Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Daniel Andjelkovics bizakodó

A Pick Szeged karmestere, Daniel Andjelkovics azt állítja, ha sikerül a védekezést a szokásos módon megszervezni, akkor kiegyenlíthetik a veszprémi hátrányt. Az irányító szerint a külső körülményekkel is meg kell vívni a csatájukat.
– Egy gondolat erejéig térjünk vissza a bajnoki döntő veszprémi első mérkőzéséhez. Mennyire zavarta az ottani körülmény?
– Engem semennyire, de nem vagyunk egyformák, s volt, akit bénított az a sok mocsok, amit kaptunk. Nagyon remélem, hogy a mi közönségünk nem az ellenféllel, hanem a mi buzdításunkkal lesz elfoglalva.

– Hogyan készülnek a Szeged szempontjából mindenképpen fontos mérkőzésre?
– A szokásos munkát végezzük. Ismeri a két csapat egymást. Egy-egy apró taktikai megoldás pedig nem jelenthet nagy meglepetést egyik fél számára sem. Pénteken két, szombaton és hétfőn egy-egy edzést tartott, illetve tart Vladan Matics. A vasárnap szünnap számunkra.

Andjelkovics szerint öt meccsen dőlhet el a bajnoki cím sorsa
Andjelkovics szerint öt meccsen dőlhet el a bajnoki cím sorsa
Fotó: Schmidt Andrea

– Érzése szerint hány mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa?
– Nagyon bízom abban, hogy ötön, s mi leszünk a befutó. Szeretnénk ugyanis megvédeni a bajnoki címünket. Sajnos azt kell, hogy mondjam: ezt nagyon nehéz lesz, mert nem csupán a Veszprémmel kell megvívnunk a küzdelmet.

– A játékvezetőkre gondol?
– Nem annyira. Szerintem ország világ előtt nem lehet az egyik oldalon másként látni az eseményeket, mint a másikon. Ha a saját ritmusunkat és taktikánkat engedik játszani, akkor nem lehet baj.

Bajusz fellebbezett

Hétfőn 15 és 18 óra között az újszegedi sportcsarnokban ismét árulják a Pick Szeged–MKB Veszprém férfi kézilabda bajnoki döntő második mérkőzésére a belépőket. A jegy ára 2500 forint. További hír a bajnoki címvédő háza táján, hogy Bajusz Sándor fellebbezését hétfőn tárgyalja a szövetség fegyelmi bizottsága.
– S mi az?

– A jó és határozott védekezés. Ez a győzelmünk kulcsa. Ugyanis a Veszprém ellen a mi támadási taktikánk nem igazán hatékony.

– Melyik csapattársától vár a veszpréminél jobb teljesítményt?
– Elsősorban a védelemtől. Ha azonban sikerülne veszélyesebb beállós és balátlövő játékot produkálni, akkor hatékonyabbak lehetünk ellenfelünkkel szemben.

– A hatodiki mérkőzést követően csak 17-én találkoznak ismét. Mit szól ahhoz, hogy így széthúzták a döntőt?
– Sajnos ez a Veszprémnek kedvez, hiszen a KEK-döntő miatt ők folyamatosan játékban lesznek. Nekünk meg 11 napos készülés lesz, s ez nem ugyanaz, mintha rendszeresen játszanánk.

Olvasóink írták

  • 8. ..lulu.. 2008. május 05. 21:21
    „Andreas!
    Teljesen egyetértek!!!!
    Ott fogunk ezerrel szurkolni az első sorban!!!!
    HAjRÁÁÁ PICK SZEGED!!!!”
  • 7. Andreas 2008. május 05. 19:09
    „lulu: A fiúknak csak a játékkal és a védekezéssel kell foglalkozniuk.
    Reméljük, hogy keményen fognak védekezni és akkor ki tudnak
    egyenlíteni. A többivel nem is kell törődniük.”
  • 6. ..lulu.. 2008. május 04. 20:37
    „HAJRÁ PICK SZEGED!!!!!!!
    Naná,hogy mi is ott leszünk!!!!!!Naná,hogy többen leszünk,mint a veszprémi csarnokban voltak összesen....
    Sőőőőőőt,naná,hogy a PICK SZEGED NYER!!!!!!!!!
    Csak keményen srácok,ahogy "amazok" csinálják....:))))”
  • 5. Andreas 2008. május 04. 19:13
    „Matke! Veled vagyunk, leszünk a csapatot is beleértve. HAJRÁ
    PICK SZEGED! ;)”
  • 4. susezo 2008. május 04. 11:25
    „go pick :)) kedd este megint sirni fognak a vendeg "szurkolok"...”
  • 3. ich 2008. május 03. 21:36
    „kac............kac...............kac..........”
  • 2. sara83 2008. május 03. 20:58
    „Kedves Deni!

    Ez a legjobb nyilatkozat amit valaha hallottam!!! Köszönjük szépen hogy ilyen frappánsan reagálod le a dolgokat!!Mindenképpen a csapatnak fogunk szurkolni és minket nem érdekel semmilyen beszólás!!! Hajrá Pick Szeged!
    Kedves Matics edző! Mindenképpen erősítsd meg a beállót és az átlövőt!!!Veled vagyunk!:):):)”
  • 1. Andreas 2008. május 03. 19:28
    „Kíváncsi leszek rá, hogy tényleg az lesz-e, amit Deni nyilatkozott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsinak az utolsó kínai trófea a tét

A sanghaji futam ezen a hétvégén búcsúzik a világbajnoki programtól. Pedig a pálya új, minden alkalmas lenne magas színvonalú események lebonyolítására, csak az embereket nem érdekli az egész. Tovább olvasom