsapásokon itt lehessek.

– Melyik volt az első Pick-mérkőzés, amit látott?

– Debrecenben játszott az idén februárban a csapat, s nyertünk 31–22-re. Nagyon megtetszett a szegediek játéka. A mi környékünkön nincsen ilyen jó csapat.

– Melyik Pick-játékos a kedvence?

– A legjobban Daniel Andjelkovics játéka tetszik, de több kedvencem is van, mint Ratko Djurkovics, Nenad Perunicsics és Ilyés Ferenc.

– Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb?

– Ott voltam Balatonfüreden a Magyar Kupa döntőjén. Tetszett a Pick–Veszprém döntő. De nagyon szomorú voltam, hogy kikapott a csapat. Nem tartottam igazságosnak, ami ott történt: a győztes szinte hazai pályán játszott, s mellé még Danielt is elintézték előtte.

– Melyik a jobb sör, a magyar vagy a cseh, s melyik a jobb kézilabda, a cseh vagy a magyar?

– Sörben a miénk jobb, de a kézilabdában Magyarország vezet.

– Hogyan tartja a kapcsolatot a szegedi drukkerekkel?

– Szanyi Tamással minden héten beszélünk telefonon. Mivel nem tudok magyarul, Tamás meg csehül, ezért angol a társalgási nyelvünk.

– Jól hallottam, hogy szövetkezett szegedi barátaival, és decemberben valami cseh túrát akarnak szervezni a Picknek?

– Jó az informátora. A szülővárosomtól 20 kilométerre van egy csapat, a Jiskra Trebon, amelyik most jutott fel a cseh első osztályú bajnokságba. Velük már megbeszéltem a dolgot. A Budweiser sörgyár állná a költségeket. Remélem, hogy bemutathatom honfitársaimnak ezt a kiváló magyar kézilabdacsapatot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dokics edző lehívta a csapatát

Félbeszakadt az utolsó mérkőzése a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának Bonyhádon, a Bogép-kupán.… Tovább olvasom