Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 18°C Még több cikk.

Csütörtökön döntenek Kovács Ágnes ügyében

Kovács Ágnes nehéz helyzetbe került. Az olimpiai bajnok úszónő a múlt héten nem adott megfelelő mennyiségű vizeletmintát az ellenőröknek, és ez doppingvétségnek számít. Csütörtökön várható a döntés.
Nincs olyan nap, hogy valaki érdemben ne nyilatkozna Kovács Ágnes úszó ügyével kapcsolatosan. Mint emlékezetes, az olimpiai bajnok versenyző nem tudott megfelelő mennyiségű vizeletmintát szolgáltatni a doppingellenőröknek, majd hivatalos elfoglaltsága miatt elment a helyszínről. Sőt még négy hivatalos papírt is aláírt, amelyben elismeri, hogy nem tudta a megfelelő mennyiséget produkálni.

Kovács Ágnes. Fotó:MTI

Nehéz helyzetbe került az ország egyik kedvenc sportolója, hiszen ami megtörtént, az hivatalos verzió szerint doppingvétség. Kíváncsiak voltunk néhány megyei véleményre is az üggyel kapcsolatosan.

Mikulán Rita (megyei sportfőorvos):
– Sajnálatos, hogy egy ilyen szintű sportoló nincs tisztában a WADA-szabályokkal, és a jövőjére nézve ilyen helyzetbe kerülhet. Ha valaki bizonytalan a WADA-kódexszel kapcsolatosan, akkor még itt Szegeden is naprakész információkat tudunk számára adni. Az a kellemetlen, hogy a 25 milliliter nem biztos, hogy elegendő a vizsgálathoz, hiszen ez nem megfelelő mennyiség, 75 millilitert ír elő a WADA. Remélem, hogy ez az ügy jó irányba fog rendeződni.

Mezei Richárd (egykori válogatott kézilabdás):
– Hiszem, hogy Kovács Ági ártatlan. Sajnálom, hogy a doppingellenőröket a rosszindulat vezérelte. Nem egyszerű eset az ellenőrzés. Tapasztalatból tudom, hiszen a legtöbb világeseményen engem sorsoltak ki. Teljesen meztelenre kell vetkőzni, és centikről figyelik az embert, az első két három alkalommal nem egyszer én is négy öt óra alatt tudtam megfelelő mintát szolgáltatni. Utána rutinom lett ebben. Tudom, szigorú szabályokat állított a WADA, de talán ez az eset rávilágít arra, hogy az ellenőrök legyenek rugalmasabbak. Csak éppen lehet, hogy ebből Ági jön ki rosszul.

Joób Márton (Démász-Szeged VE, olimpiai 7., háromszoros világbajnok):
– Amit a média által közreadott hírekből hallottam, annyit tudok az ügyről. Ezek alapján elég szerencsétlen helyzetbe került Ági. Az biztos, ha valaki lejelentkezik, és csak kevés mennyiséget produkál, akkor annak addig ott kell ülnie, amíg nem ad elegendő mintát. Akár órákon át is. És ilyenkor bármilyen program másodlagos. Remélem, Ági második próbája negatív lesz. Velem szinte minden évben legalább egyszer megtörténik, hogy több órán át várakozom, mindent adnak, hogy serkentsék az ingert, aztán amikor nagy nehezen sikerül, és elindulok a napi teendőimet intézni, szinte félóránként kell újra vizelni az elfogyasztott mennyiség miatt. Ifikoromtól kezdve évente két-három alkalommal is alávetnek doppingtesztnek. Azt gondolom, igenis legyenek szigorúak az ellenőrzés során, és derüljenek ki az inkorrektségek, mert mindez saját védelmünket szolgálja.

Varga Tamás, a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának olimpiai és világbajnok játékosa:
– Borzasztóan megdöbbentett, hogy magyar doppingellenőrök ezt csinálják magyar élversenyzővel. Ágit személyesen ismerem, tudom, hogy becsületes, tisztességes sportoló. Az esetről annyit tudok csak, ami a tévében, újságokban megjelent. Felfoghatatlan számomra, hogy semmi lojalitás, segítőkészség nem volt a – még egyszer hangsúlyozom! – magyar doppingellenőrökben. Szégyen! Azt nem állítom, hogy szándékosan be akarták csapni Kovács Ágit, de a jelek szerint mégis ez történt. Félrevezették, ő pedig jóhiszemű volt. Még az athéni olimpia előtt én is részt vettem doppingvizsgálaton. A válogatott edzése után már felöltöztem, amikor megjelentek az urak, és arra kértek, szolgáltassak vizsgálati anyagot. Sikerült kellő mennyiségű vizeletet adni, pedig ott álltak tőlem pár centire.

Szabó István főorvos, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának orvosa:
– Elöljáróban le kell, hogy szögezzem: ebben az ügyben nem szívesen nyilatkozom. Már csak azért sem, mert nem voltam ott az ominózus esetnél. Egyébként mindkét félnek igaza lehet. Minden azon múlik, hogy az ellenőrök és Kovács Ágnes között milyen párbeszéd hangzott el. Jelen pillanatban mindkét fél másként emlékszik a történtekre. Szerintem jóhiszeműségből, vagy figyelmetlenségből írta alá a jegyzőkönyvet világhírű úszónk. Ezt kívülről ugyancsak nem lehet megítélni. Az minden esetre szimpatikus, hogy éppen ő az, aki zászlajára tűzte a dopping elleni küzdelmet. Éppen ezért neki tudnia kellett volna, hogy minden egyes doppingvizsgálat milyen szigorú feltételek mellett zajlik. A kézilabdacsapatnál is előfordulnak szúrópróbaszerű ellenőrzések. Éppen az elmúlt bajnokságban Győrből éppen azért nem tudtunk órákig hazaindulni, mert több játékos képtelen volt mintát produkálni. Ezzel azt akarom alátámasztani, hogy a doppingszabályokat minden esetben szigorúan kell venni.

Bán Sándor szakedző, a Toyota Tmax-SZUE vezetőedzője:
– Amennyire ismerem az ügyet, határozottan állítom: Kovács Ágnes nagyot hibázott. Az üggyel kapcsolatban több nemzetközi írást is olvastam: csak a tényekre szorítkozik mindegyik. Sem mellette, sem ellene nem formálnak véleményt. Szerintem a versenyző könnyelmű volt, aminek talán az volt az oka, hogy sietett. Egyébként olyan személyiségű, aki gyorsan dönt, s csak a dinamizmus vezérli. Továbbá nem gondolta végig az esetet. Azért is érdekes ez, mert 1985 óta a magyar úszósportban egyetlen doppinggyanú, vagy ügy sem volt. Eddig sem lehetett viccelni ezzel, de ami mégiscsak szöget üthet az ember fejében az, hogy ellentmondásos a WADA-ellenőrök és Kovács Ágnes története. A szövetség fegyelmi bizottsága egészen biztosan elmarasztalja a versenyzőt, azonban kérdés, hogy azt a FINA elfogadja-e. Én azonban bízom abban, hogy kiderül, Ági tiszta.

S. R.–S. J.–Sz. L.–M. J.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szalai István: Példakép áll a listám élén

Sportrovatunk szervezésében megválasztjuk az elmúlt 108 év legjobb szegedi labdarúgóját. Kollégáink… Tovább olvasom