Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Debreceni Loki: csodára várva

A Debrecen labdarúgócsapata kedden 20.45-kor a Manchester United vendégeként lép pályára az Old Trafford-stadionban. Miben reménykedhetünk? Ha Sándorék nem ijednek meg, akár a csodában is.
MTI-fotó
Egy darabig biztos nem felejtjük el a Debreceni VSC Hajduk Split elleni meccseit, a hajdúsági fővárosban 3–0-ra, Splitben pedig 5–0-ra nyertek Supka Attila edző tanítványai, ezzel szinte átgázoltak az egykor európai hírű együttesen. A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében egy igazi sztáralakulat, a Manchester United került Halmosiék útjába. A továbbjutáshoz, valljuk meg őszintén, nagyobb bravúrra lenne szükség a „Vörös ördögök" ellen. Koplárovics Béla és a ZTE már megtalálta a győzelem receptjét, otthon, az első mérkőzésen. Most azonban (kedd, 20.45) Manchesterben kezdenek a csapatok, és a visszavágó lesz Magyarországon, Budapesten, a Puskás Ferenc-stadionban.

Miben reménykedhetünk? Ha Sándorék nem ijednek meg, akár a csodában is. De ne kiabáljuk el, inkább drukkoljunk, szorítsunk – méghozzá együtt! Kedden este 8 órától a Coco Clubban, ahova a Délmagyarország és a Rádió 88 szervez szurkolói klubot. Akik eljönnek, találkozhatnak lapunk sportújságírójával, az ifjúsági Európa-bajnok Szélpál Lászlóval, az egykori válogatott Kutasi Lászlóval, és a Debrecen volt labdarúgójával, Turján Györggyel. A hangulatról – a debreceni focistákon kívül – profik gondoskodnak, Bori Zoltán és milanos drukkertársai (a Brigate Rossonere magyarországi szekciójának képviseletében) is a Cocóban izgulják végig a 90 percet a hatalmas kivetítő előtt, és így tesznek az Első Beton Szeged NB I-es futsalgárdájának játékosai is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kocsis a Hungerit új edzője

Augusztus 1-jétől új edző irányítja a bajnoki ezüstérmes Hungerit-Szentesi VK női… Tovább olvasom