Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Déli Apró-körök a szegedi Dóm téren

Nagyszerű hangulatban, közel három száz indulóval rendezték meg Szegeden a VSI Déli Apró suliváltót.
Immár harmadik alkalommal rendezték meg Szegeden, a VSI Déli Apró suliváltó versenyt. A rossz idő, a szakadó eső ellenére is népes indulólétszámot regisztrálhattak a szervezők. A Szeged VSI ismét kitett magáért, remek hangulatban zajlott a viadal. Háromfős csapatok csatáztak, két fiú és egy lány alkotta a csoportot. Az első futó ezer méter, míg a második és harmadik nyolcszáz métert teljesített.

Izgalmakban nem volt hiány, éles csaták alakultak ki a dóm körüli versenyen. A legnagyobb „meccset" a gimisek vívták, A Széchenyi B csapata lett az első, míg az A az utolsó métereken hajrázta le a Radnóti B váltóját.

Nemcsak szegedi iskolák, hanem a megye több településéről érkezett csapatok – Ásotthalom, Domaszék, Kübekháza, Kistelek – mérették meg magukat, sőt érkeztek váltók Kunszentmártonból is.

Izgalmas csaták alakultak ki a VSI Déli Apró suliváltón. Fotó: Segesvári Csaba
Izgalmas csaták alakultak ki a VSI Déli Apró suliváltón.
Fotó: Segesvári Csaba

A Déli Apró lapmenedzsere, Takács Péter nem érkezett üres kézzel, hiszen az első négy helyen végzett csapatok az érmek mellett ajándékot is átvehettek.

A legközelebbi tömegsportrendezvény, május 3. (szombat), az olimpiai ötpróba kerékpáros száma a Maty-éren.

VSI Déli Apró suliváltó eredményei, II. korcsoport: 1. Rókusvárosi II. ált. isk. (Luczó Dániel, Godtás, Luczó Dominik), 2. Tabán ált. isk., 3. Algyő.

III. korcsoport: 1. Karolina ált. isk. (Csordás, Bene, Király), 2. Gedói ált. isk., 3. Domaszék.

IV. korcsoport: 1. Rókusi ált. isk. (Lengyel, Varjas, Vámos), 2. Rókusvárosi II. ált. isk., 3. Rúzsa.

V–VI. korcsoport: 1. Széchenyi-gimnázium „B" (Dulka, Szabics, Makán), 2. Széchenyi „A", 3. Radnóti-gimn.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Percről percre: Szeviép-Szeged - Sopron 58-78

A Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata hazai pályán sem bírt a bajnoki címvédő Sopron együttesével.… Tovább olvasom