Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Dobogóra vágyik a Szentes

A Hungerit-Top Cop Security-Szentesi női vízilabdacsapata a megkezdte felkészülését az új bajnoki évadra. Bár gyengült a keret, a célkitűzés mégis a dobogóra kerülés a legutóbbi negyedik helyezetnél.
Az első osztályú Csongrád megyei pólócsapatok közül a Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK női gárdája volt a legfrissebb. A gyorsaság érthető, hiszen már szeptember 15-én a bajnoki pontokért kell küzdenie.

– Egyelőre közel sem végleges kerettel kezdtük el a melót – tájékoztatta lapunkat Kocsis István edző. – Tizenhat lánynak tartottam meg az első edzést, de a létszám bőven tartalmaz még serdülőkorúakat is.
Ami biztos, hogy Tóth I. Andrea az olasz első osztályba most feljutott Messinába igazolt, Dalmády Szandra pedig új csapatának az OSC-t választotta. Nem tudni hogyan dönt Molnár Anett, de Döme Nóra sorsa is bizonytalan.

Hétfőtől Szuszival

A gárda legjobbját, korábbi Európa- és világbajnokát, olimpikonját, mindenki legnagyobb örömére a páratlan pályafutását még egy évvel kitoló Szremkó Krisztinát nem láthatták a szurkolók a többiek között. Tegyük gyorsan hozzá, csak egyelőre, ugyanis a népszerű Szuszi egy héttel később, július 30-án kezdi meg a felkészülést. A szakmai stáb, a csapattársak, és valószínűleg maga az érintett játékos is abban bízik, hogy az ujjsérülése nem akadályozza majd a munkában.

– Valamennyi távozó érzékenyen érinti a csapatot, természetesen a világbajnok Tóth I. Andit lesz a legnehezebben pótolni – nyilatkozta a tréner. – Megpróbáljuk fiatal, lelkes helyi tehetségekkel valahogy helyettesíteni, de a külföldi játékos piacon is körülnézünk. Frissen igazolt pólóssal ugyan még nem dicsekedhetünk, de azt azért elmondom, szóban már megállapodtunk az olasz Volturnóból hazakészülő kapussal, Tóth II. Andreával.

A hálóőr most a felnőtt válogatott kerettel készül, akárcsak Győri Eszter. Ők ezért nem lehetnek a Szentessel, Hegedűs Renáta meg azért, mert a Portóban zajló junior vb-n szerepel. A mieink rajtjára nem lehet panasz, a Merész-csapat a nyitányon 11–3-ra legyőzte a németeket. Dalmády Petra sem látogatja klubja foglalkozásait, momentán ő az ifiválogatottal a görög ifi Európa-bajnokságra gyakorol, míg az ukrán légiós, Anastasya Kotova szeptember elején jelentkezik a Szentesnél.

– Három héten át eléggé monoton munkában lesz részük a lányoknak – folytatta Kocsis. – Délelőttönként egy órán át kondiznak és futnak, majd a kilencven percen keresztüli úszás. Délután 5-től 7-ig edzünk, lábtempózással, labdatechnikával és taktikázással zárul a nap. Húsz nap elteltével egyre több lesz a játék, előreláthatólag augusztus utolsó hetében együtt készülünk a ligeti uszodában edzőtáborozó bajnoki ezüstérmes Dunaújvárosi Főiskolával. Ha minden igaz, az ASI-Vasas felkészülési tornáján már komplett csapattal veszünk részt. A bajnokság szeptember 15-én indul; azon leszünk, hogy visszaszerezzük helyünket a dobogón.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hozta a kötelezőt a Loki

A labdarúgó Borsodi Liga nyitányán a legnagyobb bravúr az Újpesthez fűződik, amely kétgólos… Tovább olvasom