Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Cselek és csaták a pálya mellett

Sorozatunkban egykori és jelenlegi kollégák mesélnek pályafutásuk meghatározó sportélményeiről. Ezúttal lapunk egykori hódmezővásárhelyi tudósítója, Kandó Tamás nosztalgiázik – és ha kell, néha szalad, néha véd, néha pedig tudósít.
Vannak olyan helyzetek, amelyekre lehetetlen felkészülni. Ezeket a szituációkat soha, semmilyen főiskolán vagy egyetemen, média- vagy újságíró-iskolában nem tanítják. Talán csak a saját tapasztalat segítségével lehet ezeken túljutni. Akkor sem mindig egyszerű, de a rázós ügyekben legalább van valami támasza az embernek...

Győzelem tizenegyesekkel

Már több mint 10 éve annak, hogy Risztov Éva a vásárhelyi strand – akkoriban még – bizonytalanul zöldes színű vizéből, csempézetlen, szabadtéri medencéjéből eljutott Sydney- be, az olimpiára. Az ötkarikás játékok idején 15 esztendős volt, én egy jó tízessel vagyok nála idősebb. Évát akkor már évek óta ismertem, és kezdetben igen szűkszavú volt az interjúink során. Édesanyám a mai napig emlegeti az úszóval készített első beszélgetésemet: nagyjából az „igen", „nem" és „talán" válaszokkal érhettem be. Aztán persze picit bőbeszédűbb lett, de ehhez egy kis ügyeskedés is kellett. Kiderült ugyanis, hogy Éva szeret focizni, én meg kapuskodtam, így az egykori népkerti, Metripond füves pályán összehoztunk egy tizenegyesrúgó versenyt. Nem szeretek veszíteni, ezért odatettem magam, vetődtem, kúsztam-másztam, és mindent csináltam, amit ilyenkor kell. A lényeg, hogy ifjú ellenfelem a végén úgy viharzott el, mint aki az életben többet szóba sem áll velem. Végül mégis ez a kis párharc segített nekem. Éva és a családja a bizalmába fogadott, és ameddig Vásárhelyen úszott, addig a pályafutása alakulását nemcsak újságíróként, hanem baráti figyelemmel is kísérhettem.

Régi szép idők. A HNKC (zöldben Nyikolajenko) teljesen eltűnt a női kézilabdaéletből. Fotó: Tésik Attila
Régi szép idők. A HNKC (zöldben Nyikolajenko) teljesen eltűnt a női kézilabdaéletből.
Fotó: Tésik Attila

Két város, egy meccs

Megyei napilapról lévén szó különösen pikáns helyzetet hozott, amikor Vásárhely–Szeged meccsekről kellett tudósítani. A lap többi sportosa – a szentesi Révész Jani kivételével – Tisza-parti „drukker" volt, így időnként tényleg nehéz helyzetbe kerültem. Nem felejtem, amikor egy Első Beton Szeged–HKFC '93 Szuperinfó NB I-es futsalmeccs az esélytelenebb vendégek győzelmével ért véget az újszegedi sporiban. (Fájdalom, azóta ilyen formában már egyik klub sem létezik.) Mádi Józsi kollégám inkább a hazaiak felé húzott, ezért aztán nagyon zokon vette, amikor távozóban egy zrikát elengedtem. A legrázósabb megyei derbim azonban egy Szedeák–HKE férfi kosárrangadó lett 1997 februárjában, ami – meglepetésre, és a mai napig is azt mondom, komoly bírói hátszéllel – 82–80-as hazai sikert hozott. Utólag belátom: tényleg nem volt túl jó ötlet vásárhelyi „szektorból" készíteni a tudósítást. Ráadásul a kék-sárga szurkolóknak mégsem tetszett annyira, amit írtam, egy héttel később ugyanis Nagykőrösön főként az én szidalmazásommal foglalkoztak. Pedig ott még nyertek is idegenben Kocsergin Sanyikáék. Mindenesetre alig néhány hónapnyi újságírás után gyorsan lemérhettem: súlya van azoknak a betűknek, amelyek nyomtatásban megjelennek.

Csata a lefújást követően

A legcikibb helyzetbe talán mégis Békéscsabán, egy fantasztikus győzelmet hozó NB I-es női kézilabda-mérkőzésen kerültem. Ez 2002. január 19-én történt, amikor a Liss-HNKC az élvonal újoncaként óvás miatt egy meccs újrajátszására kényszerült. Elsőre egy góllal nyertek a vendégek, ám egy rosszul sikerült Kósa Ancsa, Szabó „Doki" Mónika csere miatt ismételni kellett. A Vásárhelyi Tv operatőrével, Szabó Zoltánnal még utazás előtt poénkodtunk, hogy én viszem majd a statívot (állványt), ő meg fut a kamerával, ha balhé lesz. Még most is borsódzik a hátam, ha felidézem azt a hangulatot és a pályán történteket. Asztalos Judó 8, Barna (Börni) Évi 6 és Renata Jancserova 5 góljával 31–22-re újra nyert, sőt lemosta ellenfelét a Vásárhely. A Viharsarokban azonban nem az ünneplés következett. A lefújást követően a lila-fehér fanatikusok megindultak a pályán keresztül a vendégszurkolók ellen. Aki ismeri a csabai csarnokot, az tudja: igazság szerint két tűz közé kerültünk, hiszen a HNKC-drukkerek éppen mögöttünk ültek – legalábbis a meccs ideje alatt. Végül a kapu mögötti szektorban – ami egy korábbi csabai balhé miatt épp üres volt... – számos tudósítóval, köztük Méhes Gáborral és Barok Pista bával vártuk meg, hogy a balhé véget érjen, és a kint várakozó rendőrök a csarnokban is rendet tegyenek.

Azóta a Blue Front több tagjával haveri a viszonyom, és tudomásom szerint a kék-sárga tábor is rendezte már a csabaiakkal a vitás kérdéseket. Élvonalbeli csapat viszont nincs, és én sem dolgozom már Vásárhelyen, sőt még csak a megyében sem. Viszont a digisportos kollégáim közül is sokan tudják, hogy a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club elnökségi tagja vagyok. Talán ezekből a tizenéves lányokból és ebből az egyesületből egyszer majd újra lesz egy jó csapat a városban. Tudják, olyan, amely telt házas közönséget vonz a meccsekre, és ahol aztán attól libabőrös lesz az ember, ha száz torokból egyszerre harsan fel: hajrá, Vásárhely!

Olvasóink írták

  • 2. Imosz 2011. augusztus 13. 12:55
    „Javitsak ki vagy beperelem aki irta!!!”
  • 1. FattyúMatthew 2011. augusztus 13. 09:52
    „Ezt is elvette,elvették a vásárhelyi emberektől az első osztályú meccsek hangulatát,szégyellje magát a városvezetés!
    Pedig a BlueFront országos szinten is elismert huligáncsoport...volt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth Ottó 17. lett a korosztályos biliárd Eb-n

Harminc ország versenyzői indultak a július 30. és augusztus 8. között megrendezett luxemburgi… Tovább olvasom